„Józan paraszti ésszel gondolkodó, tehetséges, úgynevezett szerző-mozgó ember. A bénázó, töketlenkedő értelmiségit akaratlanul is fél kézzel odább helyező, célba érő típus. Ezt lehet fikázni, de lehet irigyelni, tisztelni is. Mivel lentről érkezett, az úgymond nem műveltek közül, megvan benne az ilyen ember görcse, ami nála a pozíciókat birtokló ember üldözési mániájával és alkalmi agresszivitással párosul” – jellemzi egy forrásunk. Más szerint „nem ő az egyetlen filmproducer az országban, aki erőből oldja meg a dolgokat. De reális képe van a magyar film helyzetéről, és sokat agyal azon, hogyan lehetne több nézőt becsábítani a moziba magyar filmre”. Egy másik, régóta a filmszakmában dolgozó forrás azt mondja, Kálomista Gábor „energikus és nagyon akar. Többeknek volt összezördülése vele, de mivel elég hirtelen ember, ezeket nem mindig kell komolyan venni. Annyira feszíti a tettvágy, hogy leural maga körül mindent. Nem rosszindulatból, hanem azért, mert nem nézi, mi illik. Nem hajlandó alkalmazkodni, inkább a környezetet alakítja a saját elvárásaihoz. Nem ő az egyetlen ilyen a magyar kulturális életben, és az ilyen gátlástalan figurákat egyre kevésbé tudja kontrollálni a közegük. Ha kritizálják, támadják, megsértődik, és azonnal ellentámadásba lendül.”
| ||
Önmeghatározása szerint temperamentumos, sokszor mond olyat, amit megbán. Amikor beszélgetésünk egy pontján felvetem neki, hogy minimum ellentmondásos kép él róla a magyar nyilvánosságban, így válaszol: „Az biztos, hogy sok dolgot csinálok, és ez nem tetszik mindenkinek. Biztos sértek érdekeket is. De ez egyáltalán nem zavar. Én elterveztem valamit, azon az úton megyek, valaki jön velem, valaki nem.” Ötvenkét éves, túl van egy váláson és két infarktuson. „Ez benne van a pakliban, az orvos szerint főleg a stressz miatt. Veszélyeztetett generáció vagyunk, éltünk a kommunizmusban, nehezen dolgozzuk fel a problémákat” – mondja. Kálomistát a Thália Színház tárgyalójában közel két órán át faggattam, és több mint egy tucat olyan filmest vagy színházi embert kerestem meg, akinek volt dolga vele az elmúlt két évtizedben. Többen időhiányra, a téma érzékenységére vagy konfliktusokra hivatkozva elhajtottak, akik pedig nyilatkoztak, mind a névtelenséget választották.
Akinél a pince kulcsa…
A születés ideje 1964. május 5., helye Gyöngyös. Anyja Friedmann Anna, apja Kálomista Imre, a mátrai szénbányaüzem igazgatója. Több ezer alkalmazott függ tőle, ismert ember a környéken. „Az akkori hatalmi viszonyokat nem tudom megítélni, de az biztos, hogy befolyásos ember volt. Nem kivételeztek velem sehol, de apám köztiszteletben állt a városban.” A család jó anyagi körülmények között él, utaznak külföldre is, bátyja az NDK-ban végzi el a bányamérnökit, az apa nyomdokain. Kálomista a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban matek–fizika tagozatot végez. Szülei elvárnák tőle az ötöst, de ezt ebben a közegben nem tudja teljesíteni, néha küzdeni kell a kettesért. „Nem voltam jó gyerek. Túltengett bennem az igazságérzet, ellenállás, de mindig elvittem a balhét.” Verekedései nincsenek, inkább csak lógások, ezeknek intő a vége. A nyári építőtáborban sztrájkot szervez a rossz munkakörülmények miatt. „15 éves voltam, kerestem az igazságomat.” Apja „szigorú, de igazságos”. Egy dolgot próbál belé verni „minden idegszálával”: hogy semmit sem lehet megúszni. „Anyám meg szeretett, neki az volt a dolga.”
