Lehetővé tenné a kormány, hogy az állam ne utalja el a szakszervezeteknek a tagdíjakat

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 8.

Belpol

Több szakszervezetnek, például a pedagógusokéinak és az egészségügyi dolgozókénak is saját maguknak kellene megszervezni a tagdíjak beszedését.

Társadalmi vitára bocsátott egy törvénytervezetet a Rogán Antal által vezetett Miniszerelnöki Kabinetiroda írja a 444.hu. A tervezet 78 különböző törvényt módosítana, az indoklása szerint azért, hogy a cégek adminisztratív terheit csökkentsék.

Ez sok esetben azt jelenti, hogy bizonyos közérdekű adatokat nem hirdetőtáblán kell kifüggeszteni, hanem az interneten közzétenni is megfelelő, illetve bevezetnék a személyes megjelenés nélküli közmeghallgatást, sőt, belefért az is, hogy az állam bizonyos szakszervezetek számára nem lenne köteles elutalni a tagdíjakat.

A mostani szabályok szerint a szakszervezeti tag munkavállalók béréből a munkáltató a dolgozó írásbeli kérelmére levonja a tagdíjat, majd átutalja az adott érdekképviseleti szervezetnek. Az új javaslat ez alól kivételeket határozna meg, több szakszervezetnek akkor sem utalnák el a tagdíjakat, ha ezt a dolgozó kimondottan kéri, ehelyett a szervezetek saját maguk kellene, hogy beszedjék ezeket a pénzeket.

Érintettek

  • a köznevelés,
  • az egészségügy,
  • a közalkalmazottak,
  • a kormánytisztviselők,
  • a köztisztviselők,
  • és a honvédelmi alkalmazottak szervezetei.

A társadalmi vitára bocsátott javaslat erről a linkről tölthető le, a kormány augusztus 15-ig várja a véleményeket, hogy azokat mennyire veszi figyelembe, az egy más kérdés.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.