Önkormányzati választásról lévén szó, természetesen mindenki, mint ahogyan 1990 óta - egy kivétellel - ez rendre történni szokott. (A kivétel a négy évvel ezelőtti őszi voksolás, amikor az MSZP valósággal leradírozta vetélytársait a térképről.) Mindez annak a következménye, hogy egy helyhatósági választáson több mindenről döntünk: a főpolgármester és a polgármesterek személyéről - róluk valamennyi településen közvetlenül -, a települési önkormányzat, valamint a megyei (fővárosi) közgyűlés összetételéről.
A helyi önkormányzatok és a polgármesterek választásáról szóló 1990/LXIV. törvény négy nagy egységben kezeli a településtípusokat: a 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú helységek, a 10 ezer főnél nagyobbak, a megyei jogú városok, illetve Budapest és annak kerületei. (A kétharmados törvényt az első MSZP-SZDSZ-kormány 1994-ben módosította, melynek értelmé-ben például az évtől - az eredeti szabályozást megváltoztatva - a főpolgármestert és a 10 ezernél népesebb városok polgármestereit közvetlenül választják, illetve az országgyűlési képviselőség nem öszszeférhetetlen a polgármesterséggel.) Ennek tisztázása azért sem érdektelen, mert az utóbbi napokban az ellenzék vezetője - az önkormányzati választást egyfajta kormányellenes demonstrációvá degradálva - azt sulykolja, hogy a listás eredmények majd megmutatják, kit támogatnak valójában a "magyar emberek".
A Fidesz elnöke óvatos duhaj, amikor arra játszik, hogy a listák - a 19 megyei plusz a fővárosi - többsége narancsra vált az eddigi piros helyett; ebben tudniillik semmi meglepő nem lesz, mondhatni, ez a dolgok természetes menete. Váratlan a négy évvel ezelőtti fejlemény volt, amikor a nyugati sáv kivételével az ország térképe bepirosodott. Miért is?
A listás választások a megyei közgyűlések mandátumairól döntenek. E listákra azonban a 23 megyei jogú nagyváros polgárai -
1 millió 660 ezren
- nem voksolnak. Amikor tehát vasárnap este mondjuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listás eredményről beszélünk, akkor abból "hiányozni" fognak a nyíregyházi voksok. (Emlékezzünk: a két legutóbbi országgyűlési választás estéjén az első listás adatok, amelyek mindig kistelepülésekről futnak be, rendre 7-8 százalékos jobboldali előnyt mutattak, ami az idő előrehaladtával - azzal párhuzamosan, ahogyan a nagyobb településekről is beérkeztek az eredmények - mind jobban csökkent, majd a finisben átfordult szocialista vezetésbe.) Az önkormányzati listás eredményeket ennek figyelembevételével kell tehát értékelni.
Továbbá: a 19 megye mindegyike a helyhatósági választásokon két nagy választókörzetből áll. Az egyiket a 10 ezer fős és ennél kevesebb, a másikat az ennél nagyobb lélekszámú települések alkotják. Ezért a jelölő szervezetek mindegyike a 19 megyében két pártlistát állíthat: egyet a 10 ezernél kevesebb, egyet a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések számára. A megyei közgyűlésbe a két választókörzet a lakosság számaránya függvényében "delegálhat" képviselőket. Pest megye kivételével valamennyi megyében a kistelepülések választókörzete a nagyobb; Szabolcsban például 39 megyei közgyűlési mandátumról dönthetnek a 10 ezernél kevesebb lakosú helységek polgárai, és csak kilencről a 10 ezresnél nagyobb városok. Ami - az eddigi választási eredmények elemzése alapján - megint csak azt valószínűsíti, hogy a megyék többségében az elsősorban a kistelepüléseken erős Fidesz győzelme várható. Tegyük hozzá: "alapesetben" is ez volna a prognózis, megszorító kormánypolitika idején pedig még inkább. Orbán Viktor tehát ügyes kommunikációs trükkel operál, amikor a listás választások fontosságát hangsúlyozza, mivel igen alacsonyra helyezi a maga és pártja számára a lécet.
(A jelenlegi hisztéria közepette elsikkad, mégis fontos megjegyezni: Érd, Salgótarján és Szekszárd megyei jogú várossá válásával a rá eső mandátumoknak ki kellett volna kerülni az adott megyei közgyűlésekből, hiszen a városok lakói nem voksolhatnak a megyei listákra - de nem így történt. Vasárnap sérül tehát a lélekszám-arányosság elve, következésképpen újabb eredménytorzító elemmel lesz terhelt a rendszer.)