Apja hiába szorgalmazza, Kálomistát nem érdekli a bánya. Abban állapodnak meg, hogy érettségi után dolgozni megy, első munkahelye a nagyrédei termelőszövetkezet pincemunkás posztja. Gyöngyösön akar maradni, szerelméhez közel, úgyhogy jelentkezik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi szakképző intézetébe. Az üzemszervezői szakot ’86-ban végzi el, közben megnősül, a házasság után pár hónappal születik az első, pár év múlva a második gyerek.
Jön a kővágóörsi Béke Termelőszövetkezet, az álláshoz szolgálati lakás is jár, odaköltözik a család. Itt kertészeti ágazatvezető lesz, egészen a rendszerváltásig. Imádja a közeget, hisz a tsz-mozgalomban, ötletekkel bombázza a vezetést. Ezt nem nézik jó szemmel, összeveszés, több hónapos felfüggesztés, lefokozás a vége. Brigádvezetőként is elvan, „ötven helyi nénivel és bácsival” dolgozik: „Szerettem őket, azt hiszem, ők is engem.”
Sok barátságot köt környékbeliekkel. Ha valakinek meg kell tervezni a kertjét vagy levágni a füvét, őt találja meg. Hétvégente összejárnak a Káli-medencében élő művészek, Kálomista hozzájuk csapódik. „Összeverődött a társaság valakinél. Nálam volt a pincekulcs, a pincében a bor, és annyira hülye se lehettem.” Akkoriban öt hektár bérelt szőlőből készít bort, ezzel a hobbijával azóta „sajnos” felhagyott. Barátságot köt Cserhalmi Györggyel, Sára Sándorral és fiával, Balázzsal, Kardos Ferenccel, András Ferenccel, Bereményi Gézával és Cseh Tamással, akivel egyébként már gimnazista kora óta ismerik egymást távolról. A pletykák szerint a Sára családot úgy ismeri meg, hogy kijár hozzájuk füvet nyírni, de ebből szerinte annyi igaz, hogy segített Sára szőlőjénél. Elsősorban Sára Balázzsal volt baráti kapcsolatban, gyakran mulatnak együtt akkoriban.
A tsz-felszámolás hajnalán megkezdődik a harácsolás, ez nem tetszik neki. „Mindenki azt leste, melyik szőlő, melyik erdő lesz az övé.” 1989. december 31-én hagyja ott a szövetkezetet, neki nem jár semmi, felesége tovább marad, ő kap némi földet. A rendszerváltás 26 évesen éri, nincs munkája, de van családja, két gyerekkel, úgyhogy vállalkozni kezd, ahogy akkoriban a Balatonon sokan. Kis helyiségeket bérel, nem kockáztat nagyot, így lesz virágboltja, büféje, élelmiszerüzlete, megnyitja az ország egyik első magánvadászboltját Badacsonytomajon. Ez jól megy, olcsón adják a fegyvereket, lőszert és vadászöltözéket. Télen viszont üres a Balaton, munka nélkül ül otthon hónapokig. Végül Sára Balázs hívja, hogy sürögjön-forogjon az akkor formálódó Duna Tv-ben. „Volt időm, volt kocsim, elmentem velük, és megtetszett a dolog.”
A pletyka szerint sofőrködik Sáráéknak és a Duna Tv-nek, és az tény, hogy a tévénél akkoriban kevesen dolgoznak, mindenki csinál mindent. Sára Balázzsal ketten viszik a színházi magazinműsort, sokat járnak Erdélybe. Elmondása szerint akkoriban nem kifejezetten volt magyarbarát a hangulat Erdélyben, Kolozsvár külvárosában helyben is hagyják, amikor az éjszakai órákban beállít egy vendéglátóhelyre. Megkérdezi, idehozhat-e húsz magyart vacsorázni, erre hárman odalépnek, egyikük szó nélkül leüti, a másik belérúg.
Beszippantja a tévés világ, de csinálnak pár katasztrofális műsort. Az egyik ilyen közvetítés másnapján a tévé vezetője, Sára Sándor kirúgja. Elmondása szerint Sára egészen addig elégedett volt a munkájával, mégsem érzi igazságtalannak a hirtelen döntést. „Az egész ország rajtunk röhögött, kiemelt műsor volt. Ha én ülök az ő székében, ugyanezt teszem” – mondja. A történetről és Kálomistáról telefonon kérdezném Sára Sándort, aki elzárkózik a válaszadástól, „nem akar belemenni részletekbe”. Azt sem erősíti meg, hogy ő hozta a Duna Tv-hez Kálomistát: ez messzire vezet és nagyon rég volt már, hangzik a válasz.
