Az adófőszerkesztő egyébként elég sajátosan szállt be a versenybe, hiszen az utolsó pillanatban, munkatársai unszolására írta meg és adta be a pályázatát (Magyar Narancs, 2000. október 27.), amit a szakmabeliek nem tartanak a legjobban sikerült műnek. A szarkasztikusabban fogalmazók nevetséges vázlatnak nevezték, ami megragad az általánosságok szintjén, az engedékenyebbek viszont okosan összedobott anyagnak mondják, tekintve, hogy
pályázata nélkülözi a konkrétumokat,
amelyekkel később el lehetne számoltatni a szerzőt. (A vállalt feladatok teljesítésének számonkérése a kuratórium egyetlen igazi fegyvere, ha megromlik a viszonya az intézmény elnökével.) A hallgatóknak az "itt és most" élményét megadni képes, a produkción alapuló érdekeltségi rendszerre épülő új közszolgálati rádió fogalma, az "élet-kedv-adó" Petőfi: e lózungok tényleg tág teret hagynak a képzeletnek. Van az anyagban azért néhány konkrétum is. Ilyen a regionális stúdiók átszervezése (ellenzéki politikusok máris szívják a fogukat, mekkora lehetőséget szalasztottak el annak idején a vidék megszólításának apropóján), a külföldi adások megszüntetése (ennek helyét vélhetően a nemrégiben gründolt Kárpát-medencei hírszolgálat hivatott átvenni), illetve egy új székház építése, ami nélkül Kondor terveinek jó részét "sokkal rosszabb hatékonysággal" vagy egyáltalán nem tartja megvalósíthatónak. (A "politikai főadó", a Kossuth profiltisztítása jegyében egyébként az önálló irodalmi és zenei produkciókat száműzik a csatornáról.)
A "kutyakomédia" egyik mellékszereplője szerint a 2000 nyarán történtek világossá tették: aki a rádióelnökségre áhítozik, annak az Orbán Viktor által egyetlen szívesen hallgatott rádióműsor, a Vasárnapi újság által fémjelzett irányvonalat kell képviselnie, aminek szalonképessé válásáért a közszolgálati rádióban éppen Kondor tett igen sokat. A fentiek miatt szóba sem jöhetett az Antall-kormány egykori szóvivője, Juhász Judit, aki a sikertelen választást követően ügyvezető alelnökként vette át ideiglenesen az elnöki teendőket. Korlátozott jogköre miatt Juhász alulmaradt abban a csatában, amelyet azért vívott, hogy a szélsőséges hangvétele, a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvénybe foglalt követelményeit semmibe vevő megnyilvánulásai miatt nemcsak bírált, de többször megbírságolt Vasárnapi újság felelős szerkesztőjét ne Lakatos Pálnak hívják. Az alelnök hiába ágált az ellen, hogy a MIÉP színeiben egykor a választásokon is induló Lakatos lejárt szerződését meghosszabbítsák, a munkáltatói jogokat gyakorló adófőszerkesztő emellett döntött, mondván: a felelős szerkesztő munkáját a majdan megválasztandó elnöknek kell megítélnie.
Többen úgy vélik, a kormányfőt ez a harcias megnyilvánulás végérvényesen meggyőzte arról, hogy Kondor Katalin határozott, kemény fellépésű figura. Ezzel szemben rádiós kollégái között akad, aki szerint ez csak a felszín: a közgazdász végzettségű újságírót valójában frusztrálta, hogy feladni kényszerült korábbi autonómiáját, hiszen ő maga is azt vallja: "Aki eladja magát, és olyat csinál, amivel szellemileg nem tud azonosulni, ez egy értelmiséginek igencsak lelombozó dolog." Egy másik korábbi munkatársa azt gondolja, Kondor egyszerűen felismerte azt, hogy megfelelő politikai háttér nélkül képtelen felemelkedni (bár a rádióban is elhalmozták műsorokkal, vezetői ambícióit sem itt, sem másutt nem élhette ki). Ezzel magyarázza, hogy az újdonsült rádióelnök azelőtt kezdett a Fidesz közelében mozogni, hogy a párt (helyesebben annak első embere) kezébe vette a kormányrudat.
