Letöltendő börtönt kért az ügyészség Nobilis Kristóf milliárdos üzletemberre

  • narancs.hu
  • 2024. október 25.

Belpol

A 24.hu információi szerint Nagy István agrárminisztert tanúként fogják kihallgatni az Agrárminisztériumot érintő ügyben.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás miatt vádat emelt Nobilis Kristóf milliárdos üzletember ellen az Agrárminisztériumot érintő, több mint kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel összefüggő ügyben – értesült a 24.hu.

A lap emlékeztetett, Nobilis Kristóf ellen – akinek a fia Nobilis Márton, az agrártárca államtitkára – eredetileg pénzmosás gyanúja miatt indult eljárás, ám végül adócsalás miatt kell felelnie a bíróság előtt.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a milliárdos vállalkozó neve, valamint egy hozzá kötődő svájci bankszámla tavaly került elő az Agrárminisztériumot érintő visszaélési ügyben, amelyet a Székesfehérvári Törvényszéken tárgyalnak. Ennek a bűnügynek az elsőrendű vádlottja Nagy János egykori agrárminisztériumi helyettes államtitkár, akit azzal vádolnak, hogy a közreműködésével fizetett ki a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot két ügyvédi irodának, amelyek a nyomozók szerint ezért nem végeztek érdemi munkát. Az ügyvédi irodák vezetőit szintén megvádolták, akik egy budapesti cégen keresztül egy svájci bankszámlára utaltak jelentős összegeket. A számla egy panamai offshore cég tulajdonában volt, amely a bíróság által ismertetett iratok szerint Nobilis Kristófhoz köthető.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség bűnügyi eljárási jogsegélyt bocsátott ki a svájci bűnügyi hatóságok felé, többek között ennek az eredménye az, hogy most vádat emeltek Nobilis ellen költségvetési csalás miatt. Ugyanebben az eljárásban a két ügyvédet is megvádolták, őket pénzmosás miatt. A lap információit az üzletember védője is megerősítette. Papp Gábor azt mondta: önmérsékletet kell tanúsítania, ugyanis az az érzése, „mintha ebben az ügyben semmi jelentősége nem lenne a jogszabályoknak, azok mintha csak a díszlet részei lennének.” Szerinte a történtek a legsötétebb hatalmi rendszerek korát idézik.

A 24.hu úgy tudja,

Nagy István agrárminisztert decemberben tanúként hallgatják ki az ügyben, ugyanis a pénzügyi manőver idején a miniszter kabinetfőnöke Nobilis Kristóf fia volt, aki ma agrárállamtitkár.

Nobilis Kristóf ügyvédje a lap megkeresésére azt is elmondta, hogy a Fejér Vármegyei Főügyészség az alapügyben Nagy János volt helyettes államtitkár ellen emelt vádat, a tárgyalás a Székesfehérvári Törvényszéken zajlik, Nobilis ellen pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyvéd szerint a két ügyet annak ellenére egyesítették, hogy azok nincsenek azonos ügyszakaszban. Az ügyvéd szerint súlyos ellentmondás van a Nobilis elleni vádiratban. Papp Gábor arról beszélt, az üzletember egy olyan kölcsön részleteit kapta vissza, amit még a 2000-es években adott egy cégnek, ráadásul nem is sikerült törleszteni a teljes tartozást. Nobilis ügyvédje szerint nincs szó bűncselekményről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.