A kudarc után főhősünk úgy gondolja, végzett a tévézéssel, úgyhogy enged két régi barát hívásának, és beszáll a spedíciós cégükbe, a vámkezeléssel foglalkozó Royal Spedbe marketingigazgatónak. Tudja, hogy a száraz biznisz nem köti le, ezért azt a feltételt szabja, hogy mással is foglalkozhasson. Miközben menetel a cég előre (amely később a Waberer’s fuvarozó vállalatba olvad be), megszervezi a régi és az újabb barát, Cseh Tamás és Bereményi Géza A telihold dala című lemezének kiadását ’97-ben, illetve menedzseli Vasvári Pál és Csepregi Gyula In Line nevű etnojazz zenekarát. Elintézi, hogy a cég támogassa a zalaegerszegi színházat, de beleviszi a Royal Spedet a sporttámogatásba is: a zalaegerszegi kosárlabdacsapat fő szponzorai lesznek.
Gábor vagyok, hódítani akarok
De hiába, nem tudja kiverni a fejéből a filmezést. 1997-ben járunk, olyan hollywoodi blockbusterek futnak a hazai mozikban, mint a Titanic, a Jurassic Park folytatása vagy Az ötödik elem. Mindeközben a jelentősebb magyar filmbemutatók – Hosszú alkony, A játékos, A vád, A Wittman fiúk – merőben más hangulatúak. Ebben a közegben robban a Csinibaba és csinál vagy félmillió nézőt. Főhősünk le is vonja a következtetést: felszálló ágban van a magyar filmgyártás, érdemes belépni az üzletágba. A Royal Sped két tulajdonosával, Tóth Jánossal és Csécs Tamással alapítanak filmgyártó céget, ez lesz az azóta is aktív Megafilm Kft. A kifejezetten sikeres, mozdítható tőkével rendelkező Royal Sped-es összeköttetéseket kihasználva barátoknál, üzletembereknél kalapozik első filmjéhez, amihez Tímár Pétert is megnyeri. 83 millió forint jön össze, abból forgatják a Zimmer Ferit, 23 nap alatt, egyetlen Duna-parti helyszínen. A film nem kasszasiker, de jó nézőszámokat produkál, ráadásul később szinte kultstátuszba kerül a kereskedelmi tévék műsorfolyamában. Tóth és Kálomista máig a cég fő tulajdonosai, ahogy a később alapított Megafilm Service Kft.-nek is. Csécs a Royal Sped eladása során vált ki a Megafilmből, messzire mégsem kerül Kálomistától, jelenleg a Thália Színház gazdasági igazgatója.
A Zimmer Ferit további négy Kálomista–Tímár-együttműködés követi, köztük a népszerű 6:3, avagy játszd újra, Tutti!, a kevéssé sikeres, de szimpatikus Vakvagányok és az anyagi-művészi fiaskó Zimmer Feri 2. „Nagyon más a habitusuk, nem alkotótársi viszony vagy barátság volt ez, inkább mindenki tette a dolgát. Tímár esztétikai kérdésekben nem Kálomista véleményét kérte ki, Kálomista viszont nem tartotta magában, ha mondanivalója volt. De alapvetően hagyta, hogy a rendező a saját útján menjen. A Zimmer Feri folytatását viszont ő erőltette” – meséli egy forrásunk.
