Kétágyas, múltra néző szobák – Jön a munkásszállóprogram

szerző
Szalai Anna
publikálva
2018/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormány 9 milliárd forintos munkásszállóprogramot hirdetett. A kádári szocializmust megidéző intézmények építését sokan nem tartják jó ötletnek, igény azonban valóban lenne rá.

„Bezártam az ajtót. Mindennap, amikor munka után megjöttem. Nem szóltam senkihez. Hamut szórtam a fejemre. Volt miért. Elszórtam a pénzt, amikor még volt. Nem foglalkoztam a családdal, amíg voltak. A két kisebb gyerek most az anyjával van, vidéken, albérletben laknak. A nagyobb kollégista itt, Budapesten. Beszélünk néha. De ide nem jöhetnek. Én a nővéremnél húztam meg magam egy ideig. De nem volt jó. Nem szólt ő semmi rosszat, csak én szégyelltem, hogy ennyire futotta. Azután munkahelyet váltottam, átjöttem a konkurenciához, és adódott ez a munkásszállás-lehetőség. Beköltöztem. Jó darabig csak a szobába’ voltam műszak után, meg előtte is, ki sem jöttem. De persze akad azért, akivel beszélhetek. A szobatársam, Tamás, rendes gyerek, de megvan a saját élete. Még fiatal. Béla a folyosó végéről már jobban ráér, harminc éve lakik munkásszállón, már nincs is senkije azon túl. Be is rendezkedett szépen: virágok, saját ágynemű, tévé a szobában, meg pluszszekrény és polcok, képek a falon. Még sötétítőt is másikat lógatott fel. Mert itt lehet ilyet, saját cuccokat hozni, meg díszítgetni a szobát, de én csak két képet tettem ki a gyerekekről. Elég a két csíkszekrény is, ami jut. Nem akarok kötődni, nem akarom itt igazán jól érezni magam, mert akkor én is itt ragadok örökre” – préseli ki magából a szavakat a buszvezető Károly egy külső kerületi munkásszálló tört mozaikköves recepciójánál ülve. Háta mögött az el nem hallgató tévé, mellette az évek óta bezárt büfé kopott pultja. Előtte két tétlenül árválkodó csocsóasztal. Az ablakon szürke nejlonfüggöny lebben a csipeszeken. A régi székek kék mintás plüsshuzata alatt kirajzolódik a szét-ült szivacs. A Dánszentmiklósról származó Károly munkásruhájában üldögél, át sem öltözött műszak után. „Csepeg néha a sör – vallja be –, de nem iszunk igazán, nem is lehet itt. A cigit is letettem 32 év után. Szabályellenes lenne, mi meg inkább meghúzzuk magunkat. A többségnek nincs hová menni. Vagy ha van is, nem szívesen menne oda. De nekem céljaim vannak, tanulni szeretnék. Csak nyolc általánosom van, a középiskolát épp a vizsgák előtt hagytam abba. Most már tudom, hogy nem kellett volna, de akkor nem hallgattam senkire. Most majd újrakezdem.”

Keveseknek sikerül. A munkásszállókon belső, egyedi viszonyrendszer alapján működő otthon helyett az intézmény által megszabott, engedélyezett szabályok és időbeosztás szerint élnek az emberek. Ez erős korlátok közé szorítja az életüket, ami könnyen fellazíthatja a még meglévő családi kapcsolatokat, és alkoholizáláshoz, „kiilleszkedéshez”, a társadalomtól való eltávolodáshoz vezethet. Nagyjából ez történt a munkásszállós populáció nagy részével a Kádár-korszak végére, ez történik a cigányság komoly hányadával már jó ideje, és a hajléktalanságba sodródó más csoportokkal is – figyelmeztet Breitner Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója, aki szerint fontos lenne elkerülni, hogy ezek az emberek évekre, évtizedekre a munkásszállásokon ragadjanak, és az eredetileg ideiglenesnek tekintett lakhatási forma állandósulva emberek deklasszálódásához járuljon hozzá.