Budapest a fővárosi közgyűlés megválasztása szempontjából egyetlen választókerület; itt nincsenek a végeredményt torzító mozzanatok, az adatok valóban Budapest pillanatnyi politikai rokonszenvét fejezik majd ki. Mivel itt 1994 óta masszív fölényben van a két mostani kormánypárt - s most október 1-jén is az ő sikerük a valószínűbb, ha ez nem is lesz olyan elsöprő -, az esetleges ellenzéki győzelem akár az országos politikára is kiható következményekkel járna.
A 10 ezresnél nagyobb településeken, a megyei jogú városokban és a 23 fővárosi kerületben a képviselő-testület tagjait egyéni választókörzetekben választják. Ezen önkormányzatok körülbelül 60 százalékát az egyéni győztesek adják, a maradék 40 százalékot az ún. kompenzációs listákról töltik föl. Az egyéni körzetekben a mandátumokat nem eredményező voksok töredékszavazatként kerülnek föl e listákra, amikről aztán egy speciális számítási módszer alapján juthatnak az egyes szervezetek a még meglévő testületi helyekhez. Mivel egyfordulós a választás, a relatív többség is nyerő az egyéni verenyben; éppen ezért van különös jelentősége a különböző alkalmi (vagy állandó) szövetségeknek. Aki az egyéni körzetekben tarol, az nagy valószínűséggel többségbe kerül a helyhatóságban is.
A 23 + 23 (megyei jogú városok + fővárosi kerületek) versenyében a dolgok jelenlegi állása szerint enyhe kormánypárti fölény várható - már ha az esélyesebb polgármesterjelöltek számát nézzük. Néhány helyen viszont nem kizárt, hogy a kormánypárti városvezető mögé jobboldali többségű képviselő-testületet rendel a választói akarat. (A fordítottja - baloldali önkormányzati többség, jobboldali polgármester - kevesebb településen valószínű.) Ami egyvalamire biztosan jó lesz: arra, hogy egy ilyen szituációt mindkét politikai oldal győzelemként adjon el.
A 10 ezernél kisebb lélekszámú településeken a képviselő-testületekről kislitás választással határoznak a polgárok. (A testületek létszáma ez esetben is a lakosság számától függ.) A szavazólapra valamenynyi jelölt neve fölkerül, és a választók közülük annyi nevet ikszelhetnek, ahány tagú az önkormányzat.
A legfélrevezetőbb
az, amikor valamely politikai erő a polgármesterei számával igyekszik igazolni a győzelmét. A háromezernél is több településvezető nagy része függetlenként szerzi mandátumát. Igen problematikus a párttámogatású függetlenek vagy a valamely alkalmi koalíció jelöltjeinek az elhelyezése is a pártpolitikai térben. Megtévesztő az is, hogy számos független jelölt olyan "civil" szerveződés embere, amely voltaképpen pártfiókszervezetnek tekinthető; vannak MSZP- meg Fidesz-kompatibilis szerveződések. Például az idén számos kistelepülésen próbálkoznak olyan csoportok, amelyek az Összefogás [településnév]-ért Egyesület névre hallgatnak. Már a hasonló alakú elnevezések is valamifajta szervezettségre utalnak; s ha jobban megnézzük az egyes települési szervezeteket, láthatjuk, hogy az Összefogás... egyesületek erősen Fidesz közeli független civileknek tekinthetők.
Összegezzünk: listás eredmények - megyeiek és budapesti -, nagyvárosi polgármesterek és közgyűlések, főpolgármester és polgármesterek párthovatartozása - első szinten ezek alapján értékelhető egy-egy helyhatósági választás. Az előrejelzés amúgy normális viszonyok közepette is majdhogynem lehetetlen, hiszen a részvételi hajlandóság önkormányzati választások előtt alig belőhető. A restrikciós politika és a múlt heti zavargások miatt az eddigieknél jóval indulatosabb idei kampány pedig végképp felboríthat mindenfajta kalkulációt. Az azonban kijelenthető: egyértelmű győztes csak akkor hirdethető vasárnap, ha az legalább a négy évvel ezelőtti MSZP-s (illetve koalíciós) eredményt hozza. Vita csak abban az esetben nem lehet.
