A kormány új romastratégiája és annak civil kritikája

Kizárásos alapon

Belpol

Komolyan lehet-e venni egy olyan kormány integrációs törekvéseit, amely kampányt épített arra, hogy ne kelljen kifizetnie a szegregáltan oktatott roma gyerekeknek megítélt kártérítést? Így összegezhető azon civilek dilemmája, akiket az új felzárkózási stratégia véleményezésére kértek fel.

A 2011-es magyar uniós elnökség idejére esett az EU előző romastratégiájának elfogadása, annak előkészítése a magyar elnökség egyik kiemelt célja volt. Az Orbán-kormány azóta is büszkén hangoztatja e teljesítményét; amikor a 2018-as Sargentini-jelentés egyebek mellett a romák helyzete miatt kritizálta Magyarországot, Járóka Lívia fideszes EP-képviselő a jelentés parlamenti vitájában azzal vágott vissza, hogy a romastratégiát „mi csináltuk Európának”.

Az uniós keretstratégia nyomán elkészült magyar dokumentum – a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia (MNTFS) – megvalósítására, a gyakorlatban elért eredményekre azonban már kevésbé lehet büszke a kormány. Az MNTFS értékelő tanulmányát az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelte meg a Kopint–Tárki, a Tárki és a GKI konzorciumától; az elemzés legfőbb megállapítása az, hogy bár 2011 és 2020 között „a stratégia számszerűsített mutatói (jövedelmi szegénység, anyagi depriváció és munkanélküliség) folyamatosan javultak, ennek ellenére a mélyszegénységben élők relatív helyzete nem sokat változott”. Azt is írják, hogy „a további társadalmi felzárkózási célok megvalósulása kétséges – néhány kulcsterületen, mint például az oktatás, a lakhatás, területi egyenlőtlenségek, a romák integrációja, mindenképpen”.

A 2021–2027-es uniós költségvetési ciklushoz igazodva októberben az Európai Bizottság új roma keretstratégiát fogadott el (EU Roma Strategic Framework 2020–2030), ez alapján a tagállamoknak 2021 szeptemberéig kell benyújtaniuk nemzeti stratégiáikat. Különösen fontos ügy ez Magyarországon, ahol az uniós becslés szerint a lakosság 7,5 százaléka roma. A stratégia valamivel több puszta papírlapnál, a Bizottság ugyanis azt szeretné, ha megfelelő nemzeti romastratégia hiányában az Európai Szociális Alapból nem lehetne romaintegrációs projektekre pénzt kifizetni. Egyebek mellett a mérhető célkitűzések megfogalmazását és a civil társadalom bevonását várja el Brüsszel a tagállami kormányoktól, az új magyar romastratégia tervezete viszont alig tartalmaz számon kérhető vállalásokat. Ráadásul a dokumentum társadalmi egyeztetését is úgy tervezték meg, hogy a kritikus vélemények ne nagyon kapjanak hangot.

 
Elhagyatva
Fotó: Németh Dániel

A roma integráció erősítésén 1990 óta dolgozó Autonómia Alapítvány először augusztus végén kapta meg az új romastratégia, vagy­is az MNTFS 2030 tervezetét a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárságától (2019 óta a romaügyek már nem az Emmihez, hanem a BM-hez tartoznak). Nun András, az Autonómia igazgatója azt mondja, valószínűleg azért vonták be őket, mert tagjai az egyébként jobbára egyházi szervezeteket tömörítő Roma Koordinációs Tanácsnak. Augusztusban mégsem éltek a véleményezés lehetőségével, mert lehetetlenül rövid időt kaptak rá, és azzal sem értettek egyet, hogy a tervezetet egyfajta belső, bizalmas anyagként kezelte a minisztérium. „A társadalmi egyeztetésnek minimumfeltétele, hogy legyen nyilvános az anyag, és legyen egy online felület, ahol bárki hozzászólhat, és ahol a hozzászólások láthatók is maradnak” – véli Nun András.

A BM végül december elején hozta nyilvánosságra a stratégia 160 oldalas tervezetét a romagov.hu oldalon, s ekkor újra véleményezésre kérték az Autonómia Alapítványt, amely további tíz, roma ügyekben aktív, részben roma tagságú civil szervezettel közösen el is küldött egy bírálatot a minisztériumnak. A civil szervezetek véleményét lapunk is megismerte. Már a stratégia elnevezését is kritizálják, az ugyanis nem utal a dokumentum voltaképpeni tárgyát képező roma kisebbségre, viszont szerepel benne a felzárkózás kifejezés, ami azért problematikus, mert „azt sugallja, mintha a többségnek nem lenne ezzel dolga, mintha a felzárkózás csupán a kisebbség feladata lenne”. Nun András szerint egy ilyen stratégiának, bár nem kizárólagosan, célzottan a romákra kellene vonatkoznia, ezért szerencsétlen az anyag címe. Komoly hiányosság még, hogy amennyire terjedelmes, annyira átláthatatlan is az anyag. „Nehezen követhető, hogy az egyes kihívásokhoz rendel-e a stratégia beavatkozást, és azokhoz rendelődik-e majd (és milyen) mutató” – áll a civil véleményben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.