„Soha nem volt még olyan Srasbourgban, hogy egyszerre több életvégi döntéssel kapcsolatos ügyet kelljen tárgyalniuk” - hangsúlyozta Karsai Dániel alkotmányjogász csütörtökön, a Katona József Színház előcsarnokában megtartott sajtótájékozatóján, ahol bemutatta azt az öt embert, akik csatlakoztak keresetéhez.
Karsai egyik jogi képviselője és barátja, Frank Evelyn a tájékoztató elején elmondta: azzal, hogy Karsai Dániel a betegségével a nyilvánosság elé lépett, számos megkeresést kaptak. A bátorításokon túl sorstársak is hozzájuk fordultak. A jogi képviselő megköszönte nekik, hogy „betegségüktől nem megrettenve” vállalták, hogy az életvégi döntéssel kapcsolatban képviseljék őket a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán.
A négy érintett – két nő és két férfi – mellett a teljesen egészséges László Róbert (aki egyébként a Political Capital választási szakértője) is a jogi irodához fordult. Noha a 44 éves férfi egészséges, keresetével szeretnék felhívni a bíróság figyelmét arra, hogy bármikor bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor egy ilyen súlyos döntést meg kell hoznia. Rámutattak: ahogy Karsai Dániel esetében is két évvel ezelőtt még nem lehetett tudni, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzd, ugyanígy ez bárkivel megtörténhet.
„Úgy tűnik, hogy ennek az ügynek a szó átvitt és szomorú értelmében mostanra sikerült arcot adni. Ahogy a történetekből látni fogják, nagyon is valós problémáról van szó” – fogalmazott Karsai.
Dunavölgyi Erzsébet, aki már Karsai Dániel egyházi emberekkel folytatott pódiumbeszélgetésén is felszólalt, ugyanabban a betegségben szenved, mint az alkotmányjogász. Mint mondta, augusztus végén még egy óvodában dolgozott, mostanra viszont kerekesszékbe került. „Ez a betegség mindenét leépíti az embernek. Méltatlan helyzetbe kerültem, és a családtagjaimat is gyakorlatilag rabszolgaként tartom magam körül, mivel már nem tudok elmenni egyedül a vécére, nem tudok felöltözni… Ez megalázó, kiszolgáltatott élet, amit a családomra tekintettel sem szeretném, ha így folytatódna. Nem arról van szó, hogy nem szeretek élni. Én nagyon is szeretek. De ezt a méltatlanságot nem vagyok képes elviselni.”
Erzsébet, sírással küszködve, elmondta: felháborítónak tartja, hogy
Magyarország nem tiszteli az emberi életet annyira, hogy, ha már a születésünkről nem is, legalább a halálunkról rendelkezhessünk.
„Nem fáj semmim, a laboreredményeim tökéletesek. Ha valaki csak ezt látná, azt hinné, makkegészséges vagyok, miközben talán egy vagy két évem van hátra.” Mint mondta, Magyarországon a gyógyellátás nagyon hiányos, sok mindent a saját megtakarításából kellett beszereznie. A családját sem szeretné annak kitenni, hogy öngyilkosságban való segédkezés miatt évekre börtönbe kerüljenek. Ezért azt kéri, hogy a kormány hozzon olyan törvényt, amely biztosítja a lehetőséget az eutanáziára.
Azt kérdik: te nem félsz a haláltól? Nem a francot! Persze, hogy félek. De el kell döntenem: a haláltól félek jobban, vagy ettől az élettől, amely életnek már nem is nevezhető,
mivel már semmit nem tudok csinálni, amit eddig szeretettem. Például nem tudok egy ilyen színházba sem eljönni, csak ha betegszállítót hívok, amire a gatyám rámegy.”
Erzsébet megfogalmazta azt is, mit tenne, ha lehetősége lenne életvégi döntést hoznia: „A családom körében egy jó, félédes bort bontanánk, beszélgetnénk egy kicsit, aztán megkapnám a szert, amivel túl lenne tárgyalva ez a kérdés.”
Skripeg Béla 64 éves, tavaly januárban diagnosztizálták ALS-sel, idén márciustól romlott rohamosan az állapota. Sajnálja, hogy mások döntenek az ő életéről. „Ők nem érzik, amit mi: hogy ez már nem élet.”