A Megafilm alakulásától mostanáig mintegy két tucat mozifilmet készít producerként, változékony gárdával és színvonalon. Nézőcsalogató, bevételt hozó filmeket szeretne. Az Ámbár tanár úr esetében ez sikerül, bár rendezője, Koltai Róbert később azt nyilatkozza, nem szívesen büszkélkedik vele. Az Apám beájulna 2003 harmadik legnépszerűbb magyar filmje a maga 78 ezer nézőjével, a Ragályi-féle Csudafilm könnyedén hoz százezer nézőt, de a kritika csúnyán leteremti. A Gesztesi Károly főszereplésével készült Idegölő és a Buhera mátrix viszont minden szinten bukás, utóbbit csak 11 ezren nézik meg. Viszont Kálomista társproducerként benne van a kétezres évek talán legnépszerűbb filmjében, a Valami Amerikában, és gyakorlatilag ő „fedezi fel” Goda Krisztinát. Ennek a munkakapcsolatnak három film az eredménye, a jól megcsinált magyar közönségfilm prototípusának számító Csak szex és más semmi, a kasszáknal sötét tónusú drámai thrillerként is egész jól teljesítő Kaméleon, illetve a Veszettek, ami viszont csúnyán elhasal, főleg annak fényében, hogy Kálomista Oscarra is esélyesnek tartotta. A producer szerint a bukásért egyrészt a filmet még a bemutató előtt legárdafilmező, rosszindulatú sajtó, másrészt a mostoha forgalmazási viszonyok a felelősek. Ugyanis a magyar filmek a hazai mozikban semmilyen előnyt nem élveznek, a mozisok pedig csak a nézőszám maximalizálásában érdekeltek. Ehhez az álláspontjához kötődik egyik nagy port kavart kijelentése, miszerint Tel-Avivban döntenek a magyar filmek sorsáról. „Ebben semmi rasszizmus nincs”, mondja, hiszen ő csak arra utalt, hogy a piacon gyakorlatilag egyeduralkodó Cinema City által birtokolt mozik vetítéseiről Izraelben döntenek a cégtulajdonosok. Kálomista állítása szerint 2013-ban több mint egy órát tárgyal a témáról az izraeli nagykövet rezidenciáján, kifejezetten jó hangulatban, konkrét eredmény nélkül.
„Tehetség ellen nincs orvosság”
„Produceri teljesítménye megkérdőjelezhetetlen. A modern magyar közönségfilm fontos alakja, és ezt éppen azért tudta elérni, mert kívülről jött” – vélekedik egy producer. Egy másik, régóta a pályán lévő producernek egészen más jut eszébe róla: „Az, amit ő emberileg és politikailag képviselt, távol állt tőlem, azok a manőverek, ahogy a karrierjét építette, számomra ellenszenvesek voltak.”
Két forrás beszél arról, hogy a 90-es évek második felében a filmszakmában csak Kálomista meri kimondani, hogy baj van. „Sokan érzik, hogy valami nincs rendben azzal, ahogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány odaítéli a pénzeket, hogy vannak kivételezett művészek, hogy olyan szakadék tátong a közönség és a filmcsinálók között, aminek előbb-utóbb meglesz a böjtje.” Kálomista rendszeres látogatója a szakmai fórumoknak, ahol „harcosan próbálta zúzni a becsontosodott rendszert a maga egyszerű módján. Ő volt a messziről jött nagy dumás, aki bemondja a frankót, miközben mindenki mellébeszélt. Persze, hatalmas ellenállásba ütközött” – meséli egy forrásunk. „Nem lehetett tudni, honnan vannak összeköttetései, honnan van pénze, de érződött, hogy nagyon akar. Voltak olyan hangok is a szakmában, hogy a vidékről jött parasztgyerek hiába próbálja eljátszani a menő producert, ezzel a stílussal úgysem lehet sokáig létezni kulturális környezetben. Nem lett igazuk” – teszi hozzá.
| ||
A kemény kritika ellenére a Magyar Mozgókép Közalapítványtól megkapja a szükséges forrásokat a filmjeihez, ő lesz a rendszer negyedik legtámogatottabb producere. De bőven ellátja megrendeléssel a Kálomistához köthető médiacégeket a Filmalap, az ORTT, a Médiatanács, az NMHH vagy az MTVA is. Az Átlátszó szerint 1998 és 2013 eleje között összesen több mint négymilliárd forint közpénz áramlik a cégeibe, szinte minden vonatkozó állami intézményben a legtámogatottabbak között van. Az ORTT-től 2010-ig közel 650 millió forint landol a közelében, a Filmalapnál is milliárd fölött van ez az összeg. Az MTVA legnagyobb beszállítójaként Kálomista-cégek gyártják a közmédiás sorozatokat: a Munkaügyekből 10,8, a Hacktionből 13,2, illetve 26,4, a Fapadból 12 millió forintba kerül egy rész, és akkor a tavaly sugárzott Egynyári kalandról és a friss Csak színház és más semmiről vagy a tévéfilmekről még nem is beszéltünk. Tévés életművében olyan gyöngyszemek is lapulnak, mint Az alkotmány aláírása vagy a Déli harangszó című, egy-egy perces tévéműsorok. A Megafilm Service MTVA-s megrendelésállománya a Népszabadság információja szerint 2016 közepére elérte a hárommilliárd forintot. A cég 2015-ös adózás előtti nyeresége közel százmillió, 2014-ben 150 millió forint volt. Kálomistának és cégeinek már 2010 előtt is jól megy, de az üzlet igazán 2010 után indul be: filmgyártó cégei a 2010-es évek elején durván háromszor annyi nyereséget termelnek, mint a kétezres évek közepén. Mindez állítása szerint teljesen független attól, hogy 2011-ben felesége, Kálomista Zsuzsanna lett az MTVA archívum és filmbeszerzési igazgatóságának vezetője. Kálomista Zsuzsanna jelenleg is az MTVA vezetésének tagja, azóta kereskedelmi és vagyongazdálkodási igazgatóvá avanzsált.
Kálomista szerint azért tőle rendeli sorozatait a köztévé, mert ezek „magas színvonalú magyar sorozatok, magyar színészekkel, magyar fejlesztéssel”. Amikor felvetem, hogy esetleg más producerek is képesek lennének elvégezni a feladatot, de nem jutnak lehetőséghez, mert a Kálomista-cégek lefedik a megrendeléseket, Kálomista kifakad: „Ne haragudjon, én vezetek egy céget. Ha másnak kevesebb a munkája, akkor adjak át neki? Hát, dolgozzon érte! Lehet utánam csinálni. Tehetség ellen nincs orvosság, csinálni kell, és a befektetett munka meghozza gyümölcsét” – mondja. Bár abban megállapodunk, hogy befolyásos emberekkel tartott és tart fent jó viszonyt – ilyen Várhegyi Attila, Gazsó L. Ferenc, Liszkay Gábor, Széles Gábor, Simicska Lajos, Fonyó Károly, Vincze László vagy Böröcz István –, állítja, hogy ezek a kapcsolatok nem szükségesek ahhoz, hogy beérjen a munka gyümölcse. A szemembe néz, úgy mondja: „Ne vicceljen már! A teljesítményt mindenhol megbecsülik. Szájjal nem lehet pénzt keresni. Ha nincs mögötte mérhető teljesítmény, akkor az egész semmit nem ér. Nem kellenek befolyásos barátok. Milyen befolyásos barátaim voltak a szocialista kormányzás alatt? Mégis sikeres filmeket csináltunk.”
Ennek megfelelően az sem „szükséges” a sikerhez, hogy Kálomista rendszeres vendége Orbán évértékelőinek és egyéb Fidesz-rendezvényeknek. „Orbán jól vezeti az országot, nem hátrál meg, és kiáll a magyarokért. Szeretem hallgatni, elmegyek a beszédeire, ha időm engedi” – állítja. Arra a kérdése, hogy személyesen ismeri-e, úgy válaszol, hogy többször beszéltek, például Rio de Janeiróban.
„Amíg betöröm a fejem”
Az tagadhatatlan, hogy a második Fidesz-kormány idejére már befutott producer, sikerekkel és kudarcokkal a háta mögött. Ugyanakkor a 2010-es évek elején új kihívások találják meg, nehéz is követni, mennyi funkciót kap a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.
2012-től mandátuma lejártáig a Nemzeti Kulturális Alap fesztivál-kollégiumának elnöke. Az általa vezetett kollégium feltűnően bőkezű a szintén általa vezetett Thália Színházhoz és a hozzá kötődő fesztiválokhoz.
Szintén 2012 óta a veszprémi kézilabdacsapat társelnöke, itt ismerkedik meg Simicska Lajos egyik legfontosabb üzlettársával, Fonyó Károllyal, aki szintén a csapat vezetésében dolgozik. Simicska Lajossal hárman együtt nézik a meccseket Veszprémben. A közelmúltban felmerült, hogy kiszáll, de végül maradt. Egyetlen filmrendezése is a veszprémi csapathoz köti, de akkor még nincs benne a vezetésben. Marian Cozma meggyilkolása után nem sokkal, még az ítélet előtt dokumentumfilmet forgat a tragikus esetről Szíven szúrt ország címmel. Az érzékeny témát feldolgozó filmből süt a düh, hiányzik az alkotók és a téma közötti távolság, ráadásul manipulatív eszközöktől és sugalmazásoktól sem riad vissza.
Az is egyfajta pozíciónak tekinthető, hogy 2011-től a G-napig a Hír Tv legendás műsorában hétről hétre eligazítja a szavazókat, ki a barát és ki az ellenség a kultúrában. A Páholyban Gajdics Ottóval kettesben beszélgetnek, elvileg mindenféle művészeti alkotásokról. A témáik jelentős részét azonban nem látták, nem olvasták, és sokkal inkább a kormánnyal szemben kritikus művészeket kritizálják ideológiai alapon, nagy hévvel. Kálomista itt válik széles körben ismertté, amolyan fideszes kulturális véleményvezérré.
Szintén 2012-ben kapja meg a Thália Színházat a régi barát Bereményi Gézával közösen. Ezt úgy meséli, hogy Bereményi átmegy hozzá Révfülöpön, és némi bor elfogyasztása után meggyőzi arról, nekik kell egy színház. A nyertes pályázat után – a Thália előző igazgatója, Zimányi Zsófia a szóbeszéd szerint kényszerűen mondott le posztjáról – társulatépítésbe kezdenek, jóval nagyobb költségvetésből. Kálomista odahozza régi kedvencét és protezsáltját, Csányi Sándort művészeti vezetőnek, de megnyerik Molnár Piroskát is. Közben Fidesz- és Simicska-közeli cégekkel köt szerződést a színház: a Simicska-érdekkörrel szoros kapcsolatban lévő Euro AWK Kft. plakáthelyein hirdetnek, megjelenik a Fonyó Károly tulajdonolta Metropol mint médiatámogató. Posztot ad Vasvári Csabának, Széles Gábor exvejének, az Echo Tv alapítójának, illetve Lantos Anikónak, Halász János közeli ismerősének.
Miután idén a Fővárosi Önkormányzat újra a Bereményi–Kálomista-párosnak adta a teátrumot, Kálomista menedzserigazgatóból főigazgatóvá lép elő, tehát a munkáltatói jogok innentől őt illetik. Állítólag azért, mert Bereményi több időt szeretne az írásra fordítani. Ambícióban nincs hiány, ahogy forrásokban sem: tervezik a színház modernizálását, a Mikroszkóp Színpad átépítését. „Jól érzem magam itt, szeretem a színházat, és az itt kialakult a közösséget. Kérdezze meg a dolgozókat, vagy akár a kézilabdacsapat tagjait, hogy érzik magukat a vezetésem alatt” – javasolja.
A síszövetség vezetését először 2005-ben veszi át, megint csak régi barátok felkérésére, annak ellenére, hogy nem nagy síelő. 2009-ben leköszön, de 2011-ben újra elvállalja a vezetést, elmondása szerint azért, mert ő még mindig viszonylagos rendet tudott tartani a szövetség körül.
A jövőre vonatkozó tervei nem bonyolultak: sikereket akar. „Elérni a csúcsot a kézilabdában, továbbvinni a színházat a kijelölt úton. De elmúltam bőven ötven, és szeretném, ha a négy gyerekem révbe érne – új területek meghódítása már nem különösebben érdekel.” Majdnem minden filmszakmai forrásunk ismeri a pletykát arról, hogy Kálomista megkapná a Filmalapot, ha Andy Vajna valami miatt félreállna. „Persze, mindenki ettől retteg. A mostani rendszer sok szempontból rossz, de megvan benne a lehetőség, hogy katasztrofális legyen” – fogalmaz egyikük. Forrásaink nagyobb része szerint Kálomista nem vállalná el a konfliktusokkal járó pozíciót, ami miatt filmproduceri munkájával fel kéne hagynia.
