Konszolidáció, kamarillapolitika, kegyeltek – a NER 2015-ös kultúrpolitikája

  • Hamvay Péter
  • 2015.12.30 14:41

Belpol

Mik a főbb irányok Orbán Viktor ötödik évében? Csak erős idegzetűeknek!

A harmadik Orbán-kormány idei kultúrpolitikai teljesítménye nem sokban tér el az előző négy évétől. A fontos és kevésbé fontos intézmények élén a társutas értelmiség tagjai állnak, ők kapják az újabb és újabb díjakat, ők részesülnek az állami támogatások legnagyobb szeletéből, amit persze megkönnyít, hogy többségében ők ülnek a pénzosztó kuratóriumokban is. (Aki nem tartozik közéjük, de pozícióban maradt, annak mozgásterét nemcsak a körülmények, hanem az öncenzúra is szűkre szabja.) Ahogyan növeli a kormány néhány kiemelt projekt költségvetését (Operaház, Liget Budapest, kastélyprogram) és a társutasok emblematikus szervezetének, a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) a „kultúrstratégiai szerepét”, úgy gyengíti a „másként gondolkodókat” (NER-es szitokszóval: alternatívokat). Utóbbiak intézményi háttere gyakorlatilag megszűnt, támogatásaik a vegetálásra elegendők. És láthatóan belefáradtak az öt éve tartó megalázó játékba; szomorú példa volt erre, hogy amikor a független színházak idén is csökkenő támogatását ezúttal szakmai alapon igyekeztek elosztani a kurátorok, már a független társulatok is egymás, illetve saját kurátoraik torkának estek néhány millióért.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az, hogy az NKA nem írta ki év végén a művészeti és irodalmi folyóiratok hároméves támogatási pályázatát, azt mutatja, hogy még nem döntötték el, mennyire hagyják meg a rendszerkritikus értelmiség utolsó, szerény hatású és szerény megélhetést biztosító bástyáit. Valószínűleg nem lesz látványos leszámolás, csak egy kicsit mindig tovább szorítanak a hurkon; elvégre az őrségváltás lezajlott, a NER kulturális struktúrája konszolidálódik. Mi sem mutatja jobban, mint hogy a színidirektor-kinevezések – amelyek a korábbi években a kulturkampf legforróbb terepei voltak – Budapesten idén a status quo jegyében zajlottak. Egy érvénytelenített, majd egy másfél évre kiírt, megalázó botrányokkal kísért pályázat után idén – harmadik nekifutásra – simán nyert Eszenyi Enikő a Vígszínházban, még a magyar valóság kényes kérdéseit feszegető előadásokat is, mint amilyen a Revizor vagy a Danton volt, megbocsátották neki. A liberális fészeknek számon tartott Örkény és a Katona élén sem történt változás, míg a Radnótiban a leköszönő igazgató helyett a színház vezető művészének, Kováts Adélnak a megválasztása szakmai döntés volt, és a kontinuitást biztosítja. A fővárosi vezetés ugyan megrettent a Centrál Színház magánosításától, de a teátrumot felépítő és jól működtetető Puskás Tamás igazgató a helyén maradhatott. Ki-kiszólnak ugyan a színpadról, de markáns politikai színházat egyikük sem visz. Persze, ha egy jó barátnak nagyon kellett színház Pesten, megkaphatta, még ha nem is a legjobb falatot; Zalán Jánosnak be kellett érnie a Pesti Magyar Színházzal, amit épp egy éve vezet, kevés látható eredménnyel.

A nagy múzeumi fejcseréknek is vége; bár ma még nem tudjuk, ki lesz a Nemzeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Nemzeti Múzeum esetében legalábbis kínos politikai jelölt nem futhat be. A múzeum világában nagy a csend; nagy kiállítások és pénzbőség csak az összevont Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galériának jutottak.

Igazi tétje a NER kultúrpolitikájában annak van, hogy a különféle fideszes erőcsoportok mennyire kerülnek közel az állami forrásokhoz és a döntéshozatalhoz. Az alábbiakban ezt vesszük sorra:

false

 

