Kövér bolondnak nevezte Márki-Zay Pétert

  • narancs.hu
  • 2021. november 14.

Belpol

Így mulat egy polgár a Parlamenten kívül.

 

„Nekem az a véleményem róla (…), nem futó, futó nélküli bolond” – ezt Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondta Márki-Zay Péterről, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjéről a Polgári Mulatóban, a Kövér Lászlóval őszintén című beszélgetésen.

Az értő közönség előtt lezajlott kedélyes rendezvényen, amelyről a Hír tévé tett közzé 39 perces felvételt, és a Telex szemlézte, a budapesti városháza eladásával kapcsolatos ügyről szól az első poén.

Az Országgyűlés elnöke az ellenzéki politikussal kapcsolatban megfogalmazott diagnózis mellett arról is beszél, „tragédia történt néhányszor, mikor így vagy úgy effektív elmebajosok kerültek az ország vezető pozícióiba. A két dolog nem zárja ki egymást, a demokrácia pedig egyébként is egy veszélyes üzem”.

A házelnök szerint az ellenzéki előválasztáson nem a szavazatok számítottak, hanem azok, akik összeszámolták a szavazatokat, és az ellenzéki politikus indíttatásáról és világnézetéről szólva azt mondta, „a kettőnek semmi köze egymáshoz, a kereszténydemokrata politizálás jövőjébe Márki-Zay nem tartozik bele”.

A házelnök kitért Gyurcsány Ferencre, a baloldalra, és szóba került a beszélgetésen a parlamenti vita színvonala, amiről Kövér László azt mondja – valószínűleg az ellenzék stílusára utalva –, hogy a törvényekről érdemben nagyon régen folyt már a vita, szerinte legutóbb 2010 előtt. Az országgyűlés elnöke akkor is fönntartaná a szigorú bírságolást, ha úgy látná, nem bír érdemi befolyással a vita színvonalára – ám úgy látja, hogy a fegyelmezési eszközök „egy kicsit” elérik a céljukat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.