Kulturális hírek

  • 2000. február 17.

Belpol

GyászÉletének 99. évében meghalt Claude Autant-Lara francia filmrendező.
Sikerültebb munkái közé tartozik a maga korában botrányt kavart Radiguet-regény nyomán forgatott A test ördöge (1947) és A baj esetén (1958 - ebben Brigitte Bardot szoknyáját föllibbentve flörtöl a Jean Gabin alakította ügyvéddel). A francia új hullám az idősebb generáció számos más tagjával együtt a több mint 60 filmet készítő Autant-Larát is háttérbe szorította. Öregkorára a szélsőjobboldali Nemzeti Front képviselője lett, de 1989-ben le kellett mondania Európa parlamenti mandátumáról, miután a náci gázkamrákról azt találta mondani, hogy hazugságok.

72 éves korában rákban elhunyt Roger Vadim orosz származású francia filmrendező. 1956-ban debütált És Isten megteremté a nőt című, akkor botrányosnak számító filmjével, melynek főszerepében felesége, a még tizenéves Brigitte Bardot virult. Veszedelmes viszonyok című filmjében Jeanne Moreau díjat nyert 1960-ban Cannes-ban. Barbarella című filmjével - Jane Fonda domborított benne, akit szintén feleségül vett - 1967-ben a sci-fi műfajába is bevezette a szexet. Ünnepelt színésznő feleségeinek sorába tartozott Catherine Deneuve is.

77 éves korában elhunyt Joachim-Ernst Berendt: az európai jazzélet egyik legfontosabb figurája a háború után a baden-badeni Südwestfunk egyik alapítójaként és jazzszerkesztősége vezetőjeként sok ezer rádió- és tévéműsort készített, fesztiválokat szervezett, jazz- és folkzenészeket hozott össze, és több mint 25 könyvet írt, legismertebb talán a Das Jazzbuch. Hamburgban épp előadásra tartott, amikor egy autó elütötte.

70 éves korában meghalt Screamin´ Jay Hawkins: a halála idején párizsi illetőségű amerikai bluesénekes a múlt heti MaNcsban még élt, életéről Live című, most már tudjuk, utolsó albuma kapcsán írtunk.

Miután kedvenc teremtménye, Snoopy kutya nevében elbúcsúzott az ötven éven át futó képregénysorozat rajongóitól, 77 éves korában szívroham következtében elhunyt Charles M. Schultz amerikai grafikus. Peanuts című sorozatát 21 nyelven 2600 újságban publikálta.

Bach 2000 Johann Sebastian Bach halálának 250. évfordulója alkalmából egy 79 méter magas, 3000 műanyag zászlócska-raszterpontból készült Bach-portré, a svájci Silvan Baer alkotása fogadja a Lipcsébe érkezőket a Schillerparknál. Az eseménysorozatot január végén egy konferencia nyitotta. Pünkösdkor ünnepélyes istentiszteletet rendeznek a Tamás-templomban, ahol Bach hosszú időn át dolgozott, s ahol a komponista nyugszik. A július eleji Bach-versenyt ezúttal csembalóra és orgonára írták ki, az orgonaverseny finalistái a Tamás-templom Gerald Woehl által barokk minta alapján épített új orgonáját szólaltatják meg. Az ünnepségsorozat csúcspontja július 28-án, Bach halála napján várható: ekkor 24 órán át Bachot sugároz, Bachról szól a 3Sat és az Arte televízió, élő lipcsei közvetítéssel természetesen.

Az évforduló alkalmából Sir John Eliot Gardiner zenekara és kórusa Európa ötven templomát és szent helyét, többek között Lipcsét, Nápolyt, a spanyolországi Santiago de Compostelát és a skóciai Ionát érintő zenés zarándoklatra indult. Elő- (és részben CD-n ki is) adják a komponista templomi szonátáit és kantátáit, mindet azon a napon, amelyre eredetileg íródtak. A Bach Cantata Pilgrimage decemberben az USA-ban ér véget.

Március 19-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál Musica Sacra sorozatának keretében a Mátyás-templomban Bach motettáit adja elő a Cantus Corvinus Énekegyüttes Klembala Géza vezetésével. Ugyanitt április 2-án tart Bach-estet Charles Matthews, a tavalyi Liszt-orgonaverseny győztese.

Bahia: 10 Tavaszi kollekciójának bemutatójával, az Egy Kiss Erzsi Zene koncertjével és a DJ Reedoo celebrálta partival ünnepelte tízéves születésnapját a Fashion Caféban a Bahia. Több mint húsz boltra terjedő hálózatával az ország legnagyobb "oriental goods" (valaha úgy mondták, gyarmatáru) kereskedésének számít a cég, lemezkiadója az "alternatív" és etno színtéren megkerülhetetlen (a hagyományos hanghordozók mellett ráálltak az MP3-ra is), s akkor a nyugdíjpénztár-próbálkozásról még nem is beszéltünk (www.bahia.hu).