A kormányfővel készített,
szerda reggeli interjúkból
kiérződő lojalitás sokszor csap át szervilizmusba, ami rossznyelvek szerint a legékesebb bizonyítéka annak, hogy Kondor jó pártkatona lett. Noha az adófőszerkesztő saját bevallása szerint nem tartozik az ötletgazdák közé (ellentétben váltótársával, Hollós Jánossal), a miniszterelnök őt "kellemesebb társalgónak" találta, mint Hollóst. A rendhagyó és többekben visszatetszést keltő műsorfolyam (amelynek eddigi gyöngyszemei nemrég könyvben is hozzáférhetővé váltak, lásd Kötelező birodalom című írásunkat) nem csak az ellenzék fantáziáját indította be. A kisgazdák például olyan "kompromisszumos" jelöltet javasoltak a rádió élére állítani, aki az akkor még nyeregben lévő Torgyán Józsefnek is biztosította volna a megszólalás lehetőségét a nagy magyar éterben.
"A tavaly júliusban meghiúsult elnökválasztást követő időszak egyértelművé tette: a kormányfő kiválasztottjának elfogadásáig vagy végleges elutasításáig nincs más alternatíva" - meséli egyik informátorunk, aki félig-meddig belülről volt tanúja Juhász Judit ügyvezető alelnök kényszerű lemondásának, a hamvába holt októberi pályáztatásnak, majd pedig egy "harmadikutas" kísérletnek idén márciusban. Ám Marinovich Endrét, a néhai Antall József kabinetfőnökét - akit a civil kurátorok egyike bírt rá, hogy pályázzon - úgy pottyantották ki simán (az első fordulóban 16:9, a másodikban 17:8 szavazataránnyal), hogy előzetesen úgy tűnt, a társadalmi kurátorok többsége támogatja, és a kuratóriumi elnökség is egyhangúlag terjesztette be a nevét a szavazásra. Az újabb kudarc után - amit a kizárólag kormánypárti tagokból álló csonka kuratórium hajlamos a civilek nyakába varrni - a HVG kiszámolta: a támogató szavazatukat nyíltan vállaló kurátorok számát tekintve Marinovich kiejtéséhez az elnökség tevőleges hozzájárulására is szükség volt. A társadalmi szervezetek képviselői közül többen épp a kuratóriumi elnökség érzékelhető kifarolása miatt szavaztak nemmel, mások amiatt, hogy Marinovich nemigen akart a személyi kérdésekre konkrétan válaszolni. "Így jogosan tarthattunk attól, hogy csak egy báb lesz azok kezében, akik a második vonalból történő irányítással is beérik" - emlékszik vissza az események egyik résztvevője. Vannak, akik eleve alkalmatlannak ítélték a jelöltet, így annak dacára sem szavaztak rá, hogy az addigi sikertelen próbálkozások a történet lezárására ösztökélték őket. Erre aztán egyéves mandátumuk kitöltése miatt nem keríthettek sort, így a 2001. március 29-én kisorsolt civil szervezetek képviselőire maradt a királycsinálás.
A huszonötök (civilek plusz az elnökség) ezúttal összhangban voltak egymással, annak ellenére, hogy nem volt sok idejük a döntésre. Igaz, jóformán fel sem ocsúdtak első meglepetésükből, máris éleslövészeten találták magukat: a május 24-i nyitó ülésen a rádió üzleti tervéről kellett határozniuk. Az új elnök személyét érintő, nem kis horderejű szakmai döntést pedig néhány nappal később hozták meg úgy, hogy a végül egyedüliként beterjesztett jelölttől, Kondor Katalintól azt sem várták el, hogy tavalyi pályázatán érdemben változtasson.
Az elsöprő fölényre (19 igen 6 nemmel szemben)
több magyarázat
létezik. Az egyik szerint Szadainak ezúttal biztosra kellett mennie, hiszen borítékolni lehetett, hogy egy újabb kudarc esetén a fejével játszik. Egy másik vélekedés szerint maga a sorsolás véletlenszerű ugyan, de egy érdekközösségnek annál nagyobb az esélye a bekerülésre, minél tágabb holdudvarral jelentkezik a kiválasztásra. Amennyiben a közösség elegendő energiát fordít arra, hogy a döntés ne csak a véletlenen múljon, a civilek között magasra tornázhatja a hozzá húzók arányát. Az ezt a verziót támadók úgy gondolják, az üdvösséghez ez kevés lett volna; a biztos kétharmados többséghez az is kellett, hogy az ellenzékkel szimpatizáló kurátorok között is akadjanak Kondor-pártiak. Okfejtésük szerint a megválasztott elnök az ellenzék malmára hajthatja a vizet, amennyiben a közszolgálati televízióban látottakhoz hasonló akciókra (leépítésekre, átszervezésekre, műsorok megszüntetésére) adja a fejét.
