Kínosnak tarja a reptérre vezető út állapotát a kormány, ezért felújítja

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 23.

Belpol

A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt. 

Környezetvédelmi hatósági eljárás és közmeghallgatás indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének javítása ügyében – írja a hvg.hu egy a kormányhivatalok oldalára feltöltött dokumentum nyomán. A kormány tarthatatlannak látja a reptérre vezető út állapotát, az már a Magyarországra repülővel érkező külföldiek előtt is kínos, ezért előkészíti annak átfogó fejlesztését.

A dokumentum szerint a Gyömrői út és a Ferihegyi repülőtérre vezető út a folyamatosan növekvő forgalmi terhelés elvezetését a jelenlegi kialakításával nem tudja a megfelelő szolgáltatási szinten biztosítani. Balesetveszélyes, zavarérzékeny, és „alacsony színvonalú városi útként jelenik meg a nemzetközi légiutasok számára, amely kedvezőtlenül hat az ország megítélésében”.

A fejlesztés az Üllői út–Határ út csomóponttól Budapest közigazgatási határán kívül, a Market Center csomópontjáig terjed. A közösségi közlekedés előnyben részesítésével szélesítik, javítják a keresztirányú közúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolatokat, biztosítják a szükséges zajvédelmet, és növelik a zöldfelületet. Ezzel „egységes, korszerű, nagyvároshoz méltó” utat hoznak létre. 

A beruházás nem növelheti a belváros közúti terhelését, és a külső kerületekből és az agglomerációból beáramló forgalom sem nőhet. Fontos eleme a külön szintű vasúti kereszteződések, valamint a Kőér utca bővítése a Határ út–Gyömrői út között, illetve a Gyömrői út felújítása a Kőér utca–Hangár utca között, továbbá a Hangár utca–Lakatos utcai új összekötés megteremtése.

A beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé,

a beruházáshoz kapcsolódó környezetvédelmi hatósági eljárást pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúraberuházással összefüggő üggyé nyilvánították.

A felújítások kezdete legkorábban 2026-ban várható, a teljes beruházást 3,5-5 év hosszúra becsülik, legkorábban 2030-ban adhatják át a forgalomnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.