Filmszemle-díjak Fonyó Gergely Kelj fel Jancsi és Gödrös Frigyes Glamour című alkotása megosztva nyerte a 31. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes fődíját. A kisjátékfilmek között Szaladják István: Aranymadár és Stefanovics Angéla-Kálmánchelyi Zoltán-Végh Zsolt: uristen [at] menny [dot] hu osztozott a fődíjon. A nem fikciós kategóriában Almási Tamás Szerelem első hallásra című filmje bizonyult legjobbnak. Első filmes díjat kapott Mundruczó Kornél (Nincsen nekem vágyam semmi), kísérletifilm-díjat Szolnoki József (Pannon halom), rendezői díjat Jancsó Miklós (Anyád! A szúnyogok), különdíjat Deák Krisztina (a Jadviga párnája látványvilágáért), Klöpfler Tibor (az El ni–oért). A legjobb operatőr: Nagy András (Balra a nap nyugszik), forgatókönyv: Tar Sándor (Egyszer élünk), főszereplők: Temessy Hédi és Darvas Iván (Film, illetve A Morel fiú), színészi különdíj: Tóth Ildikó (Jadviga) és Szarvas József (Egyszer élünk, Életbevágó). A dokumentumfilmesek között rendezői díjas: Szekeres Csaba (Rom és virág) és Salamon András (Jonuc és a koldusmaffia), operatőr: Körtési Béla (S immár itt vagyok). Morze

Lapzártánk és e számunk megjelenése között, február 15-én jelentették be Los Angelesben, hogy az egyes kategóriákban melyik öt-öt film került az Oscar-díjra jelöltek közé. Beszámolónk a jövő héten.

Samuel Beckett teljes színpadi életművét megfilmesíti az ír nemzeti televízió, az RTE és a brit Channel 4. A 19 művet tartalmazó projekt első két darabja már kész, a többit is folyamatosan csinálják, hogy ősszel megkezdődhessen a sugárzása. Rendezőként vagy szereplőként olyan sztárok vesznek részt a munkában, mint Neil Jordan, Julianne Moore, David Thewlis, Judi Dench, Harold Pinter, Tom Stoppard, David Mamet, John Boorman és John Hurt.

Arthur Koestlernek az Edinburghi Egyetemen őrzött hagyatéka a nyáron mikrofilmes másolatban Magyarországra kerül: a XX. Század Intézet által gondozandó és az ígéret szerint kutatható anyagban magyar nyelvű dokumentumok is vannak.

A salvadori forgalmazók a kormány utasítása ellenére sem hajlandók levenni műsorról a Stigmata című amerikai filmet: az ott 18 (nálunk 16) éven felüliek számára engedélyezett produkció egyrészt komoly kasszasiker, másrészt - érvelnek a mozisok - betiltásával a kormány megsértené az ő kifejezési szabadságukat. Katolikus egyházi vezetők szerint viszont a film - melynek főszerepelője, Patricia Arquette csuklóin, bokáin és fején épp olyan sebek jelennek meg, mint keresztre feszítésekor Krisztus testén - sérti a hívők érzéseit.

Václav Havel legelső színdarabját, a nyomtatásban is csak nemrég megjelent Rodinny vecert (Családi este) mutatta be a múlt héten a prágai Vinohrady színház: az abszurd hatását mutató, 1960-as darabot a nálunk is ismert Vernisszázs című egyfelvonásossal együtt vitték színre.

Elfriede Jelinek bejelentette: amíg a Jörg Haider vezette Szabadságpárt kormányon van, egyetlen darabját sem engedi színpadra hazájában, Ausztriában. Az írónő számára ez az egyetlen mód, hogy a mostani politikai változásra reagáljon. Több mint száz osztrák művész Kulturnation Österreich című nyilatkozatában kérdőjelezte meg az új bécsi kormány "erkölcsi alkalmasságát", az aláírók között olyan ismert írók vannak, mint H. C. Artmann és Ernst Jandl. Közvetlenül a kormány megalakulása után tiltakozása jeléül Schiff András lemondta a washingtoni osztrák nagykövetségen esedékes zongorahangversenyét. A Bush brit rockzenekar énekese, Gavin Rossdale - akinek zsidó származású családja az 1860-as években vándorolt ki Oroszországból - grazi koncertjén egy zsidó imát énekelt el a ráadásban.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.