Fotó: Németh Dániel

Fekete György

és az MMA az idei évnek is a nyertese volt, a tavalyi 4,5 milliárd után idén már 5,26 milliárddal gazdálkodhatott. Igaz, ebből a pénzből néhány kiállításon, koncerten és kedvesen zsidózó közgyűlésen túl nem sok mindent tudott felmutatni, de legalább jutott belőle egykori ellenfele, L. Simon László baráti körének és Pintér Sándor egykori cégének. Hiába ül a főtitkári székben Kucsera Tamás Gergely személyében fiatal és operatív ember, az MMA intézményrendszerének kiépülése idén sem kezdődött el. A 2013-ban megalakított, 2014-ben a Hild-villával megajándékozott Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet még csak azt keresi, hogy mit fog majd kutatni. Hiába kapták meg 2014-ben az egykori MÚOSZ-székházat, a felújítás késik. Amit igazán szeret Fekete, abban viszont jól teljesít: az pedig a plecsniosztogatás. Idén feltöltötte a Nemzet Művésze díjazottjainak hetvenfős keretét, így számos jelentős művészt sikerült jelentős életjáradékkal megvásárolnia megjutalmaznia. Ennél lényegesebb, hogy év végére részben megszerezte a már 2012-ben neki ígért Nemzeti Kulturális Alapot (NKA). Ám mint azt Hoppál Péter elkottyantotta, Fekete jóval többet – és nyilván hamarabb – szeretett volna, mint amit végül megkapott. Azért nem panaszkodhat: az NKA alelnökét csak Fekete egyetértésével lehet majd kinevezni, a művészeti, irodalmi kollégiumok tagjainak harmadát az MMA delegálja, és az MMA elnöke egyéb dolgokba is beleütheti az orrát. Az érem másik oldala, hogy teljes egészében mégsem került az MMA-hoz a magyar kulturális élet maradék sokszínűségét lehetővé tevő mecénásalap. Ámbár látva például a színházi kollégium pénzosztó mechanizmusát – ahol eddig is a tagok harmadát adta az MMA –, arra számíthatunk, hogy ezután még nagyobbra nyílik az olló a támogatott és tűrt kulturális szereplők forrásokhoz való hozzáférése között.

false

 

Fotó: MTI

Hoppál Péterről

idén sem derült ki több, mint amit eddig is tudtunk róla: nem akar, és nem is tud a kultúrában mozgó erős emberek ellensúlya lenni, megelégszik azzal az adminisztratív szereppel, amit a kulturális intézményrendszer Klikjévé lefokozott államtitkárság meghagy a számára. Elmolyol a világosan máig meg nem fogalmazott kulturális alapellátással és a kulturális közfoglalkoztatás levezénylésével, valamint egyengeti pécsi politikai karrierjét.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Baán Lászlónak

nem volt könnyű  éve, nemcsak az ellenzék – pontosabban az ellenzék Baánra egyébként is pipa értelmiségi holdudvara –, hanem tavaly év végén Hoppál Péter, 2015 tavaszán pedig L. Simon László is fúrni kezdte a hozzá fűződő Liget Budapest projektet. Zoboki Gábor pedig az Új Nemzeti Galéria pályázatára benyújtott – a birodalmi építészet vonásait tükröző – ellentervével azt demonstrálta, hogy a vár kiürítéséhez nem kell a Liget Budapest, hiszen a Galériát a Szent György téren is fel lehet építeni. A küzdelemből idén Baán került ki győztesen, ha nem is áldozatok nélkül. Lapunk írta meg elsőként, hogy két épületről, az Építészeti és a Fotográfiai Múzeumról kellett lemondania – sovány vigasz, hogy kapott helyette egy színházat. Hogy mennyire nem a muzeológiai szempontok mozgatják a projektet, azt az bizonyítja, hogy a két – Budapestről egyébként fájóan hiányzó – közgyűjteménynek otthont adó épület azért esett el, mert nem tetszettek a tervek Orbán Viktornak. A Zene Házára Fujimotóval, a Nemzeti Galériára a SANAA-val viszont aláírták a szerződést, és innen vélhetően már nem lesz hátra arc. Az év utolsó napjaiban pedig kiírták a Néprajzi Múzeum új meghívásos tenderét, és a tájépítészeti pályázatot is. A projekt jelenlegi állapotában – ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy egy fűszálnak sem eshet baja a Ligetben – elfogadhatónak tűnik, a létesítmények korábban is beépített pontokon épülnek, továbbá számos parkoló, lebetonozott felület fog eltűnni. A szakmai elvek alapján kiírt pályázatok révén felépülő új Nemzeti Galéria, Néprajzi és a Közlekedési Múzeum hatalmas lehetőség a magyar művészettörténetnek, néprajznak, műszaki muzeológiának, míg a Zene Háza a zenei nevelésnek.