Lakótársak

Lakótársak

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Fővárosi mustra

A fővárosi fenntartású BMSZKI munkásszállói kevert funkciókkal működnek: egyrészt lakhatási lehetőséget nyújtanak, másrészt „kivezető útként” szolgálnak a hajléktalanságból. A szállókon a szociális munkások segítenek az ügyintézésben is. Breitner szerint nagy különbség, hogy a munkásszálló csupán mobilitási állomás, vagy az út vége az ott élő számára. Az utóbbi években elszabadult lakásárak és albérleti díjak egyre több embert terelnek a munkásszállások felé. Ezek kapacitásnövelése azonban kétélű folyamat: egyrészt valóban növelheti a munkaerő-mobilitást, és a hajléktalanszállásnál magasabb szintű, autonómabb lakhatási formát nyújt – de ez is intézményi lakhatási forma, annak minden járulékos életforma-alakító következményével együtt.

„Nem mehet be. Nem beszélhet senkivel. Semmilyen információt nem adunk. Nem publikusak. Ide olyan emberek jönnek, akik nem mehetnek máshová. Erről senki nem fog magának beszélni” – hárította el a Magyar Narancs érdeklődését a Gyömrői úton, illetve a hajdani Csepel Művek területén működő munkásszállókat üzemeltető In-Management Kft., amelynek tulajdonosai között Jellinek Dániel is feltűnik. Az üzlet mégsem mehet annyira rosszul, hiszen az ingatlanbefektetőként főként az Indotek-csoport révén ismert Jellinek a leggazdagabb 100 magyar idei listáján is szerepel. A nyilvános cégadatok szerint a két munkásszállót üzemeltető, irodák és raktárak bérbeadásával is foglalkozó In-Management 2016-ban 913 millió forint nettó árbevételre tett szert, jelentős növekedést produkálva ezzel az előző évi 528 millió forinthoz képest.

Egyre népszerűbb a tömeges szálláshely-szolgáltatás Magyarországon, ami a munkaerő- és ingatlanpiaci trendek egymást erősítő hatásaival magyarázható – állapította meg tavaly a Staff House Zrt., a szálláshely-szolgáltatással foglalkozó egyik legjelentősebb cég. Saját kutatásuk szerint több mint 35 ezer ember hiányzik a gyártó szektorokból, így a cégek arra kényszerülnek, hogy a munkahelytől több száz kilométerre lévő településekről, illetve a határon túlról toborozzák a kékgalléros munkaerőt. Az újonnan felvettek többsége képtelen saját maga megoldani a lakhatását, ráadásul a gyors munkába állás miatt nincs idő albérletkeresésre, de ezt a formát a többhavi kaució megfizettetése miatt anyagilag sem tudnák megengedni maguknak. Munkásszállásból – főleg korszerűből – azonban nincs sok, a még számba vehető ingatlanok közül pedig számos épület felújításra szorul, s ahhoz befektetők kellenek. A Staff House szerint ez komoly üzleti lehetőség az iroda-bérbeadást is meghaladó hozamnak, valamint a hosszú távú szerződésekben rejlő biztonságnak köszönhetően.

A jobb minőségű – kétágyas, saját fürdőszobás, egyéb hotelfunkciókat is felvonultató – szállókon akár 6300 forintot is elkérhetnek egy éjszakára, így az idegenforgalmi adóval együtt már 200 ezer forint fölé kúszik a havi számla. Az átlagos helyeken 2–4 ezer forint közötti a napi díj, függően a szoba méretétől és az épület felszereltségétől. A BMSZKI Aszódi utcai szállóján – amelynek első két szintje hajléktalanszállóként működik – hosszú távra kivett, négyágyas szobában viszont csak napi 500 forint a tarifa.

