Fotó: Sióréti Gábor
Az új rokkanttá nyilvánítási rendszert már a Széll Kálmán Terv is belengette abból a hamis adatból kiindulva, hogy nálunk arányaiban sokkal többen "százalékoltatják le" magukat, mint a régió többi országában. És arra a valóban helyes megállapításra alapozva, hogy a megváltozott munkaképességűek nálunk ritkán dolgoznak, legalábbis a nyílt munkaerőpiacon és legálisan. A konvergenciaprogram az újnak nevezett szemlélet alapján úgy kalkulált, hogy a rendszer felállásáig idén 12, jövőre 88 milliárddal, míg 2013-tól évente 117 milliárddal csökkenthető a megváltozott munkaképességűeknek kifizetett költségvetési támogatás. A gazdasági miniszter korábbi nyilatkozatai szerint ez úgy jön majd ki, hogy a mostani rokkantnyugdíjasok közül 100 ezren (más nyilatkozatai szerint 150 ezren, megint más nyilatkozatai szerint 100-150 ezren) kezdenek el újra dolgozni, azaz nemhogy rokkantnyugdíjat nem kell nekik fizetni, hanem ők válnak adó- és járulékfizetővé.
Felmelegítve
A tervezettnél négy hónappal később el is készült a most az Országgyűlés előtt fekvő, sürgősséggel tárgyalandó jogszabály. Ennek két fő stratégiai iránya, hogy ezután az egészségkárosodás helyett a megmaradt munkaképességre kell koncentrálni, és akiket rehabilitálhatónak minősítenek, azokat állami segítséggel kell újra munkához juttatni. Ez olyannyira nem új szemlélet, hogy a 2007-ben megalkotott és 2008. január elsejétől hatályos szabályozás egészen pontosan erre irányult(lásd: Mankó hadának a lépése dobog, Magyar Narancs, 2008. november 20.). Már akkor bevezették, hogy a minősítéseket végző bizottságok minden rokkantellátást igénylőről eldöntötték, vajon munkára képessé tehető-e, vagy végleg képtelen dolgozni (és így rokkantnyugdíjra jogosult). Most tehát a fő irányok nem változnak, csak az eddig a nyugdíjtörvényben és a rehabilitációs törvényben foglaltakat egységesítik egyetlen jogszabályban. (Jellemző például, hogy az új törvény indoklása több helyütt kísértetiesen hasonlít a Gyurcsány-kormány négy évvel ezelőtti rokkantügyi kommunikációjára.) Sőt e törvény hatálya alá kerülnek azok is, akik kisebb mértékű egészségkárosodásuk miatt, vagy azért, mert nem volt meg a szükséges szolgálati idejük, eddig egy kormányrendelet alapján rokkantnyugdíj helyett csak szociális járadékra voltak jogosultak. Az átláthatóbb szabályozás tehát mindenképpen előny. (A részletekről lásd Spórolni mindenkincímű keretes anyagunkat.)
Aranykor után
A tervezett új szabályok az "új belépőkre", tehát a rokkantsági ellátást január 1. után kérvényezőkre vonatkoznak. További újítás viszont, hogy a mostani, 57 évesnél fiatalabb ellátottakat is felülvizsgálnák, a teljesen munkaképtelenek (I. és II. rokkantsági csoportba tartozók) kivételével. Ez kb. 110 ezer III. csoportba tartozó rokkantnyugdíjas és 84 ezer szociális járadékra (mintegy havi 30 ezer forintra) jogosult ember. Akit közülük továbbra is munkaképtelennek minősítenek, ugyanazt a rokkantnyugdíjat kapja, mint eddig, aki viszont rehabilitálhatónak találtatik, az a mostani rendszerhez hasonlóan legfeljebb három évig tartó rehabilitációs eljárás alatt - az egészségkárosodás mértékétől függően - havi bruttó 28 500 és 57 000 forint közötti rehabilitációs ellátásra tarthat igényt.
Bár úgy tűnik, hogy a mostani rokkantnyugdíjasok újraminősítése meglehetősen kemény kormányzati lépés, valójában ebben sincs sok új. A leszázalékoltak döntő többsége ugyanis nem kapott végleges státuszt, azaz egészségkárosodásának mértékét nem állandónak nyilvánították - ezért rendszeres időközönként, néhány évente eddig is felülvizsgálatra volt kötelezett. A minősítésekkel foglalkozó hatóság, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) statisztikái szerint például tavaly 92 ezer ilyen felülvizsgálatra került sor az egyébként majd 70 ezer új kérvényező minősítésén felül. Némi túlzással most újra meg kell vizsgálni azokat, akik nemrég estek át a kontrollon, plusz azokat, akik nemsokára úgyis sorra kerültek volna.