Ám a lényeget se feledjük: az egész Liget-projekt valódi célja a Budavári Palota és a Kúria épületének a kiürítése volt.

false

 

Fotó: MTI

L. Simon László

volt a tavalyi év legnagyobb nyertese, hiszen az ő kulturális államtitkársága alatt szétvert örökségvédelem új tárcájához, a Miniszterelnökséghez került. Ráadásul L. Simon Lázár János helyetteseként, parlamenti államtitkárként is működött. L. Simon hamar ért vissza a csúcsra, de nem maradt ott sokáig: szeptemberben elege lett belőle a főnökének. Nem sokkal azután, hogy kiderült, L. Simon cége barackmagot hirdetett rákellenes szerként, el kellett búcsúznia a miniszterhelyettesi pozíciótól, ám kulturális ügyekben továbbra is megkerülhetetlen maradt. Hozzá tartozik a Forster Központ, a 33 milliárdos Nemzeti Vár- és Kastélyprogram, valamint a Budavári Palota rekonstrukcióját célzó Hauszmann-terv. Családjának, és a hivatalosan a nevéről lekerült kastélyának a gyarapodása töretlenül folyt ebben az évben is.

L. Simon felügyeli az általa felújított, és idén is néhányszor átadott Várkert Bazár üzemeltetését. Ennek kapcsán rendezte L. Simon az év legnagyobb múzeumi balhéját, az egykori Honvéd Főparancsnokságban megnyílt Csontváry-kiállítást, amit az anyagnak eddig otthont adó Pécs tiltakozása ellenére vert át. Pécs riadalma nem volt alaptalan: Lázár János nemrég bejelentette, hogy ötletpályázatot ír ki egy új Csontváry Múzeumra. Az érem másik oldala persze az, hogy Pécs az elmúlt évtizedekben alig tett hozzá valamit a Csontváry-kutatáshoz, az életmű nemzetközi megismertetéséhez.

A Várbazár karolta fel a milliárdos Kovács Gábor alapítványát is. A szintén L. Simonhoz tartozó Eszterházára viszont, úgy tűnik, nem hurcolnak minden, a családhoz köthető tárgyat, mint korábban tervezték.

A legnagyobb és legfontosabb projektről, a Hauszmann-tervről még 2014-ben határozott a kormány, és decemberben döntött is a Lovarda újra felépítéséről. Idén tovább folyt a projekt tervezése, döntöttek a Főőrség épülete és az oda vezető Stöck-lépcső rekonstrukciójáról, illetve az egykori Szent István-terem kiürítéséről. Előző kettőt a Lovardával együtt kiemelt nemzetgazdasági üggyé minősítette a kormány, és biztosította hozzá a szükséges 8 milliárd forintot. A munkálatok még nem kezdődtek el, de a régészeti feltárás befejeződött a Lovarda helyén. A Lovarda és a Főőrség hasznosítására napvilágot látott tervek egyelőre nem tűnnek túl izgalmasnak és fenntarthatónak. Ellenben az Oroszlános udvar alatt tervezett régészeti bemutatótér és a Szent István-terem a Budapesti Történeti Múzeumot új látványossággal gazdagítja majd. Aggodalomra ad azonban okot, hogy nemcsak a palotában, hanem a polgárvárosban is nagy szerepet kap az államigazgatás. Épül a Miniszterelnökség új épülete a karmelita kolostor területén, és a kormány hivatalosan is elismerte, hogy a kormányfő a Sándor-palotába költözik, a köztársasági elnök pedig a palotába. És amint azt lapunk először megírta, további két minisztériumot is a Várba telepít a kormány. A Belügyminisztérium az MTA Úri utcai épületeibe, a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság téri egykori Pénzügyminisztériumba költözik. (Így már világos, hogy az MTA-nak miért kell 8 milliárd forintért új irodaházba menni.) A két minisztérium áthelyezése – felújításokkal, a korábbi funkciók elhelyezésével – alsó hangon is körülbelül 50 milliárd forintba fog kerülni. A korábban az építészek közötti konszenzus alapján visszabontott egykori Pénzügyminisztérium középszerű neogótikus épületét rekonstruálni fogják, ahogyan a Liget Budapest részeként újra felépülő Közlekedési Múzeum is eredeti, szintén nem elsőrangú épületét kapja vissza (és ugyanott egy méltán elfeledett szecessziós színházat is rekonstruálnak). E századfordulós épületek már saját korukban is néha kínos tornyocskáinak, kupoláinak a helyreállítása visszatérő, kedvelt eleme  a kormány döntéseinek. A Budavári Palota rekonstrukciójával a legfőbb baj az, hogy irreálisan sokba, ezermilliárdos nagyságrendbe kerülhet, fenntartható hasznosítása szinte lehetetlen. Másrészt pedig nem világos, mindebből mennyit láthat és használhat a közönség. Amúgy még a nagyot álmodni soha nem rest Orbán Viktor is óvatos, hiszen az Országos Széchényi Könyvtár új épületére egyelőre csak – semmiféle kötelezettséggel nem járó – ötletpályázatot írtak ki, és nem döntöttek a kiköltöztetésről.