Okok és összegek

Az egyre égetőbb munkaerőhiányra válaszul a kormány tavaly ismét előhúzta a varázskalapból a munkásszállók nyújtotta kétes értékű megoldást. A 9 milliárdos program első pályázati felhívása 2017 májusában jelent meg, a második idén januárban. Az állam állja a beruházási költségek 60 százalékát, de cserébe több feltételt is szab. Csak önkormányzatok pályázhatnak, amelyeknek a 40 százalékos – sok tíz- esetleg százmillió forintra rúgó – önerő mellett prezentálniuk kell megfelelő önkormányzati ingatlant is, amelyre az állam jelzálogot tesz a támogatás fejében. A településeknek ezenfelül vállalniuk kell, hogy a vártnál kisebb összegű támogatás esetén saját forrásból teremtik elő a beruházáshoz szükséges pénzt, legalább tíz évig munkásszállóként üzemeltetik az ingatlant, és legalább négy helyi állástalant alkalmaznak ehhez. További erős korlát a négyzetméterenkénti új építés esetén 280 ezer forintban, felújításnál 200 ezer forintban maximált építési költségkeret – amiből az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) adatai szerint legfeljebb 2016-os árszinten hozható ki egy négyzetméter. Azóta jócskán elszaladtak az árak, a szakipari munkáknál a hatalmas munkaerőhiány miatt két számjegyű az ár­emelkedés. Erre a kormány is előszeretettel hivatkozik, amikor saját beruházásainak költségelszállását magyarázza.

A szűkös keretnél is nagyobb kockázat a multicégek költözködési kedve. Tíz év igen hosszú idő ahhoz, hogy biztonsággal megjósolható lenne a fizetőképes kereslet a munkásszálló-szolgáltatására. Ha marad a kereslet, akkor nyerhet az üzleten az adott település, hiszen a szálló kitermelheti az önrészt, majd szép bevételt is hozhat, tíz év után pedig az önkormányzaté lesz az értékes ingatlan. De mit kezdenek vele, ha a multi hirtelen máshová költözteti az üzemet? Nyakunkon a negyedik ipari forradalom, az automatizálás felülírhatja a munkaerőhiányt. De az is elképzelhető, hogy a szállókat nem sikerül magyar munkásokkal megtölteni, így a vállalkozásokat kiszolgáló, hazai forrásból épülő munkásszállókat szlovák, ukrán, román munkásokkal töltik meg – figyelmeztetett a korábban munkásszálló-építési lázat vizionáló Pricewaterhouse­Coopers. Hoppál Péter korábbi kulturális államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője saját kormányának programjával is szembemenve azzal érvelt a munkásszállók építése ellen, hogy azokat később migránsszállókká alakítanák át. „Marhaság” – legyint erre Benke Róbert, a Vasas Szakszervezet dél-dunántúli regionális vezetője, aki három helyi fémipari vállalkozással folytatott bértárgyalás után arra jutott, hogy nagy igény lenne munkásszállóra a cégek és a dolgozók részéről is. Vállalkozót és egy Ipari út környéki ingatlant is talált az ötlethez, ám a 70 férőhelyes szálló tervét végül napirendre sem vette a pécsi képviselő-testület. De Benke lapunknak azt mondta, nem adta fel. Egy ideig úgy tűnt, hogy a közeli Kozármisleny belevág a dologba. A beruházást egy német autóipari beszállító cégre alapozták, amely a település új ipari parkjának első beköltözője lenne. A kisváros egy 80 fős szálló építését tervezte, kinézték a helyet, elkészültek a tervek, ám a pályázatot mégsem adták be. A tárgyalások a vártnál lassabban haladnak – indokolta a testület döntését a Magyar Narancsnak Biró Károly polgármester. A település csak akkor kezd bele a beruházásba, ha a cég valóban letelepedik náluk.

Nem ők az egyetlenek, akik az első lelkesedés után inkább a kivárás mellett döntöttek. A pályázat első, tavalyi körében csupán 1,5 milliárd forintot sikerült kiosztani. Négy új szálló épül – Mórahalmon, Újszentivánon, Orosházán és Budapest IX. kerületében –, míg Zalaegerszegen és Veszprémben meglévő épületeket alakítanak át. Mórahalmon tavaly de­cemberben rakták le a 441 millió forintból – ebből 263 millió állami támogatás – épülő új, 94 fős szálló alapkövét. A kétszintes, 20 lakóegységből álló épület átadását idén őszre tervezik. Zala­egerszegen öt céggel kötöttek szerződést a 600 millió forintból megújuló, 166 férőhelyes Vizslaparki úti szálló töltésére, ők is erre az évre tervezik az átadást. Veszprém 360 millióból (160 milliót ad a kormány) újít fel egy Pápai úti ingatlant, amelyben 80 munkás lakhat majd. A majdani bérlésről három céggel állapodtak meg; már a bontási munkák végénél tartanak, idén megnyílhat. Orosháza a városon kívül, a Gyopárosi úton építi fel 100 fős munkásszállóját, amelyhez 274 millió forintos állami támogatást kaptak, és a testület nagyon bízik abban, hogy folyamatosan telt házzal üzemelnek majd, hiszen több cég közül választhatták ki azt a kettőt, amelyekkel végül is szerződést kötöttek a bérlésről. Ferencvárosban a kerület közfoglalkoztatójának, a FESZOFE Nonprofit Kft.-nek a kezdeményezésére adták be a pályázatot. Az Illatos úti önkormányzati telken 483 millió forintból felépülő, 100 férőhelyes szálláshoz 280 millió forint állami támogatást kaptak. A pályázathoz szükséges önerőt a FESZOFE biztosítja egy Lenhossék utcai telek eladásából. A szállót is ők üzemeltetik majd.