Vannak, akik azokra az eszközökre hívták fel a figyelmet, amik a mindenkori hatalom rendelkezésére állnak a civil szervezetek befolyásolásához. Ezek közül a legfontosabb a pénz (a gyakran a rezsiköltségeik előteremtésével is nehezen megbirkózó civileknek minden fillér számít; egyáltalán nem mindegy, hogy a jövőre már 650 millió forintos költségvetési támogatásból mekkora szeletet hasítanak ki), ezt a vagyonfelhalmozás egyéb eszközei követik, likviditásuk alapján csökkenő sorrendben. Végezetül akadnak önjelölt lélekbúvárok, akik állítják: a jelölt egyszerűen elbűvölte a kurátorokat, ami nem meglepő, hiszen sokak számára Kondor megmaradt a rádió és a tévé egyik meghatározó, kedvelt személyiségének (életútját lásd keretes írásunkban). Az keveseknek tűnik fel, hogy a kedves, kulturált riporter imágója valamikor a nyolcvanas években rögzült, s hogy azóta a kép jelentős változásokon ment át. Igaz, az kétségtelenül mellette szól - említik a Bródy Sándor utcában -, hogy Kondor mégsem a Fideszben, hanem a rádióban szocializálódott.
Csák Csongor
Egyről a kettőre
A vállalati jogászként dolgozó apa és a tanácsi alkalmazott anya második leánygyermeke Debrecenben érettségizett, majd előfelvételisként a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem kereskedelmi karán landolt. Amíg hímnemű csoporttársait a seregben képzik, ő a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyerekklinikáján segédápolónő, ami bevallottan nagy hatással van rá, jó néhány évvel később úgy nyilatkozik: "Máig úgy érzem, jó orvos vált volna belőlem." Friss diplomásként 1971-ben sikertelenül pályázott meg egy állást a televízióban, így a Cooptouristnál kötött ki, ahol nemzetközi szerződéskötő gyakornok lett. Néhány hónap múlva egykori tanára beprotezsálta a rádió ipari rovatába. Innen később a gazdaságpolitikai rovatba nyergelt át, ahol egészen a rovatvezetőségig viszi, miközben újságíró iskolát végez, és esztétikát tanul a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen (merthogy "másutt nem lehetett"). A nyolcvanas évektől tűnik fel a televízióban, a legtöbben a Hajdú Jánossal vitt A hét című műsorból emlékezhetnek rá. Mivel nem értett egyet a Kossuth rádióban zajló változásokkal, 1992-ben a Petőfibe költözött, főszerkesztő-helyettesnek. Másfél év után vezető szerkesztőként tért vissza a Kossuthoz, ahol 1997-ben főszerkesztő-helyettes lett, majd 1999 elejétől főszerkesztő. A rádió frissen megválasztott, idén 55 esztendős elnöke nagy állatbarát hírében áll.
Kötelező birodalom
Nagy sikert aratott a könyvhéten az a válogatás, amelynek összeállítói a miniszterelnök szerdai rádióinterjúi közül csemegéztek: Orbán Viktor fél háromtól éjfélig dedikált a Vörösmarty téren. Püski Sándortól, a kiadványt a Magyar Rádióval közösen gondozó Püski Kiadó Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk: az első körben piacra dobott 5000 példány várhatóan napokon belül elfogy a fővárosban, ezért újabb, hasonló nagyságrendű kiadást készítenek elő a vidéki igények kielégítése végett. Püski nem vállalkozott becslésekre, hogy a 2500 forintot kóstáló könyv milyen haszonnal kecsegtet; egyelőre a rádióval is csak ideiglenes megállapodásuk van a nyereség megosztásáról. A szerzőknek jár a honorárium, kivéve a kormányfőt, aki nem tartott erre igényt. Bár Püski a Kondor Katalint és a Hollós Jánost megillető összeget nem árulta el, más forrásból vett értesülésünk szerint ez fejenként 400 ezer forint.