Beszélgetésünk végén ő hozza fel a Kút-botrányt és a nyílt levelet. Történt ugyanis, hogy Gigor Attila filmjét akkor vágták újra, amikor az már a mozik műsorán volt: a filmbeli tévéképernyőn Kálomista volt látható pár másodpercig, ahogy a Páholy műsorában Schilling Árpádot szidalmazza, az „Árpád ugat, ugat, ugat” szavakkal. Amikor Kálomista erről tudomást szerez, levélben szólítja fel a Kút alkotóit, hogy ne éljenek vissza a képmásával, és szüntessék meg a jogsértést. Ezt a Kút producere, Pusztai Ferenc meg is teszi. Ilyen „cenzúrára” a rendszerváltás óta biztosan nem volt példa. Ezek után a sajtóban arról lehetett olvasni, hogy Kálomista a saját produkcióiból kirúgott olyan alkalmazottakat, akik a Kútban is dolgoztak, és így tudomásuk lehetett Gigorék terveiről. Erre válaszként egy csomó filmes nyílt levelet intéz Kálomistához, amiben elítélik a bosszúhadjáratot, és kijelentik, hogy nem fognak a Megafilmnek dolgozni. A levelet pár hét alatt közel hétszázan írják alá. Mintha érzékenyen érintené az ügy főhősünket, és beszélgetésünk végén keresné a lehetőséget annak megvitatására. Állítja, hogy túl van rajta, de „az ideológia fáj, ami az egész mögött van, és az, hogy egy ilyen gyűlöletkampányt le lehet folytatni. Ha szóltak volna, valószínűleg beleegyezem. De úgy nem lett volna promóció a filmjükhöz. Azonnal tudtam, hogy ez az egész provokáció. Megtehették volna, hogy nem veszik ki utólag, az tökös lett volna.” Hónapok után is úgy látja, megérte a balhé. „Én nem csinálok szakadékot, de ha ott van, beleugrok. Alapvető érdekeim ellenére is. Kun származású ember vagyok, addig megyek, amíg betöröm a fejem. Sokszor betörtem már, de még egyszer sem bántam meg.”
| Fizet, nem fizet Filmes forrásaink szerint a szakmában régóta beszélik, hogy a Kálomista-produkciók nem fizetik ki időre az alkalmazottaikat, továbbá hogy az ilyen ügyeket nehéz elintézni a vezetéssel. Egy olyan filmessel sem beszéltünk, aki azt állította volna, hogy tartozik neki valamelyik Kálomista-produkció, de olyannal igen, aki fizetések csúszása miatt került konfliktusba az erre sértődötten reagáló producerrel. „A szakmában nem igazán találkozni olyan véleménnyel, hogy Kálomista a legkorrektebb, mindig időben fizető, figyelmes ember” – fogalmaz egyik beszélgetőtársunk. Mindez Kálomista szerint hazugság, „még az ellenségeim sem állíthatják, hiszen a Megafilm arról híres, hogy mindenkit kifizet. Több mint ezer ember van vállalkozói kapcsolatban a Megafilmmel, kérdezze meg őket” – mondja. Kérdezősködéseink során megismertünk egy konkrét nézeteltérést, ami tavaly nyáron történt a legutóbbi Kálomista-film, a Kojot forgatásán. Egy stábtag így mesélte el nekünk a konfliktust: „A forgatás felénél jártunk, amikor kaptunk egy körímélt arról, hogy a következő fizetés késik, türelmünket kérik. Erre egy kolléga azt írta, hogy mivel ez egy Kálomista-produkció, ha nem kapjuk meg hétfő délutánig a pénzt, kedden nem vesszük fel a munkát. Hétfő délután kikocsizott Kálomista a forgatásra, porzott mögötte az út. Mindenkit maga köré hívott, és megkérdezte, hogy ki írta a levelet. Az illető a kezét nyújtotta, hogy bemutatkozzon, de Kálomista nem viszonozta. Azt mondta, gusztustalannak tartja, hogy egy körímélben azzal vádolják, hogy nem fizet ki embereket. Ezzel egy vastag borítékot vágott hozzá, és azt mondta, a hátralévő munkanapjait készpénzben fizeti, és takarodjon, többé nem dolgozik a produkcióban. Megfagyott a levegő. Üvölteni kezdett, hogy ki az, akit valaha nem fizetett ki Kálomista Gábor? Az emberek egyenként elkezdtek előlépni. Zavarba jött, kérdezgetni kezdte őket. Kiderült, hogy hónapokra, akár évekre visszamenő tartozásokról van szó. Erre még több készpénzt