Az idei pályázat eredménye még nem ismert, a minisztérium a pályázók számáról, a kért támogatási összegről a Magyar Narancs kérdésére sem adott lapzártánkig tájékoztatást, így nem tudni, mennyit sikerül kiosztani. A szegedi központú Axill Kft. viszont állami támogatás nélkül is üzletet látott a munkásszálló-építésben. A cég tavaly 130 millió forintért vásárolta meg az oroszlányi önkormányzat ingatlankezelőjétől a Béke Szállót, amelyben 260–280 fős munkásszállót alakítanak ki. A beruházás indítása növekedésihitel-kérelmük vártnál lassabb elbírálása miatt csúszott, de februártól már gőzerővel dolgoznak, és terveik szerint június közepén megtarthatják az avatóünnepséget. Az épületben kényelmes kétágyas szobákat alakítanak ki saját vizesblokkal.

A kormány eredetileg megcélzott keretszámaitól mindezzel együtt is igen messze jár a program. Cseresnyés Péter, az előző Orbán-kormány munkaerőpiacért felelős államtitkára egy évvel ezelőtt még 18 új munkásszálló építésében bízott, összesen 4 ezer férőhellyel. Ennek ötödénél sem járunk egyelőre, holott a munka­adók egy tavaly novemberi kutatás szerint egyre jobban aggódnak a munkaerőhiány miatt, és egyre több mobilitási támogatást vetnek be. Ebben továbbra is a bérlet- és a benzinpénz a jellemző – a magyar munkavállalók 37 százaléka, 1,34 millió ember ingázik –, de már nyitottak a bölcsőde-, óvoda-, illetve munkásszálló-építésre is. Utóbbit a kormány adókedvezménnyel is ösztönzi. A munkáltató akár teljes egészében adómentesen átvállalhatja dolgozójától a szállásköltséget, majd a költségeket bizonyos feltételek mellett leírhatja a társasági adóból.

A fővárosi Kunigunda utcai munkásszálló tavalyi bezárása jól mutatta: nyomasztó igény van ilyen szállásokra. A hitelbedőlések és az egekbe szökő lakásárak és albérletdíjak miatt egyre többen csúsznak ki a lakáspiacról. Ezeket az embereket a munkásszálló jelentette köztes lakhatási forma mentheti meg a hajléktalanságtól. Az alkalmi munkából élőknek, napidíjasoknak szinte nem is marad más lehetőségük, hiszen itt nem kell előre kifizetni egy hónapot, nincs rezsi, közös költség. A fővárosi olcsó szállók zsúfolásig megteltek.

A valódi megoldás azonban a bérlakásépítés lenne. A családok együtt költözhetnének oda, ahol munka van, és a szakképzett, idősebb munkavállalókat is rábírhatnák a költözésre. A munkásszálló csupán túlélési stratégia cégnek és dolgozónak egyaránt, ráadásul újrateremti mindazokat a szociális krízishelyzeteket, amelyeket már a szocializmus idején is generált. A bérlakásépítéshez persze fel kellene forgatni az egész hazai lakáspolitikát, ám arra a legcsekélyebb jel sem utal, hogy a kormány az új ciklusban a tehetősek, az önerővel rendelkezők helyett a rászorulók lakhatását támogatná.

szerző
Szalai Anna
publikálva
2018/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra