Az élőláncok, csuklyás őrjáratok és Molotov-koktélok után múlt csütörtökön újabb fejezettel gazdagodott a cigányellenességből fakadó lakossági akciók krónikája: a Tolna megyei Németkér feldühödött polgárai lakhatatlanná tettek egy házat, hogy megakadályozzák egy ötfős paksi család beköltözését. A rendőrség nyomoz.Kolompár Károly öttagú családjával már úton volt, hogy beköltözzön frissen vásárolt németkéri lakásába, amikor hírét vették a falugyűlésnek, és visszafordultak. Jól tették: a kitépett vaskerítést és ablaktokokat, a betört ablakokat és levert cserepeket tekintve az összesereglett mintegy ezer németkéri nem feltétlenül nézte volna karba font kézzel, ahogy behurcolják szegényes motyójukat. Lakáskulcs ide, szerződés oda, Kolompárék jobbnak látták hazamenni.
A "haza" esetükben azt a
fóliával letakart sátrat
jelentette, ahol szeptember 6-a óta laktak három másik családdal, mivel előző éjszaka egy vihar megrongálta a Pakshoz tartozó Bedő-tanyán álló házukat. Másnap délutánra a paksi polgármesteri hivatal feltűnő gyorsasággal ledózeroltatta az épületegyüttest: a sietségre jellemző, hogy az életveszélyessé vált épületrész lakói még személyes holmijaikat, bútoraikat sem hozhatták ki. Igaz, az óvatosság utólag nem tűnik indokolatlannak, mivel a házban maradt gyerekeket is tűzoltók mentették ki, és csak a véletlenen múlt, hogy senki sem sérült meg. A romák most azt sérelmezik, hogy a hatóság a jobb állapotban lévő házakat is elbontotta.
Az önkormányzat építési hatósága az utóbb összedőlt épületet már májusban életveszélyesnek nyilvánította, ezért felmerül a kérdés: hogyhogy szeptemberig nem történt semmi az ügyben? A magántulajdonú épületek állagának végzetes leromlásáért elsősorban a tulajdonosok okolhatók, bár a családok érdekeiért közbenjáró Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint hasznos lenne, ha hasonló esetekben egy szakértő idejében elmagyarázná a szükséges tennivalókat, és a romák is pont ilyen segítségre vártak.
A családok a romhalmaz mellett felállított sátrakba költöztek, a hivatal pedig először öt, majd tízmillió forintot ajánlott fel, hogy abból oldják meg a lakhatásukat a közelben. A négy, egymáshoz kusza rokoni szálakkal kapcsolódó Bedő-tanyai család közül csak három rendelkezett jogcímmel az általa lakott ingatlanhoz, így kompenzációt is csak nekik ajánlottak fel. A negyedik családot szociális bérlakásban helyezik el. Az önkormányzat segítséget nyújtott a családoknak a lakáskereséshez, mivel ahogy Bor Imre, Paks polgármestere fogalmazott, azok már korábban is a környező falvakba akartak költözni ott élő rokonaikhoz. Az önkormányzati választások közeledtével a paksi átlagpolgár szemében példásnak tűnő problémaérzékenységnek és gyors intervenciónak a közeli falvakban azonban egészen más a kicsengése.
A Paks környéki települések vezetői ugyanis a történetet
a gazdag város és a szegény falvak
konfliktusaként látják. Vagyis az ország egyik legtehetősebb önkormányzata a pénztárcája vastagságát kihasználva igyekszik szociális problémáit - jelesül néhány munkanélküli romát - a környező, amúgy sem rózsás helyzetű települések nyakába varrni ahelyett, hogy a városon belül keresne megoldást. Nem a romákkal van bajuk, állítják egybehangzóan, hanem a paksi vezetők lépéseit jellemző arroganciával. Ezért is szerveztek demonstrációt szombat reggelre a város polgármesteri hivatala elé, ahol a transzparensek szerint négy - valójában hat - település (Dunaszentgyörgy, Fadd, Pusztahencse, Dunaföldvár, Gerjen és Németkér) képviselői tiltakoztak a városvezetés eljárása ellen.
Bor Imre állítja: néhány hete egy kistérségi ülésen tájékoztatta a megjelenteket a helyzetről, megemlítve, hogy a családok a falvakban kívánnak letelepedni. A polgármester szerint azonban a települések képviselői, köztük Fadd polgármestere akkor még nem tiltakoztak, csak később, észlelve az ellenséges közhangulatot. A paksi polgármester különös érvvel cáfolja a burkolt kitelepítésekkel kapcsolatos vádakat: mivel nem született képviselő-testületi döntés, csak egy építési hatósági határozat, a képviselő-testületnek sem lehettek ilyen tervei. "Ezért aztán hivatalosan amúgy sem lett volna miről tájékoztatni a falvakat" - tette hozzá. "A polgármesteri hivatal nem tehet arról, hogy a családoknak juttatott pénzből Pakson nem, csak a környéken lehet ingatlant vásárolni" - véli Bor Imre.
