Március közepén lezárult az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) regionális közoktatás-fejlesztési pályázatainak első fordulója. A félezernél több pályázat benyújtása okán közel ezer településen készült közoktatási esélyegyenlőségi helyzetelemzés (ez volt a jelentkezés egyik feltétele). Az év végéig a pályázóknak erre építve kell előrukkolniuk egy intézkedési tervvel (hivatalosan: közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervvel), amely körvonalazza, hogyan lehetne növelni a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés esélyét. A feltárt problémák orvoslására az ÚMFT esélyegyenlőségi programja külön forrást biztosít, de ha a pályázók a beígért intézkedéseket nem váltják valóra, a beruházási célú projektre elnyert pénzt nem kapják meg, vagy a már megkapott összeget vissza kell fizetniük.
A közoktatási törvény értelmében eddig is elvárás volt az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése, de hiába gyártottak az önkormányzatok szakajtónyi tervet, azokból (néhány kivételtől eltekintve) csak
nagyon kevés
valósult meg. Míg eddig mindenki önállóan tervezhetett, most az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) egységes adatlekérdezési sablont állított össze, amely a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekek szemszögéből veszi számba a helyi intézményrendszert. A felmérés elvégzésére kiképzett szakértőket is a helyszínre küldött, akik a helyzetelemzést közösen készítették el a pályázókkal. A felismerés rém egyszerű: ha az adatszolgáltatás pontatlan, akkor az intézkedési terv is ingatag alapokra épül.
Az országos adatfelvételről mindeddig nem jelent meg mélyelemzés. A témát az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hozta elő, amely már több szegregációs pert indított. Az alapítvány a több mint félezer pályázó közül megint Miskolcot szúrta ki, miután 2005-ben is a városi önkormányzattal szemben kezdeményezte az első próbapert. "Miskolcon különösen azoknak az iskoláknak és óvodáknak az adatai hiányosak, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek (a szakzsargonban: 3H - B. Zs.) száma köztudottan magas. Ezeknek a gyerekeknek a szegregációja lényegében etnikai alapú, mivel túlnyomórészt romák" - mondta lapunknak Mohácsi Erzsébet, a jogvédő szervezet elnöke, aki szerint a város az uniós pályázatokon se indulhatna, amíg nem szünteti meg az iskoláiban a szegregációs gyakorlatot.
A Narancs birtokába került elemzés adatai szinte mindenben hiányosságot mutatnak: a felmérés legfeljebb csak orientál abban, hogy hányan élnek külterületen, illetve etnikailag szegregált lakókörnyezetben, s ezen belül mennyi 3H-s gyereket írattak be óvodába vagy iskolába. A város 8-10 telepe közül a legkevesebbet a külterületen fekvő, rosszul kivilágított és nem közművesített Miskolc-Lyukóvölgyről tudni; ott 250-300 család (3000-3500 fő) élhet komfort nélkül (a családsegítő szolgálatnak is csak megközelítő számai vannak). Ahogy említettük, nincsenek 3H-adatok kilenc óvoda, illetve öt összevont iskola egy-egy tagiskolájáról, és nincs adatsor az iskolák gyógypedagógiai tagozatának összetételéről sem, holott más kutatásokból kiderül, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekek a népességi arányukhoz képest itt is felülreprezentáltak. Az oktatási intézmények jelentős részénél nemcsak arra vonatkozóan nincs számsor, hogy az egyes tagiskolák mennyi önkormányzati támogatást kapnak, hanem az is hiányos, hogy bizonyos önálló irányítású intézmények mennyiből gazdálkodnak. Így azt is nehéz eldönteni, hogy azokra az iskolákra, ahol magas a 3H-s gyerekek aránya, mennyi pénz jut a többivel összehasonlítva. Kormos Vilmos, az önkormányzat oktatási osztályának vezetője szerint az adatok körüli bizonytalanságokat elsősorban az magyarázza, hogy sok szülő szégyelli bevallani, hogy csak nyolc általánosa van, ami a jövedelemviszonyok mellett a 3H-s státusz definíciójának egyik jogszabályi feltétele. Ezenkívül épp a halmozottan hátrányos helyzetűek körében nagy a fluktuáció (ki- és bevándorlás), amit az önkormányzati intézményhálózat nem tud naprakészen követni.
