Koronás szék Orbán Viktor tárgyalójában

  • narancs.hu
  • 2019. március 18.

Belpol

Weber meg rátámaszkodott.

A múlt héten Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője járt Orbánnál, hogy szóban is átadja az ultimátumot, hogy milyen feltételekkel maradhat a Fidesz a pártszövetség tagja. Ekkor készült az a fotó, amelyen most a 444 kiszúrta, hogy a kormányülések színhelyéül szolgáló szobában álldogál egy koronás szék. Csak egy. Nem több.

A Miniszterelnökséggé átalakított Karmelita kolostor már többször felborzolta a kedélyeket. Itt mázolták le a késő barokk-klasszicista freskókat a puritánság jegyében, miközben múzeumokból kölcsönöztek festményeket és szőnyegeket, éjfél után pedig csak ez és a szomszédos Sándor-palota kap díszkivilágítást.

Orbán Viktor vélhetőleg büszkén mutogatta a kormány új tárgyalóját vendégének, aki hanyagul rá is támaszkodott egy székre. Éppen a koronásra. Mint arra a 444 felhívja a figyelmet, ilyen díszítésű székből csupán egy van a teremben. Lehet persze, hogy a kormány más tagja használja.

A széken látható címer egyébként a Kossuth-címernek egy olyan ritka változata, amit kevés ideig használtak, a Habsburgok trónfosztása után levették a címerről a koronát. A korona nélküli Kossuth-címer lett az első és a második köztársaság címere, ahogy az 56-os forradalomé is. A rendszerváltás után a parlament döntött arról, hogy a koronás vagy a köztársaságot jobban szimbolizáló Kossuth-címer legyen az ország hivatalos címere. A Fidesz megosztott volt a szavazáskor, Orbán Viktor, Kövér László és Áder János például nem szavazta meg a koronás címert.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.