Noha a közvélekedés szerint a rokkantak jó része csaló, hatalmas mértékű lebukásra senki ne számítson: az eddigi felülvizsgálatokon néhány tucat visszaélésre derült fény, tehát pár száznál több most sem fog kiderülni. Ebben szerepe van annak is, hogy néhány éve a leszázalékolási konjunktúrának is vége szakadt, a korábban nem jogosan bekerülők nagy részét pedig - idős koruk miatt - a mostani intézkedés nem érinti. Évről évre egyre kevesebben kérvényezik a rokkanttá minősítést (tíz éve még több mint 120 ezren tették ezt a tavalyi 70 ezerrel szemben), és a hatóság is egyre kisebb arányban ad helyt a kérelmeknek. A szigor miatt sokan "felszázalékoló" bizottságokat emlegetnek, és beszédes, hogy az egyre szaporodó fellebbezések nyomán a másodfokú eljárásokban mind gyakrabban változtatják meg a minősítést az igénylő számára pozitív irányba (a felülvizsgálatoknál ez 42 százalék). Összességében elmondható, hogy a korhatár alatti rokkantak száma a hatósági szigor és nem kis részben a rehabilitációra utalások miatt egyre csökken. Vagyis a mostani változások legfontosabb következménye az lesz, hogy bővül a rehabilitációs ellátásba bekerülők száma. A Policy Agenda elemző intézet úgy kalkulált, hogy mivel jelenleg az új kérvényezők negyedét küldik rehabilitációra, de a már rokkantaknál ez az arány valószínűleg kisebb lesz, a csaknem 200 ezer érintett közül 30-40 ezer embernél fogják megállapítani a rehabilitációs ellátás szükségességét. Ebből tehát a vizionált 100-150 ezer új munkavállaló aligha jön össze.
A lényegre várva
A legfontosabb kérdés természetesen az, hogy mi történik a megváltozott munkaképességű, de rehabilitálható emberekkel. A NRSZH adatai szerint a 2008-as indulás óta 42 ezer embert javasoltak rehabilitációra, de csak alig negyedük talált végül munkát - volna tehát min javítani. A rehabilitációt jelenleg a munkaügyi kirendeltségek szervezik, egyénre szabott program alapján. Ebben szerepelhet egészségügyi fejlesztés, (át)képzés, a szociális körülmények javítása, munkaközvetítés, tanácsadás, azaz bármi, amire a programban részt vevőnek szüksége lehet. Az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szánt 50 milliárd forint döntő részét olyan védett és állami tanúsítvánnyal rendelkező cégeknek fizeti ki bértámogatásként, amelyek a megváltozott munkaképességűeket szegregáltan foglalkoztatják, és ahonnan elenyésző számban lépnek ki a nyílt munkaerőpiacra. Ezzel szemben a támogatás egészen kicsi része jut azoknak a főleg civil szervezeteknek, amelyek olyan rehabilitációs szolgáltatásokat nyújtanak (a munkaügyi központokkal szerződve), amivel a megváltozott munkaképességűek harmada-fele rendes munkát talál. A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet kiszámolta, hogy a rehabilitációs foglalkoztatókhoz kerülő ügyfelek 30-50-szer nagyobb eséllyel helyezkednek el, mint a támogatott cégek alkalmazottai, ezért az intézet a rehabilitációs rendszer átalakítására a hazai jó gyakorlatokat és a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe vevő komplex javaslatcsomagot készített.