A vizsgálat ugyanakkor a begyűjtött adatokból is egyértelműen megállapítja, hogy egyes oktatási egységek, egységen belüli tagintézmények, illetve párhuzamos tanulócsoportok (osztályok) között is tapasztalhatók
szegregációs mechanizmusok:
a helyzetelemzés öt óvodát és három általános iskolát külön nevesít azokon az intézményeken kívül, ahonnan nincsenek adatok, de a helyzet feltehetően hasonló. A közoktatási törvény értelmében a szegregációs küszöböt akkor lépi át egy intézmény (vagy egy osztály mint legkisebb oktatási egység), ha a halmozottan hátrányos helyzetűek aránya 25 százalékkal eltér az átlagtól. Ilyen iskolából Miskolcon legalább három van.
A helyzetelemzés megállapításai lényegében egybecsengenek Zolnay János szociológus 2005-ös kutatási eredményeivel, aki szerint Miskolcon létrejött egy sajátos oktatáspolitikai közmegegyezés, ami megakadályozza, hogy ellenőrizetlen migrációs folyamatok induljanak el az iskolák között. Ennek előzménye, hogy kilenc iskolában, ahová nagy arányban jártak roma tanulók, két tannyelvű, az egész várost beiskolázási körzetének tekintő osztályokat alakítottak ki, és Zolnay szerint ezzel lényegében garantálták a szülőknek, hogy ezekben nem lesznek roma tanulók. A középrétegek számára is vonzó oktatási kínálattal sikerült meghiúsítaniuk ezen iskolák elcigányosodását, valamint azt, hogy a szülők kivegyék innen a gyereküket, és így ellehetetlenítsék az intézmények működését. A roma gyerekek nyolcvan százaléka cserébe egy intézménybe járhatott nem roma társaival - de az azonos évfolyamon az osztályok között nagy lett a szegregáció. (Erről lásd a Népszabadság 2005. október 18. számát.) Végigböngészve a két tannyelvűek adatait, ez a helyzet mára sem változott.
Az önkormányzat közoktatási osztályának vezetője szerint azt a bírósági ítéletek (lásd Fenyegetés alatt című keretes anyagunkat) és az OKM nyilatkozatai is igazolják, hogy Miskolcon nincs szó szándékos vagy tudatos szegregációról, hanem "történelmileg" alakultak ki olyan iskolák, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya magasabb. Ezek főleg azok az egykori bányász- és kohásztelepek vonzáskörzetében lévő intézmények, ahol a hatvanas-hetvenes évek óta már többször kicserélődött a lakosság, és most vegyesen lakják régi vagy a közelmúltban beköltözött, jobbára munkajövedelem nélküli családok. Kormos Vilmos szerint ezekhez az iskolákhoz részben az itt élők is ragaszkodnak. Szerinte például erre utal, hogy a felszámolás alatt lévő Szondi telepen működő József Attila Általános Iskola bezárása ellen (amit felmenő rendszerben a jövő évtől megszüntetnek) a családok aláírásgyűjtésbe kezdtek, vagy hogy a lehetőség ellenére sem viszik át a roma szülők a gyerekeiket egy másik iskolába. A helyzetelemzésben foglaltakkal egyetért, ezekben szerinte nincs semmi új, az önkormányzat is elfogadta. Úgy látja, Miskolc eddig is csatlakozott minden olyan programhoz, amely a hátrányos helyzetűek és a sajátos nevelési igényűek felzárkóztatását szolgálta. Az esélyegyenlőségi program megvalósításához azonban szerinte a jogszabályi hátteret is meg kellene változtatni: el kellene gondolkodni a hároméves kor utáni kötelező beóvodáztatáson, a kötelező beiskolázási körzetek visszaállításán, a szabad iskolaválasztás eltörlésén, vagy hogy a nem önkormányzati fenntartású intézmények is arányosan vegyék ki a részüket a 3H-s gyerekek beiskolázásából. A súlyosan veszélyeztetett lakókörnyezetben élők szegregációjának a megszüntetése véleménye szerint csak közoktatási intézkedésekkel nem orvosolható.
Wágner-Lakatos Tamás, aki az OKM megbízott szakértőjeként részt vett a helyzetelemzés elkészítésében, a Narancsnak kiemelte: mindenképp szükség van a hiányzó adatok pótlására, hogy az akciótervek a valós helyzethez igazodjanak. "Ha egy pályázó akar valamit tenni, akkor a legalaposabban feltárja a helyzetet. Ha ezt nem vállalja be, akkor nem igazán szeretne tenni semmit" - mondta a szakértő, aki miskolci lévén nem szeretné, ha a város uniós pénzektől esne el; és szerinte nem is fog,
ha szembenéz
a problémákkal, megtervezi az intézkedéseket, amire az ÚMFT még forrást is biztosít. "Ha a közoktatási intézményekben arányosan helyezik el a 3H-s gyerekeket, több intézmény juthat kigészítő hozzájáruláshoz, amiben Miskolc eddig egyáltalán nem jeleskedett" - mondta a Narancsnak.
