Kulturális hírek

  • 2000. október 12.

Belpol

b> Három év (a Prodigy-féle The Fat of the Land) óta a Radiohead tagjai az első britek, akiknek sikerült a Bill-board amerikai popalbum-listájának élére kerülniük: az oxfordi zenekar negyedik lemeze, a Kid megjelenésének első hetében 207 ezer példányban kelt el az USA-ban (a legjobb alternatív album Grammy-díjával kitüntetett, ´97-es OK Computerből negyedannyi fogyott el ugyanennyi idő alatt), Angliában pedig Madonna Music című albumát megelőzve került a New Musical Express listájának élére. Annak ellenére volt ekkora az érdeklődés, hogy nem álltak elő új videoklippel (viszont néhány dalt kizárólagosan elérhetővé tettek a Napster internetes zeneterjesztőn keresztül), és mindössze három promóciós koncertet vállaltak Észak-Amerikában erre a hétre.
A zenekar egy EP-n készül megjelentetni több dalt, amely nem fért rá az albumra. A kortárs német képzőművészet egyik legmarkánsabb képviselője, Georg Baselitz utóbbi négy évben készült műveiből látható kiállítás Bécs-Klosterneuburgban, az Essl-gyűjtemény egy éve működő múzeumában (január 28-áig). A 62 éves Baselitz az 50-es évek végén ment át Nyugat-Berlinbe. A rá jellemző, fejjel lefelé álló képei első darabját 1969-ben festette. Mostani kiállításán is láthatók ilyenek, többek között a szocialista realizmusra és a művész NDK-múltjára reflektáló Lenin a tribünön (Geraszimov).

KÍNAI NOBEL-DÍJAS A Párizsban élő, francia állampolgár Kao Hszing-csien (angol átírással Gao Xingjian) személyében első ízben ítélték kínai írónak a Nobel-díjat. A stockholmi akadémia indoklása szerint a 60 éves szerző munkássága egyetemes érvényével, keserű belátásával és nyelvi leleményességével új utat nyitott a kínai regény- és drámaírásban. A francia szakon végzett Kao az 1966-76 közötti kulturális forradalom idején saját műveinek megsemmisítésére kényszerült, átnevelőtáborba zárták. 1979-től ismét publikálhatott, de ´86-ban megint indexre tették, majd emigrált. Párizs egyik elővárosában, Bagnolet-ben él, egy toronyház 18. emeletén. A Tienanmen téri mészárlás ellen tiltakozva, 1989-ben kilépett a kommunista pártból. Szökevények című darabja az akkori vérengzés idején játszódik, Pekingben.

Horace Engdahl, az akadémia elnöke cáfolta, hogy Kao választása mögött földrajzi vagy politikai megfontolás állna. Peking élesen kritizálta a döntést: a külügyminisztérium szóvivője politikai motivációt látván mögötte, kommentálásra érdemtelennek minősítette, a rendszerhez hű írószövetség szóvivője szerint a Nobel-bizottság mit sem tud a kínai irodalomról, százával akadnak jobb írók, mint Kao. A Renmin Wenxue című irodalomkritikai lap szerkesztője viszont régen várt történelmi szükségszerűségként értékelte, hogy kínai író mellett döntöttek.

A svéd lapok indiszkrécióra gyanakodva számoltak be arról, hogy tíz nappal a nyertes nevének nyilvánosságra hozatala előtt Kao a Forum kiadótól átvitte művei svéd megjelentetésének jogát az Atlantishoz. Svéd fordítója, Göran Malmqvist, aki a 18 tagú Nobel-bizottságban erősen támogatta Kao elismerését, cáfolta, hogy bármi köze volna a kiadóváltáshoz. A Nobel-díj híre nagyon megdobja az eladásokat, az előző kitüntetett, Günter Grass esetében mintegy 20 millió márka többletbevételt jelentett kiadójának, a göttingeni Steidlnek. XVI. Károly Gusztáv svéd király december 10-én adja át a díjat.