A másik, perhez csatlakozó asszonyt, Mónikát harminc évvel ezelőtt diagnosztizálták sclerosis multiplexszel. Tüneteit tekintve hasonló, mint az ALS, de lassabb lefolyású, magyarázta. A szintén jelen lévő sclerosisos férjével azért álltak az ügy mellé, mert e harminc év alatt jó pár betegtársukat látták, ahogy a leépüléssel járó kiszolgáltatottságot meg kellett élniük.
Az életvégi döntést, mint lehetőséget szeretnénk.”
Párja, Péter szerencsésebb: noha őt is bő harminc éve diagnosztizálták, nem kényszerült tolószékbe. De mint mondja, volt olyan betegtársa, aki könyörgött neki, intézze el, hogy kijuthasson Svájcba befejezni az életét, de jogász, rendőr ismerősei határozottan lebeszélték erről. „Ezeknek az embereknek járt volna a lehetőség, hogy ha már nem akarnak tovább élni, méltósággal elmehessenek.” Péter nem tudja, meddig lesz ebben az állapotban, betegsége bármikor rosszabbra fordulhat, ezért és betegtársai miatt fordult a jogász csapathoz.
Az ötödik ember, aki kapcsolódott a strasbourgi perhez, László Róbert. „Egyelőre egészséges vagyok. Kérdezhetik, hogy akkor mit keresek itt?
Azt gondolom, hogy ez nem csak a már beteg emberek, hanem nyolcmilliárd ember ügye. Magyarországon pedig tízmillió ember ügye.
Mindannyian kerülhetünk méltatlan helyzetbe. Azért vagyok itt, mert a magam és egészséges emberek milliói számára szeretném elérni, hogy ha szükséges, lerövidíthessük a szenvedésünk idejét.” Róbert megérti, aki vallási, világnézeti okokból minden körülmények között szeretné végigvinni az életét, „minden tiszteletem azoké, akik ezt a döntést hozzák”. A közgazdasági egyetemen, az egyik oktatójától hallottakat idézte:
az opció a legjobb dolog a világon, mert azt nem kell, hanem lehet.”
Senki nem akar semmit ráerőltetni másokra, mint fogalmazott, a jelenlévők csak ezt az opciót szeretnék: hogy maguk dönthessenek életük végéről.
Frank Evelyn szerint amikor ez év szeptemberében Karsai Dániel a nyilvánosság elé lépett, akkor egy olyan témát hozott elő, amire a legtöbben gondolni sem akarnak. Viszont
az elmúlt két hónapban e téma beépült a köztudatba, egyre többen foglalkoznak a kegyes halál kérdésével.
„Nem Karsai Dániel egyedi esetéről van szó, bárkivel megtörténhet, ahogy Erzsébettel, Bélával, Mónikával, Péterrel is megtörtént.” A Karsai ügyét vivő jogászcsapat bízik benne, hogy még sokáig elemezhetik e kérdést és hogy a nemzetközi bíróság a lehető legjobb döntést hozza majd.
Mint a tájékoztatón megtudtuk, Erzsébet, Béla és Róbert esetében a héten – külön-külön – benyújtották a panaszokat a strasbourgi bíróságra. Ezeket nem csatolták Karsai Dániel keresetéhez, ugyanakkor, mivel az emberi jogi bíróság precedensjogi elven működik, a Karsai ügyében meghozott döntés hatással lesz a többi panaszoséra is. Mónika és Péter esetében még folyamatban van megbízási szerződés felvétele, a beadványok megszerkesztése, így hamarosan az ő keresetüket is eljuttatják a bírásághoz.
Karsai Dániel megerősítette: a beadványozók számának növekedése minden bizonnyal segíti majd ügyét.
Soha nem volt még olyan Srasbourgban, hogy egyszerre több életvégi döntéssel kapcsolatos ügyet kelljen tárgyalniuk.”
Az alkotmányjogász megjegyezte, hogy a francia állam ellen is van egy folyamatban lévő ügy, igaz, ott egészséges emberek 32 fős csoportja kéri az életvégi döntéshez való jogot. Erzsébet és Béla romló állapota miatt esetükben is sürgősséget kértek a bíróságtól, bíznak benne, hogy amint Karsai Dániel, ők is megkapják.
