A vízszegénység sokféle megjelenését kívánta megmutatni a Víz Koalíció A kutak útján című e heti konferenciája, amely része volt a Civil Kollégium Alapítvány Részvétel Hónapja – Légy a demokrácia őre programsorozatának. Az esemény a Vízszegénység ezer arca című dokumentumfilm premierjével kezdődött (ez hamarosan nyilvánosan is elérhető lesz).
Az ivóvízhez jutás nehézségei, a víz nélküli háztartások, a kútra járás életkörülményei, a kiszáradó kutak, az aszály és a vízkészletekkel való gazdálkodás mind-mind szorosan összefüggnek egymással. A vízgazdálkodás komplex rendszer, amely sok kihívást rejt magában – hangzott el.
A PAD Alapítvány friss kutatását a lakossági víziközmű hozzáférés hazai társadalmi-térbeli egyenlőtlenségeiről Lágler Kristóf, a tanulmány egyik szerzője mutatta be. Bár a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy csökkent a vízszegénységben élők száma száma 2011 és 2022 között, még így is 200 ezernél több embert sújt a vezetékesvíz-nélküliség, annak minden hátrányos következményével.
A statisztikákhoz képest azonban jóval többen lehetnek Magyarországon, akiknek napi küzdelmet jelent a vízhez jutás.
A Víz Koalíció megrendelésére készült tanulmány két fontos megállapítása különösen figyelemreméltó, amely már el is vezet a környezeti esélyegyenlőség kérdésehez:
- Roma honfitársaink között 8,5-szer nagyobb valószínűséggel találunk vízszegénységben élőt, mint a nem romák között.
- Ha egy négyfős háztartásnál nincs vezetékes víz, akkor ahhoz, hogy az alapszintű 30 liter/fő/ nap ivóvíz beszerzést és felhasználást biztosítsák, minimum napi félállású munkaidőt kell erre fordítani.
A bemutató után közös gondolkodásra hívták a résztvevőket. Arra kérték őket, osszák meg a vízszegénységgel kapcsolatos ismereteiket, tapasztalataikat, és mondjanak véleményt a kutatás szakpolitikai ajánlásairól. A legnagyobb egyetértés az alábbi szakpolitikai javaslatokban alakult ki:
- A napi 30 liter/fő vízmennyiség biztosítása alapjog legyen.
- Országos szintű kútelzárási tilalmat vezessenek be.
- Szociális alapon támogassák a díjfizetést, segítsék a hálózatról lekapcsolt háztartások visszakötését.
- A helyi önkormányzatok nagyobb javaslattételi és döntési jogkört kapjanak, megfelelő pénzügyi forrásokkal alátámasztva.
- Támogassák államilag a szürkevíz technológia bevezetését.
Abban sem volt vita, hogy
komoly edukációs folyamatra lenne szükség, hogy “végre legyen értéke a víznek”, és ne pazaroljuk – ugyanis évről évre nő a vízhasználat. Úgy tűnik, a rezsicsökkentés, a mesterségesen alacsonyan tartott vízdíjak negatívan hatnak a víz megbecsültségére.
Így felmerült a sávos vízdíjak bevezetésének gondolata: ha az ivóvizet kerti medence töltésére, autómosásra, felesleges locsolásra használják, akkor a túlhasználatért fizessenek többet. Felmerült a hazai vízkészletek állapota és végessége. A kutatási anyag is kitér a fúrt és ásott kutak szabályozatlanságra, ami ugyanancsak a vizhez jutás egyenlőtlenségéhez vezethet, ráadásul a kutak vízminőségét hivatalból senki nem ellenőrzi, így komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.
A panelbeszélgetés során Bari Jutka, a Zöld Jogi Platform szakértői társaság környezeti és klíma igazságosság szakértője kiemelte, hogy az ivóvízhiány súlyos higiéniai és ezáltal egészségügyi következményekkel jár, akár korai halálozáshoz is vezethet. Az alacsony vízfogyasztás miatt különösen a gyermekek és a várandós nők veszélyeztetettek, de rámutatott a menstruációs szegénység problémájára is. Felidézte a kutatásban szereplő adatot is, amely szerint
a vízhordás gyakran félállásnyi időt igényel, és sokszor kilométereket kell gyalogolni naponta.
Emellett megemlítette az Aarhusi Egyezményt, amelyről sajnos kevesen tudnak, pedig ez biztosítja a lakosság jogát a környezeti információkhoz való hozzáféréshez, a döntéshozatalban való részvételhez és az igazságszolgáltatáshoz.
Köves Alexandra, ökológiai közgazdász, a Corvinus Egyetem docense az önkorlátozás fontosságát hangsúlyozta: egy fenntartható társadalom az egyéni szükségletek és a közösségi jólét, luxus kombinációjával érhető el, ennek egyensúlyára épül – mindenkinek legyen tiszta víz a poharában, de a saját medencét váltsa fel a közösségi uszoda használata. Felvetette,
ha az élethez nélkülözhetetlen víz igazságos elosztása is problémát jelent, akkor a hogyan leszünk képesek más erőforrásokon osztozkodni.
"Elhitették velünk, hogy csak a magántulajdon révén védhetjük meg a környezetet" – jegyezte meg, utalva a közlegelők tanmeséjére. Bár a magántulajdon átalakította a felelősség fogalmát, a közösségi tulajdon megszűnése szoros kapcsolatban áll a felelősségvállalás kérdésével.
Papp Gergely, a tanulmány másik szerzője a többségi társadalom felelősségére hívta fel a figyelmet, amelynek egyik kulcsa a szegregált csoportok sztereotip, lesajnáló ábrázolásának felszámolása lenne. A kutató kitért arra is, hogy a jogszabályi keretek sem mindig nyújtanak valódi segítséget. Például,
bár előírás szerint a közkutaknak hátrányos helyzetű területeken 150 méteren belül kellene lenniük, ez gyakran csak légvonalban érvényesül.
Rámutatott arra is, hogy a vízellátás hiánya a fizikai megterhelés mellett a mentális egészséget is jelentősen fenyegeti.
Magyar-Ábel Ágnes, a dokumentumfilm készítője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a szolidaritás és a jó élethez szükséges alapfeltételek biztosítása a teljes társadalom javát szolgálná. Számos kutatás bizonyította, hogy azokban a társadalmakban, ahol az emberek az átlagos, normálishoz közelítő életmóddal is elégedettek, mindenki számára kiegyensúlyozottabb és magasabb szintű jóllét valósul meg.
