Kivonultak az ellenzékiek a parlamentből

  • narancs.hu
  • 2020. február 17.

Belpol

Alkotmánybírósághoz fordulnak a parlamenti szabályok szigorítása miatt.

A napirend előtti felszólalások után a parlament néhány határozatot hozott, majd rátért a képviselői interpellációkra. Az eredeti napirend szerint kéttucatnyi ellenzéki képviselő is interpellálta volna valamelyik kormánytagot, ám a napirend előtti beszédek után a képviselők kivonultak az ülésteremből – írja a Mérce.

Az ellenzékiek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, azt akarják elérni, hogy semmisítsék meg az országgyűlési törvény és a házszabály most elfogadott módosításait, ugyanis azok szerintük ellentétesek az Alaptörvénnyel.

A képviselők közös sajtótájékoztatót tartottak a kivonulásuk után. Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, hogy az ellenzék által szájzártörvénynek nevezett, új parlamenti szabályok ellen tiltakoznak, amelyek például az eddiginél is szigorúbb büntetéseket tesznek lehetővé.

Hiába lépett életbe ez a törvény, nem fogunk meghátrálni – mondta a képviselő, aki szerint mindent megtesznek, hogy „méltók legyenek a Fidesszel szemben az emberek szavazataira”.

A képviselő szerint problémás, hogy a szankciókhoz nincs hozzárendelve érdemi mérlegelési jog, és hogy a házelnöknek a pulpitusról kirótt büntetései ellen nincs jogorvoslati lehetőség. Aggályosnak tartotta a szavazati jog tartós korlátozását is.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról beszélt: az ellenzék minden erejével tiltakozik a törvénymódosítások ellen. "Összefogás van, összefogás lesz, a 2022-ben a Fidesz fog ellenzékbe kerülni."

Lukács László György (Jobbik) kijelentette: a "parlament patkója nem a Várkert Bazár, oda nem lehet csupán felcsúti buszokat beparkoltatni, és ezzel az emberek hangját onnan kirekeszteni". Közölte: bíznak az Alkotmánybíróság bölcs belátásában és abban, hogy a testület "Orbán Viktor utasítása helyett", most végre a jogot és a törvényszerűséget fogja választani.

Arató Gergely (DK) azt mondta: szeretnék, ha a parlament ismét tekintélyes intézmény lenne, de ehhez az kell, hogy érvényesüljenek a képviselői jogok, ne korlátozzák a képviselők szólásszabadságát, és a kormány komolyan vegye az Országgyűlés munkáját.

Csárdi Antal (LMP) azt hangoztatta, hogy az alkotmánysértő törvénymódosítást nem állíthatja meg az ellenzéket, Bősz Anett (Liberálisok) szerint pedig minél jobban próbálja csorbítani a képviselők jogait akár Orbán Viktor, akár Kövér László, az annál inkább összekovácsolja az ellenzéki pártokat.

Az új szabályok egyéb szankciók mellett lehetővé teszik,  hogy a házelnök

  • akár hat hónapnyi illetményt elvonjon az erőszakoskodó képviselőtől;
  • ezt a szankciót 12 hónapra is felemelheti, ha a renitens képviselő nem hajlandó elhagyni az üléstermet;
  • 60 napra kitilthatja azt a képviselőt, aki szerinte akadályozza a munkát, ilyenkor egy általa kijelölt másik képviselő szavazhat helyette.

Bekeményít a Fidesz: kitiltás és egyéves fizetésmegvonás járhat a képviselőknek

Még szigorúbb intézkedésekkel sújtanák a renitens képviselőket. Fideszes képviselők módosítanák az Országgyűlés működéséről szóló törvényt. Ennek értelmében tovább szigorodna a parlamenti rend, még nagyobb büntetéseket lehetne kiszabni a szabályszegő képviselőkre, erre Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.