Borovszky Tímea, az OKM esélyegyenlőségi osztályának főigazgatója szerint a pályázati kör végén két lehetőség van: ahol korrekt és teljes körű adatok állnak rendelkezésre, ott az útmutató szerint a problémák mellé kell rendelni a szükséges intézkedéseket. Ahol nincsenek, ott először ki kell alakítani egy használható adatbázist, és az alapján elkészíteni az intézkedési tervet. Borovszky szerint a pályázóknak akár még a szülőkkel szemben is a gyerekek érdekeit kell képviselniük. Meg kell értetniük, hogy versenyképes szakmát csak úgy lehet szerezni, ha a tanuló minőségi alapképzésben részesül, a fogadó iskolákkal és a már ott tanuló diákok szüleivel pedig azt, hogy ezeknek a gyerekeknek csak az ad esélyt, ha ugyanolyan képzésben részesülnek és ugyanabba az iskolába járnak, mint a nem hátrányos helyzetű társaik. Borovszky szerint nemcsak az iskolák infrastrukturális fejlesztésére van pénz, hanem arra is, hogy az iskolák mentorokat, pedagógiai asszisztenseket és fejlesztő pedagógusokat alkalmazzanak, és modern pedagógiai programokat vezessenek be. Igaz, eddig mindig az történt, hogy ha az önkormányzat lépett, és megszüntetett egy cigány iskolát, akkor a fogadó intézményben a szülők a lábukkal szavaztak: elvitték a gyerekeiket egy másik iskolába. Borovszky szerint nem okozhat integrációs gondot egy száz-kétszáz fős iskola leépítése ott, ahol évfolyamonként legfeljebb 20-25 gyereket kell elhelyezni 10-12 iskolára elosztva. Ehhez nem kell a szabad iskolaválasztást megszüntetni - azt viszont igen, hogy az iskolák szelektáljanak a tanulók között.
Fenyegetés alatt
2005-ben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány három összevont iskolára hivatkozva perelte be az önkormányzatot. Az alapítvány keresetlevele arra igyekezett rámutatni, hogy 2004-ben az igazgatási okokból végrehajtott intézményi összevonáskor (amikor 33 intézményből csináltak tizenhatot) a város elmulasztotta figyelembe venni az egyenlő bánásmód törvényt, amely tiltja az etnikai vagy társadalmi helyzet szerinti elkülönítést. Ezzel a felperes szerint jogi értelemben véve is szegregációt követett el, mivel a székhely- és a tagiskolák között a 3H-s gyerekek aránya nem csökkent. Az önkormányzat közben végrehajtotta a körzethatárok alapító okiratbeli egyesítését. Bár azóta az aktuális jogszabályoknak megfelelően ismét külön tüntetik fel a székhelyet és a telephelyet ("anya- és tagiskola"), a helyzetelemzés és a korábbi tanulmányok szerint is jól látszik, hogy nem ez a formai kérdés a döntő. A másodfokú bíróság ítéletében kiemelte: az önkormányzat a szegregáció megszüntetéséért a tőle telhetőt igyekszik megtenni. Ennek ellenére az átjárás a tagintézmények között azóta sem javult. Az alapítvány kezdeményezésére az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy tavalyi határozatában azt is kimondta, hogy további három miskolci intézményben az elsősök beiskolázása is elérte a szegregációs küszöböt. Továbbá nyolc intézménynél elrendelte a székhely- és a tagiskolák közötti átjárhatóság, valamint ennek függvényében a pedagógiai programok felülvizsgálatát. A folyamatban lévő eljárás miatt vélte úgy az alapítvány vezetője, hogy az OKM-nek ki kellene vizsgálnia, kaphat-e Miskolc uniós pénzt. Ezt Horváth József, a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat vezetője azonban abszolút nem tartaná jó eszköznek, mert a feszültségek eszkalálódásához vezetne a romák és nem romák között. Szerinte a város sok mindent próbál tenni, de "csak kis lépésekben lehet gondolkodni", mint amilyen például a József Attila Általános Iskola jelenlegi, kimenő rendszerben történő leépítése. Horváth szerint a cigányoknak elsősorban munkát kellene adni, hogy tudjanak gondoskodni a gyerekeik taníttatásáról.
