Összefogás n+1: karácsonyig meg is oldaná az Együtt Orbán eltakarítását

  • narancs.hu
  • 2017. december 9.

Belpol

Még Karácsonnyal is!

Még az ünnepek előtt megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról a demokratikus ellenzéki pártokkal – mondta Szigetvári Viktor, a párt választmányának elnöke szombaton, az Országos Politikai Tanács ülését követően.

Szigetvári elmondása szerint a párt tanácsa megerősítette a nyáron bemutatott 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, és felhatalmazták az Együtt elnökségét, hogy minden demokratikus ellenzéki párttal együttműködést kössön az egyéni választókerületi indulásról. Ennek lényege Szigetvári Viktor elmondása szerint, hogy a választókerületekben egy ellenzéki jelölt induljon, az, aki a legesélyesebb a körzet megnyerésére.

Számításaik szerint, ha legalább 55 egyéni választókerületben sikerül megállapodást kötni, akkor leváltható az Orbán-kormány.

Juhász Péter, az Együtt elnöke azt hangsúlyozta, tudják, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben, a kérdés csak az, hogy kikkel tudnak olyan koordinációs megállapodást kötni, amellyel a legtöbb egyéni választókerületben nyerni tud az ellenzék. Hozzátette, hogy a leghamarabb le kell zárni ezeket a tárgyalásokat.

Szigetvári beszélt arról is, hogy állítanak önálló listát is, mert mindenki tudja, hogy nem lesz közös lista az ellenzéki pártokkal, és lesz saját miniszterelnök-jelöltjük is. Megjegyezte, hogy sok helyen az Együtt adja a legesélyesebb jelöltet, velük elkezdik a kampányt, mert nem várhatnak az egyeztetések lezárultáig.

Szigetvári Viktor elmondása szerint az egyéni képviselői szavazatok politikai értelemben egy népszavazásnak tekinthetők. Az Orbán-kormány leváltásának a kulcsa az, hogy az egyéni választókerületeket megnyerjék.

Szigetvári szeretné, ha Gémesi György, Gödöllő polgármestere meggondolná magát, és indulna a választásokon, valamint büszke lenne arra, ha az Együtt vissza tudna lépni momentumosok, LMP-sek javára, máshol pedig ezek a pártok támogatnák őket.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.