Itt mondjuk el, hogy – mint arról lapunk elsőként beszámolt – a kormány az év vége felé döntött arról is, hogy 25 milliárd forintért felújítja és kibővíti az Iparművészeti Múzeumot.

Schmidt Mária

 

Fotó: MTI

Schmidt Mária

nagy éve letett volna az idei, ha össze nem rúgja a port Lázárral, és a főminiszter nem jegeli a félkész Sorsok Háza projektet. Schmidt nem értette jól az irányvonalat, például ebben az ügyben kívánatos lett volna, hogy ne bosszantsák fel az áldozatokat képviselő Mazsihiszt. A kormány vélhetően nem vonult vissza teljesen, hivatalosan nem vette ki az ötszörös főigazgató kezéből a projektet; egyelőre kivár, és az is lehet, hogy Schmidt befejezheti művét. Bár a közéletbe való visszatérése nem mentes a döccenőktől, nem lett kegyvesztett, például ő osztotta tavaly és idén az I. világháborús megemlékezési pénzeket; saját intézetének 300 millió jutott egy idén megnyílt kiállításra. Szeptemberben Schmidt Máriát az ’56-os forradalom jövőre esedékes 60 éves évfordulója kormánybiztosának is kinevezték. Lehet, hogy már azon dolgozik, hogy a Dávid-csillagot lyukas zászlóra cserélje a Józsefvárosi pályaudvaron épülő Sorsok Házán?

false

Kerényi Imrétől

viszont, úgy tűnik, sikerült megszabadulni. Kapott még idén 300 milliót, hogy kiadhassa méltán érdektelenségbe fulladt, túlárazott könyvsorozatát, amivel az új jobboldali kánont ígérte megvalósítani. Megszámlálhatatlanul sok betűből álló, totális értelmetlenséget közvetítő miniszterelnöki megbízotti titulusa, és így a fizetése is megmaradt, de alig szerepel. (Nem álljuk meg, bemásoljuk: „A tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott”.) Bukásának fő oka a szerencsétlen Szabadság téri emlékmű, amely túlságosan nagy botrányt kavart – még felavatni sem merték.

false

Szőcs Gézáról

ezúttal az bizonyosodott be, hogy egy pavilon felépítésének a felügyeletét sem lehet rábízni. Kínos épület, vacak kiállítás, elszámolási problémák, kastélybérlés, hiányos engedélyek – ehhez hasonlókkal szórakoztatta Szőcs a nagyérdeműt idén. Annyi eredménye talán lesz a 2 milliárdos milánói kalandnak, hogy Szőcsnek nem lesz visszaútja az államigazgatásba. Kérdés, mivel végkielégíti ki a miniszterelnök, miután Szőcs hazacipelte a sámándobot Milánóból?

A rendszer minimális önkorrekcióját jelzi, hogy

false

Balatoni Mónikát

idén szeptemberben sikerült kipöckölni a Velencei Biennále nemzeti biztosi székéből, miután kiderült, alkalmatlan a feladatra. Pedig nagy tervei voltak, ám ebből csak annyi valósult meg, hogy egy csapat gyereket kiutaztattak Velencébe. Bukásához az alkalmatlanság természetesen önmagában kevés lett volna; kellett hozzá az is, hogy Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója meggyőzze Balog Zoltánt: delegálja a feladatot a múzeumhoz, ami kétségkívül logikus döntés volt.

false

Gulyás Gábor

megkapta ugyan a Ferenczy Múzeumot idén, miután 2014-ben az utolsó megmaradt stallumot, a Velencei Biennále nemzeti biztosságát át kellett adnia az akkor még felívelőnek látszó Balatoninak. Üresedés volt Szentendrén, hiszen év elején kirúgták a második Orbán-kormány egykori helyettes államtitkárát, Kálnoki-Gyöngyössy Mártont. A jelek szerint azonban Gulyással sincsenek kibékülve, most épp egy 300 milliós hiányt tologatnak a régi és az új igazgató között.

Neked ajánljuk