rángatott elő, közölte, hogy estig mindenki ki lesz fizetve, majd elment. Az emberek körülöttem keresték a szavakat, láthatóan féltek. Este már a stáb körímélben olvashatta, hogy a délután említett tartozások hazugságok. A forgatás végeztével a fizetések megint késtek, többen felszólításokat küldtünk, végül kifizettek.” Amikor azt feszegettük Kálomista irodájában, hogy az utóbbi 1-2 évben történt-e olyan, hogy arra kellett kérnie a stábot, legyenek türelmesek, kis gondolkodás után elmondta a következő történetet: „A Kojot forgatásánál akadozott az együttműködés a Filmalappal, de azt is megoldottuk. Egy könyvelő túllihegett valamit, majd egy másik munkatárs írt a stábnak egy levelet arról, hogy csúszhatnak a fizetések. Aznap írt valaki egy körímélt, és az egész stábot fellázította, hogy nem lesz kifizetés, pedig másnap megkapta volna utalva a pont akkor lejáró számlája után a pénzt. Kimentem a forgatásra és odaadtam neki készpénzben, és megkérdeztem, kinek van még gondja? Ketten jelentkeztek, hogy öt nap múlva jár le a számlájuk, és nem érzik biztonságban magukat. Azt mondtam, hogy lehet ezt csinálni, csak nem érdemes, mindenki ki lesz fizetve. Kérdezze meg a stáb tagjait, hogy mit mondtam ezek után: legyen szíves, emelje fel a kezét az, aki nem lett kifizetve, aki úgy érzi, hogy nem bántam vele korrekten és tisztességesen. Senki nem szólt. Senki nem emelte a kezét. Utána jöttek a bocsánatkérő SMS-ek, hogy hülyeség volt az egész, felesleges volt a pánikkeltés.” |
| Zuhanórepülés: Kálomista és Portik A Portik–Laborc-jegyzőkönyvben két filmet említenek, a Majdnem szűz című Kálomista-produkciót és a Megy a gőzös című P. Koltai Gábor-filmet. A jegyzőkönyv szerint Portik arról beszél Laborcnak, hogy bizonyos – nem túl jó – filmek azért tudnak nagy nézőszámot produkálni, mert ő „lereklámozta őket” egy online felületen. Kálomista korábban azt mondta a Portikhoz fűződő viszonyáról, hogy helyszínek bérlésén kívül üzleti kapcsolat nem volt közöttük. Mostani beszélgetésünkön ugyanakkor arra utalt, hogy „több filmet reklámoztak ott, Portik mindenkit megtalált valahol. Azt akarta, hogy a művészvilághoz legyenek kapcsolatai. Más filmesek is mentek hozzá, ha el kellett intézni valamit”. Portik és Kálomista a börtön után drogügyletekbe és más alvilági üzelmekbe keveredő fiúról szóló Zuhanórepülés előkészítésekor kerültek kapcsolatba, a rendező Novák Eriken keresztül. Kálomista így emlékszik a találkozásra: „Novák Erik elvitt a Gellért szállóba egy találkozóra, én nem tudtam, kivel. Az alvilágról nem lehet nélküle filmet csinálni, mondta Erik, amire annyit mondtam, hogy ne hülyülj. Aztán Portik közölte, hogy úgy tudja, az alvilágról akarunk filmet készíteni. Dehogyis, én egy forgatókönyvet szeretnék leforgatni, válaszoltam. Elkérte a forgatókönyvet, először nem akartam odaadni, végül kapott egyet. Két hét múlva hívott telefonon, hogy találkozzunk Erik nélkül, mondtam, hogy erre nincs időm, sem kedvem. Akkoriban azt írták az újságok, hogy elévültek a bűncselekményei, csak az olajozásról cikkeztek, nem néztem annyira utána. Szocialista kormány volt, és nem volt olyan ismeretség, akitől esetleg többet megtudhattam volna. Mindenesetre Portik kézzel belejegyzetelt a könyvbe, hogy hitelesebbek legyenek a jelenetek. Aztán kiderült, hogy több helyszín, ahol forgatni akartunk, hozzá tartozik. Ebben segíteni akart, amit elfogadtunk. Volt olyan is, hogy nem tudtunk elintézni útlezárásokat, de az embere telefonált egyet, és pár perc múlva ott álltak a rendőrök haptákban. Kialakult így egy normális kapcsolat. Nem volt titok, kiírtam a végefőcímben is.” Portik aztán egy másik Kálomista-film, a Kaméleon stáblistáján is feltűnik. |