A környező települések azonban hétfőn kiadott nyilatkozatukban cáfolták, hogy bármiről is értesítették volna őket előzetesen. Németkér polgármestere a Narancs kérdésére azt is cáfolta, hogy a kistérségi ülésen ilyesmiről szó lett volna. "A paksi önkormányzat a szociális válsághelyzetekkel kapcsolatos tapasztalatlansága miatt kezdetben szakszerűtlenül kezelte az ügyet - nyilatkozta lapunknak Horváth Aladár -, később pedig arra a neoliberális álláspontra helyezkedett, hogy mindenki ott vegyen lakást, ahol meg tudja fizetni." A polgárjogi vezető szerint a helyzet egyelőre kielégítően rendeződött.
A szombati demonstráció
szónokai ezzel szemben a mintegy kétszáz tüntetőtől rendre nagy tapsot kaptak a polgármestert és az egyeztetés elmaradását kárhoztató kijelentésekért. Az első felszólaló, Fülöp János faddi polgármester például felhánytorgatta, hogy faluja 1986-ban egyszer már kényszerűségből befogadott több tucat paksi roma családot. A lakossági tiltakozásokat nem kifejezetten jól toleráló Kádár-korszakban a szervezett ellenállás fel sem merülhetett: Fülöp szerint a családok 90 százaléka mára beilleszkedett a falu életébe. Később arra a kérdésre, hogy a pozitív példa ellenére most miért fél a falu az új családoktól, a polgármester úgy fogalmazott: a faddiak nem fogják eltűrni, hogy még egyszer ezt műveljék velük. A tüntetés szervezőinek abbéli igyekezete, hogy eloszlassák a rasszizmus vádját, nemigen volt sikeres. Hiába ismételték el többször, hogy nem a cigányokkal általában van bajuk, és vonultattak fel e célból több falu képviseletében is "rendes" romákat, a legnagyobb tetszés mégis a Bedő-tanyaiak munkanélküliségével kapcsolatos ironikus utalásokat fogadta. Míg a szónokok az önkormányzat lépcsőjén toleráns oldalukról igyekeztek megmutatkozni, a tüntető "tömegben" már a Bedő-tanyaiak bűnöző életmódjától, az új roma szomszédságtól való félelem gyakran irracionális motívumai kerültek előtérbe.
Mindeközben a Bedő-tanyai roma családok sorsa átmenetileg megoldódni látszik: a paksi önkormányzat a város külterületén lévő halastó mellett szükséglakásokat utalt ki számukra. Ottjártunkkor a családok éppen költözködtek és rendezkedtek. A sátrakhoz képest a hűvös-esősre forduló időben a három, komfort nélküli lakás mindenképpen előrelépés, noha a vaskályhával fűtött szoba-konyhákban nagyon szűkösen férnek el. A költözéssel járó felfordulást aggodalmasan figyeli Bordi Károlyné, aki már régóta az egyik szociális bérlakás lakója. "Nem tudom, hogyan viszem el a gyerekeket iskolába hétfőn, félek elmenni itthonról, mert ki tudja, mi marad a lakásban, amikor hazajövök" - tájékoztatta visszafojtott hangon lapunkat, hozzátéve, hogy új szomszédai olyan szobákat is elfoglaltak, amiket nem is utaltak ki a számukra.
A romák mindenesetre
elégedetten nyilatkoztak
a legújabb fejleményről, és különösen Horváth Aladárnak voltak hálásak a közvetítésért. A jövőjüket azonban eltérően képzelik el: Kolompár Károly például továbbra sem szeretne visszaköltözni a tanyára, mert elege van a kényszerű együttélésből. Bár a férfiak közül többeknek meggyűlt már a baja a törvénnyel, Kolompár nem tartozik a "balhésok" közé. Ezért is érthetetlen, hogy érkezésének híre miért váltott ki akkora ribilliót Németkéren. Horváth Aladár szerint ebben nem kis szerepe volt a családokról rémhíreket terjesztő helyi sajtónak. Solt Pál, a paksi romák szóvivője a Nap-kelte keddi műsorában azt emelte ki, hogy Mihályi Józsefné németkéri polgármester csak a házbontást követően kért tőle tájékoztatást arról, hogy voltaképp kik is érkeztek volna. Mihályiné másképp emlékszik: szerinte Solt Pál a kérdésére telefonon megnyugtatta, hogy senki nem költözik az ominózus lakóházba, de mivel (Mihályiné) nem tudott írásos garanciát felmutatni, a már feldühödött németkériek nekiestek a háznak. Mihályi Józsefné lapunknak kijelentette: a környéken "mindenki tudja", hogy a Bedő-tanyaiak az emberi együttélés legelemibb szabályait sem tartják be. Azonban arról, hogy ha ez így lenne is, Kolompár Károly kivétel, tőlünk hallott először.