SZEGEDI BALETT: UT"IRAT Postscriptum címmel, a Thália Színházzal közös produkcióban mutatták be a Budapesti ´szi Fesztivál keretében a Szegedi Kortárs Balett legújabb produkcióját, amellyel Juronics Tamás rendező-koreográfus a társulat nyári kálváriájára reagált a maga módján: a korábbiakhoz képest kevésbé "kompakt", nyersebb előadással, Bach éterien tiszta zenéjét a történtek durvaságára utaló módon "szétroncsolva". A Szegedi Nemzeti Színházból kiebrudalt táncosok (Narancs, június 15.) erre az évre 13, jövőre 35 millió Ft támogatást kapnak a várostól (viszont megerősödött irántuk a szponzori érdeklődés, a Philip Morristól például 30 ezer dollárt kaptak). Míg eddig évente kb. 40-szer léptek fel Szegeden, a színház most mindössze öt előadást rendelt tőlük (viszont A csodálatos mandarin/Hajsza 25-ször megy majd Kecskeméten, a Postscriptum hétszer a Tháliában, legközelebb nov. 2-án, de játszanak Zalaegerszegen, és külföldi meghívásaik is vannak). A Narancs kérdésére Juronics Tamás elmondta: letettek arról, hogy a bezárt Korzó moziban kortárs művészeti központot alakíthassanak ki és oda költözzenek.

GLAMOUR AZ OSCARÉRT Gödrös Frigyes Glamour című alkotását, a 31. Magyar Filmszemle győztesét nevezte a legjobb idegen nyelvű film 2001. évi Oscar-díjáért folyó versenybe a Dubovitz Péter, Schubert Gusztáv, Szita Miklós, Szomjas György és Tóth Tamás alkotta bizottság. Október 13-19. között magyar filmfesztivál volt Los Angelesben, már harmadszor. A szervező, Bunyik Béla meghívta Enyedi Ildikót, Makk Károlyt, Szász Jánost és Steven Spielberget, akinek felkérésére Szász A holokauszt szemei című egyórás dokumentumfilmjét készítette. Szász és Gödrös műve mellett a következő filmeket vetítették: 6:3, Akasztottak, Az alkimista és a szűz, Ámbár tanár úr, Jadviga párnája, Kelj fel, Jancsi, A mi gólyánk, Nincsen nekem vágyam semmi, Portugál, Simon mágus.

GYÁSZ 95 éves korában elhunyt Farkas Ferenc Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanára. Három operát (A bűvös szekrény, Vidróczki, Egy úr Velencéből), számos kantátát, oratóriumot, dalt és kórusművet írt.

67 éves korában meghalt Sükösd Mihály József Attila-díjas író, esszéíró, publicista, a Valóság című folyóirat korábbi szerkesztője, a Mozgó Világ szemleírója. Foglalkozott többek között Dickens, Kafka és Hemingway világával és a 60-as, 70-es évek rock-kultúrájával.

TEL-AVIV: NO LOVE PARADE A feszült helyzet miatt elhalasztották az október 19-ére tervezett első tel-avivi Love Parade-ot, amelyre 500 ezer érdeklődőt vártak a szervezők.

ULICA LENNONA Az Urál hegységben lévő Cseljabinszk városatyái egyhangúan támogatták Valerij Jarusin egykori rocksztár javaslatát: utcát fognak elnevezni a húsz éve meggyilkolt John Lennonról. Azt még nem döntötték el, hogy egy meglévőt keresztelnek át, vagy egy új kapja a nevet.

ÚJ MICHELANGELO A yorkshire-i Howard Castle-ban, egy mappában találtak egy rajzot, melyet szakértői vizsgálat szerint Michelangelo készített, s beleillik abba a sorozatba, melynek többi lapját párizsi, londoni, müncheni és bécsi múzeumok őrzik. A mű nemrég elhunyt tulajdonosa a Skót Nemzeti Galériában szerette volna tudni a rajzot, de kérdés, hogy az intézménynek lenne-e annyi pénze, hogy megvásárolja.

Figyelmébe ajánljuk