Orbán a koronavírusra hivatkozva hagyta ki a mai parlamenti ülést

  • narancs.hu
  • 2020. február 17.

Belpol

Templomba még elment, a Parlamentbe már nem.

Orbán Viktor rendszerint fel szokott szólalni a parlamenti ülésszakok nyitóülésein, ezt a szokását megszakítva, azonban távol maradt a február 17-i nyitóüléstől.

Ennek okairól érdeklődött az Index, akiknek Havasi Bertalant sajtófőnök ezúttal villámgyorsan válaszolt.

"A kormány most a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatást ítélte a legfontosabbnak, és a legsürgősebbnek, arról pedig Kásler Miklós miniszter tud hiteles és alapos tájékoztatást adni." – tájékoztatott Havasi.

A 24.hu közben Facebookon szúrta ki, hogy bár a miniszterelnök a Parlamentbe nem, a templomba viszont eljutott.

„Minden parlamenti ülésszak elején és végén a Fidesz-KDNP frakciója parlamenti áhítatot tart a közeli református templomban. Ma is ezt tettük” – olvasható Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-posztjába, felfedve a kormánypártiak egy olyan szokását, ami eddig nem volt közismert.

A Hold utcai Budapesti Németajkú Református Egyházközség templomában Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent, Balog Zoltán mellett foglalt helyet.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.