Kolompár Vince és Csurán József szívesen visszamennének családjaikkal a Bedő-tanyára. Erre minden esélyük meg is van, mivel a polgármester egyelőre nem zárkózik el attól, hogy a családok a rendelkezésükre álló összegekből és a szociálpolitikai támogatásból új házakat építhessenek a régiek helyén. A hangulatos nyárfaligetben megbújó, és a bizarr díszletektől eltekintve festői fekvésű Bedő-tanya közepén magasodó törmelékhalmazt ottjártunkkor egy szekszárdi roma család már javában bontogatta, kiválogatva a még újrahasznosítható téglákat, hogy olcsóbb legyen majd az építkezés. A háttérben négy ablaktalan konténer sorakozik. Egy rossz emlékeket idéző és szerencsére hamvába holt átmeneti elgondolás szerint ezekbe költöztették volna a családokat az idő rosszabbra fordultával.
A konténerek
most az átmeneti lakásokba nem férő ingóságok elhelyezésére szolgálnak. Kolompár Vince bízik benne, hogy még idén elkészül az új ház, de jelenleg a tavaszi költözés látszik valószínűbbnek.
"Annyi hazugságot összeírtak rólunk, menjenek innen haza, amíg szépen vannak!" - zavarták el a Narancs munkatársait Németkéren Kolompárék sosem volt szomszédai, köztük az az idős asszony, aki előző nap az RTL Klub kamerájába mondta, hogy szívbetegsége dacára a romákra gyújtja a házat, ha mégis beköltöznek. Fölösleges szépíteni: a magyar átlagpolgár nem lelkesedik, ha az elkerülhetetlennél többet kell cigányokkal érintkeznie, mert a kapcsolódó előítéletek miatt a legtöbben kellemetlenségekre számítanak. Különösen erős az ellenállás, ha felmerül, hogy a romák a közvetlen közelbe költöznek: a lakások piaci értéke a nemkívánatos szomszédság miatt általában jelentősen csökken, és ezt kevesen hajlandók zokszó nélkül tudomásul venni. A kérdés csak az, hogy az érthető ingerültség milyen következtetésekre, netán tettekre sarkall - mert a súlyos és évtizedek óta megoldatlan, etnikai színezetű szociális problémahalmaz néha szükségképpen közvetlenül csapódik le egyes embereken. Olyanokon, akik e negatív következményekről éppúgy nem tehetnek, mint annak okairól a romák. Ám ez sem jogosíthat fel senkit arra, hogy házat romboljon, vagy máshogy akadályozza honfitársai egy csoportját alkotmányos (például a szabad lakóhelyválasztással és a tulajdonnal kapcsolatos) jogainak gyakorlásában. Bár beköltözni már sosem fog, Kolompár Károly a zsebében hordja 2,5 milliós németkéri lakásának a kulcsát.
Miklósi Gábor
Esetek
Az azóta Franciaországban menedékjogot kapó zámolyi romák hazai kálváriája a Bedő-tanyaiak ügyéhez kísértetiesen hasonlóan kezdődött öt éve: a vihar megrongálta a korábban cselédlakásokként szolgáló otthonukat, az önkormányzat pedig másnap lerombolta az épületet. Az utóbbi években a többségi lakosság számos helységben aláírásgyűjtéssel próbálta megakadályozni a romák beköltözését. Balassagyarmat-Kávás lakói 34 cigány család lakásépítési terve ellen írtak alá tiltakozó íveket. Az önkormányzat végül azzal engedélyezte két "referenciaház" felépítését, hogy a többiek akkor jöhetnek, ha az azokban lakó családok "rendesen viselkednek". Sajószentpéteren mintegy száz fő tiltakozott, nehogy a Pécsi Antal út egyik négyszintes házába romákat költöztessenek. A polgármester engedett: megígérte, beleegyezett, hogy inkább az Elzett Művek egyik elhagyott raktárhelyiségében alakít ki a romáknak szükséglakásokat. A helyi kisebbségi önkormányzat végül megakadályozta a tervet, és a polgármester visszakozott. Tiszaföldváron 171 helyi lakos írt alá petíciót, hogy - bár nem laknak ott romák - oda a jövőben se költözzenek. 1997-ben a székesfehérvári önkormányzat a lebontásra ítélt Rádió utcai háztömbök egykori roma lakóit szerette volna a környező falvakba telepíteni. Az egyik ilyen faluban, Pátkán a falugyűlés kétszáz résztvevője úgy döntött: "minden eszközzel megakadályozzák", hogy a roma családok tagjai közül bárki is a faluba költözzön. Az egyik család végül hiába vásárolt házat a településen, azt a pátkaiak először élőlánccal, munkagépekkel állták körül, majd a lakás ablakait - azóta is ismeretlen tettesek - betörték: a romák visszamentek Székesfehérvárra. A többségük azóta is fehérvári szükséglakásokban él.
(Forrás: Roma Sajtóközpont)
