Lefújták a március 15-i NAT-ellenes tüntetést

  • narancs.hu
  • 2020. március 8.

Belpol

Helyette online kampány jöhet.

Miután a kormány és az ellenzéki pártok is lemondták március 15-i rendezvényeiket a koronavírus miatt, a NAT-ellenes tüntetés szervezői is a halasztás mellett döntöttek.

"A tüntetésünkön várható magas létszámra való tekintettel, valamint a résztvevők egészsége iránt érzett felelősség miatt a NAT bevezetése ellen és a 21. századi oktatásért szervezett tüntetést későbbi időpontra kell halasztanunk. Mivel jelenleg még nem látható előre pontosan a vírus lecsengése, ezért pontos időpontot csak a későbbiekben tudunk kijelölni a tüntetés megtartására" - írták Facebook-bejegyzésükben.

Addig is oktatással foglalkozó civil-, szakmai-, és szakszervezettel egyeztetve jogi, szimbolikus és nyomásgyakorló lépésekre, valamint online kampányra készülnek - ezekről részleteket március 15-ére ígértek.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.