A beterjesztett törvénytervezet azonban alig lép a rehabilitációs reform irányába - viszont a rehabilitációs ellátás összegét drasztikusan csökkenti, úgy, hogy bár a megélhetésre nyilvánvalóan nem elég az alig 30 ezer forint, még dolgozni sem lehet mellette (ha valakit feketemunkán kapnak, visszafizettetik a pénzt). Scharle Ágota, a Budapest Intézet vezető kutatója szerint a törvénytervezet célja és iránya jó, mivel egységesíti a pénzbeli ellátásokat és szolgáltatásokat, ösztönöz a foglalkoztatásra - néhány részlete azonban leronthatja az összhatást. Ha például aránytalanul nagy a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege közötti különbség, akkor mindenki az előbbit próbálja majd megszerezni. Az olyan durva szankciók előírásának pedig, mint az ellátás megvonása-visszafizettetése, általában az a következménye, hogy az empatikusabb ügyintézők egyszerűen nem alkalmazzák. Amelyik ügyfélnél mégis, azzal megszakad a kapcsolat, nem tudják megelőzni az elszegényedést, kirekesztődést, ami előbb-utóbb egy másik hivatal adott esetben költségesebb beavatkozását teszi szükségessé. Szintén jó a rehabilitációs kártya bevezetése, ami a bruttó bér 27 százalékának megfelelő összeggel csökkenti a munkáltatói bérköltséget; azzal is segítik a kedvezmény igénylését, hogy azt a rehabilitációs hatóság intézi. De a kártya keresletélénkítő hatását is felerészben semlegesítheti a minimálbér jelentős emelése, miközben a képzetlen munkaerő keresletére az egyre kevésbé kiszámítható üzleti környezet is negatívan hat. A lehetőségeket amúgy is nehéz megítélni, hiszen az eddigi hasonló Start-programokról sem készültek hatásvizsgálatok. Annak sem jelentéktelen a kockázata, hogy csak az ellátások összegét és hozzáférését jelentősen szigorító elemek élnek majd, az integrált foglalkoztatást segítő szolgáltatások fejlesztése pedig későbbre tolódik.
A rokkantosítási rendszer átalakítását tehát egyelőre nem követi a foglalkoztatás tervezett növekedése. Ha a törvényt ebben a formájában fogadják el, lesz néhány tízezer megváltozott munkaképességű ember, akit rehabilitálhatónak minősítenek, és rémisztően kevés pénzt fog kapni. Ám arra, hogy mitől fog tudni dolgozni, a későbbi átalakítások adnak választ - holott ez volna, ugye, a dolog nehezebbik és fontosabbik része. Hatalmas költségvetési megtakarítás egyelőre nem várható - ennek belátását jelzi az is, hogy rokkantsági ellátásokra jövőre nem szánnak kevesebb pénzt. Így aztán a kormány kénytelen lesz egy újabb megszorítandó területet keresni.
Spórolni mindenkin
Bár a tervezet egésze rokonságot mutat a szocialista kormányok hasonló szabályaival, a részletekben sok változás lesz - már ha ebben a formában fogadják el a szöveget. Az egyik, hogy - mivel a kormány nyugdíjon ezentúl csak az öregségi nyugdíjat óhajtja érteni - nem rokkantnyugdíjnak nevezik az ellátást, és a folyósítása is átkerül az Egészségbiztosítási Alaphoz (bár a mértéke a nyugdíjhoz hasonlóan évente az inflációval emelkedik). Ennek megfelelően a rehabilitációs járadékból rehabilitációs ellátás, a rokkantnyugdíjból rokkantsági ellátás lesz, és mindkettőnek változik a mértéke is. Eddig a rokkantnyugdíj kiszámításánál a korábbi átlagkeresetet, az egészségkárosodás mértékét és a munkában addig eltöltött időt vették figyelembe; ez alapján lehetett számítani az átlagkereset 50-80 százalékára, átlagban 76 ezer forintra. A tervezet a szolgálati idővel már nem kalkulál, és bár az egészségkárosodás mértéke alapján járó ellátást nem sokkal csökkenti - az átlagkereset 40-70 százaléka lesz -, a minimálbértől függő maximális értékeket is meghatároz. Így aztán az a rehabilitálható személy, akinek a rehabilitálását egyéb körülményei mégsem indokolják (ezt majd valamilyen későbbi szabály alapján döntik el), legfeljebb bruttó 41 400 forintot, azaz nettó 30 ezer körüli összeget kaphat rokkantsági ellátásként. Annál, akinek a "foglalkoztatása tartós rehabilitációt igényel", de egyéb körülményei ezt nem indokolják, a plafon bruttó 138 ezer (nettó száz körül), hasonlóan ahhoz, aki "kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható", illetve "önellátásra nem vagy csak segítséggel képes". Tehát az átlagos rokkantsági ellátás valószínűleg valamivel kisebb lesz a mostani átlagos rokkantnyugdíjnál.
Jóval erőteljesebb a csökkenés a rehabilitálhatóaknál. Eddig a rehabilitációs járadék nagyjából a rokkantnyugdíjjal egyezett meg (annak 120 százaléka, de nyugdíjjárulékot kellett belőle fizetni), míg az új szabály szerint maximum havi bruttó 36 800 forint lesz; aki pedig "tartós rehabilitációt igényel" - mely kifejezés fogalmi önellentmondás, de valószínűleg a súlyosabb egészségkárosodást jelenti - legfeljebb bruttó 46 ezerre számíthat.