A „nagyon-nagyon optimista forgatókönyv” szerint januárral várható, hogy a strasbourgi bíróság döntést hoz, amely azonban még nem jogerős. Három hónap áll a peres felek rendelkezésére, hogy a bíróság nagykamarájához forduljanak. Ez azonban nem automatikus fellebbezési fórum, hanem csak kivételes esetekben biztosítja a bíróság. Ha nem érkezik ilyen kérelem, vagy a bíróság elutasítja, akkor a magyar kormánynak végre kell hajtania a bíróság döntését. Ha ez jogszabálymódosítással kell járjon, az elsősorban az 1997-es egészségügyi törvényt érinti.
Alapos átgondolási folyamat szükséges annak megállapítására, hogyan lehet a különböző jogszabályokat, egymással harmonizálva, módosítani.
Ehhez be kell vonni a jogászokon kívül egészségügyi szakembereket is: orvosokat, hospice-palliatív ellátásban dolgozókat, pszichológusokat, gyógytornászokat, hogy mindenki megoszthassa a tapasztalatát arról, hogy a valóságban hogyan néznek ki ezek az életvégi helyzetek. „Ez mindenképp hosszabb előkészítést igényel, hogy kellően komplex szemléletű legyen a szabályozás. Ezért a jogerős döntéstől számítva egy átgondolt jogszabálymódosításhoz idő kell.
Ha a társadalmi egyeztetési fázist is tekintjük, akár évekre is szükség lehet, míg a törvény megszületik”
– mondta Stánicz Péter, Karsai másik jogi képviselője.
„A magyar kormány egyelőre fülsiketítően hallgat” – fogalmazott Karsai Dániel, aki szerint ez egyre zavaróbb, mivel a társadalmi párbeszéd közben megindult. Az alkotmányjogász szerint a keresetek magas száma miatt „akár egy nagyon előremutató döntés is születhet”.
„Ennek az ügynek csak papíron az a neve, hogy Karsai kontra Magyarország, valójában "mindenki önmagáért" az ügy igazi neve. Nem a hazánk ellen harcolunk. És lehet, hogy nekünk ez már nem fog megoldást jelenteni. Én személyesen úgy tudom megélni, hogy az életünk ezen utolsó drámai szakasza jó ügy szolgálatában telik el.
Igen, lehet, hogy ennek az ügynek mi már nem haszonélvezői, hanem csak mártírjai leszünk.
De bízom benne, hogy lesz gyors megoldás, mivel vannak nemzetközi példák, amelyekből lehet meríteni a jogszabályalkotás során – fogalmazott Karsai, hozzátéve: az, hogy sürgősséggel tárgyalják ügyét, vonatkozik a döntés meghozatalára is.
Erzsébet már írt levelet Orbán Viktornak és más kormányzati szereplőknek, de választ sosem kapott. Szerinte a kormánynak „kutya kötelessége”, hogy gyorsan jogszabályt alkosson, ha arra Strasbourg kötelezi, hiszen „egy éjszaka alatt is tudnak ők törvényt alkotni". A vallásos embereknek pedig azt üzeni, ne vegyék el tőle a jogot, hogy véget vessen a saját szenvedésének. „Ez a fél év nekem pont elég volt" – jelentette ki.
Erzsébet nem is érti, miért kell neki ez ügyben nemzetközi bírósághoz fordulnia, miért nem lehetne erről népszavazást kiírni.
Karsai Dániel ügyét egy dokumentumfilmes stáb kíséri. Erzsébet azt reméli, hogy ha elkészül a film, azt majd nem éjszaka, hanem olyan időpontban vetítik, amikor sokan láthatják.
Karsai Dániel pere hétfőn szakértők meghallgatásával kezdődik a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíráságán, kedden pedig az érintett és jogi képviselői meghallgatásával folytatódik. Az alkotmányjogász bízik a nyílt társadalmi párbeszédben, amelynek végén olyan konszenzus alakul ki, amely elől egyetlen kormányzat sem bújhat el. „Mert ha egy társadalom megváltozik, akkor változik vele a jog is” – fogalmazott.
A budapesti Örkény István Színázban futó Isten című darab szintén az eutanázia kérdését boncolgatja, bevonva a közönséget is.
