Kiderült: a kínai vakcina teljesített a leggyengébben a koronavírussal szemben

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 29.

Belpol

Egy kormány által támogatott vizsgálat szerint. A Sinopharm jóval kisebb védelmet nyújtott a megbetegedés, a kórházba kerülés és a halálozás ellen akár első, akár emlékeztető oltásként, mint az mRNS-vakcinák.

Július végén megjelent a HUN-VE néven futó vizsgálatsorozat harmadik része. Ez az a kutatás, amely a Magyarországon használt koronavírus-vakcinák hatékonyságát méri fel szisztematikusan, különlegessége pedig amellett, hogy szakmailag magas színvonalú, kormányzati támogatást is élvez, a szerzők között Müller Cecília és Kásler Miklós is megtalálható. A vizsgálat ezen része a tavaly őszi járványhullám alatti vakcinahatékonyságot vizsgálta az akkor domináns delta variáns ellen. Bár a szakértők arra jutottak, hogy az oltás beadása után idővel minden vakcina hatékonysága csökken, szinte minden tekintetben a kínai Sinopharm-oltás nyújtja a legalacsonyabb védelmet. Ráadásul a mára alapvető fontosságú emlékeztető oltásként adva is sokkal kevésbé válik be, mint a többi, itthon használt vakcina.

A vizsgálat már több mint egy hónapja megjelent, de mindezt sehol sem verték nagy dobra, sehol nem kommunikálták az eredményeit – írja a Telex.

A kutatás tehát a két és a három oltás eredményességét vizsgálta a tavaly őszi deltahullámban

  • a megfertőződés,
  • a kórházba kerülés
  • és a halálozás megelőzésében.

A vizsgálat során az oltottak adatait vetették össze (vakcinatípusonként) egy oltatlan kontrollcsoporttal. Több mint 8 millió 18-100 éves résztvevő adatait elemezték, figyelembe vették a nemet, az életkort, az alapbetegségeket és az oltás időpontjából adódó eltéréseket is. Az eredmény pedig az lett, hogy a Sinopharm vakcinájának hatékonysága jelentősen elmarad a többi típushoz képest mind alap-, mind emlékeztető oltásként.

Kiderült az adatokból, hogy a tavaly őszi, még a delta variáns által hajtott hullámban az alapoltások hatékonysága 6 hónap után gyengült a megfertőződés ellen. De a harmadik, emlékeztető oltások meg tudták erősíteni a védelmet. De legkevésbé a kínai vakcinánál.

A fertőzés elleni hatékonyság a 65 év felettieknél:

  • a Pfizer-BioNTech emlékeztető adagja 88-93 százalékra tornászta fel a védettséget
  • a Moderna 92-96 százalékra
  • a Janssené 73-86 százalékra
  • a Sinopharm emlékeztetőjénél ugyanakkor a fertőzés elleni védettség csak 27-75 százalékos lett.

Az alapoltás kórházba kerülés elleni védettsége a 65 év felettiek (és alattiak) körében

  • Pfizer-BioNTech: 77 (83),
  • Moderna: 84 (85),
  • Szputnyik V: 78 (90),
  • AstraZeneca: 74 (76),
  • míg Sinopharm: 46 (54),
  • Janssen: 26 (43) százalék az alapoltás után 120 napon belül alakult ki.

 

Az emlékeztető oltások a legtöbb oltástípusnál 100 százalék közelébe emelték a kórházba kerülés elleni védettséget. Kivéve a Sinopharm oltását, amely emlékeztető oltásként is kevésbé bizonyult hatékonynak. Az alapimmunizálás típusától függően 57-92 százalékos védelmet adott, vagyis még a legjobb esetben sem érte el az összes többi vakcina legrosszabb eredményét.

A legfontosabb, a halálozás elleni védelem az alapoltások után közvetlenül:

  • Pfizer-BioNTech: a 65 év felettiek körében 82 (alatta 87),
  • Moderna: 93 (78),
  • Szputnyik V: 86 (89),
  • AstraZeneca: 85 (90),
  • viszont Sinopharm: 59 (67),
  • Janssen: 54 (60) százalék az alapimmunizálás után közvetlenül.

Az emlékeztető oltás itt is 100 százalék közeli védettséget produkált. Kivéve a Sinopharm vakcinája esetében: 65 év alatt még jók az eredmények, de 65 év felett csak 55-87 százalékra emelte a védettséget.

„Vizsgálatunk kimutatta, hogy a Sinopharm emlékeztető oltása után kisebb mértékben javult a vakcina korrigált hatékonysága a SARS–CoV–2-fertőzés és a Covid–19-hez kapcsolódó kórházi kezelés és halálozás ellen mind a fiatalabb, mind az idősebb korcsoportokban.”

– áll a vizsgálat eredményének összefoglalójában.

A HUN-VE 3 szerzői megjegyzik, hogy bár a Janssen-vakcina bizonyos kimenetelekben alapoltásként alacsonyabb hatékonyságot mutatott, emlékeztető oltásként az mRNS-vakcinákéhoz hasonlóan erős védelmet produkált bármilyen alapoltásra adva.

Emlékeznek, hogy a magyar hatóság emlékeztető oltásként azt javasolta, hogy keverjék az oltásokat, és például mRNS-vakcinák esetében kínai oltást javasoltak harmadiknak? Mindez legyértelműen nem adott olyan védettséget, mint a többi oltás. Erre független szakértők már tavaly nyáron felhívták a figyelmet. Azt hangsúlyozták akkor, hogy mivel akkor már vakcinabőség volt, megfontolandónak tartották a Sinopharm-vakcina felhasználásának teljes kerülését 60 év feletti korosztályban, első oltásként, és a Sinopharm-vakcinával oltottak esetén azonnali prioritást javasoltak az újraoltásra. Ehhez képest – a Telex megjegyzése szerint – az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az ajánlás kiadása után is még 70 ezer alapimmunizálást végeztek a kínai vakcinával, és több mint 100 ezer emlékeztető oltást adtak be belőle Magyarországon (ebből 36 ezret 60 éven felülieknek).

Jelenleg a koronavirus.gov.hu-n az szerepel, hogy "aki Moderna vakcinával szeretné magát beoltatni, annak érdemes sietnie, mert már az utolsó adagokat kezdték el felhasználni az oltópontokon és a háziorvosoknál. A Moderna elfogyásával háromféle oltóanyag marad az oltópontokon: Pfizer, Sinopharm és Janssen".

(Telex)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”