Lázár megfúrna egy népszavazási kezdeményezést

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 23.

Belpol

Pontosabban a kormány „minden jogi lehetőséget megvizsgál és alkalmaz” a cél érdekében.

„A nemzeti kormány elkötelezett az Országgyűlés által megteremtett, kiemelt jelentőségű beruházásokat támogató új keretrendszer fenntartása mellett, ezért minden jogi lehetőséget megvizsgál – és alkalmaz – annak érdekében, hogy az LMP népszavazási kezdeményezése ne lehetetleníthesse el az emberek érdekét szolgáló, jelentős hozzáadott értéket képviselő infrastrukturális fejlesztések megvalósulását. Mert ez Magyarország érdeke, ez a magyar emberek érdeke” – nyilatkozta hétfőn a Magyar Nemzetnek Lázár János.

A lap abból az alkalomból kérdezte az építési és közlekedési minisztert, hogy az LMP épp nyerésre áll az úgynevezett „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások” miatt indított harcában.

Az ellenzéki párt célja, hogy ez a jogi kategória megszűnjön, mert az az álláspontja, hogy a „kiemelt beruházási törvény a törvénytelenség törvénye, ami egyetlen célt szolgál: azt, hogy

a Fidesz megkerülve minden szakmai egyeztetést,

az érintettek és a helyi közösségek véleményének megkérdezése nélkül szolgálja ki a gazdasági hátország és a nagyvállalatok érdekeit”.

A kormány már eddig is alkalmazott „jogi lehetőségeket” annak érdekében, hogy kifogja a szelet az LMP vitorlájából. Amikor tavaly novemberben a Kúria jóváhagyta a párt népszavazási kérdéseit, a kormány hatályon kívül helyezte a kifogásolt törvényt, de fontosabb részeit áttette az új építésügyi törvénybe. Az LMP újrafogalmazta a kérdéseit. Ekkor a Lázár János vezette minisztérium alkotmányossági panaszt nyújtott be, ezt azonban az Alkotmánybíróság visszautasította. Az LMP ez alapján elkezdhette gyűjteni az aláírásokat.

A 444 most kérdéseket küldött az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, hogy ezek után milyen jogi lehetőségeket vizsgálnak a tárcánál. 

Lázár azt mondta most a Magyar Nemzetnek, „a kiemelt eljárásrend alkalmazása olyan lehetőség, amelyről Magyarország nem mondhat le. Hazánk az elmúlt időszakban – sok év után – képessé vált más környékbeli országokkal versenyre kelve külföldi gazdasági szereplőket hatékonyan megszólítani annak érdekében, hogy befektetéseik célpontjául Magyarországot válasszák. Nem elég külföldi befektetéseket vonzani, azokat meg is kell tartanunk. Ilyen eszköz az egyes beruházások kiemeltté nyilvánításának lehetősége, amely egyfajta szabályozott gyorsítósávot jelenthet olyan befektetők számára, akik munkahelyeket teremtenek és előrelendítik az ország gazdaságát.”

A címlapkép a jászberényi elkerülőút avatásán készült

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.