Múlt vasárnap kampánynyitó küldöttgyűlését tartotta az SZDSZ a Budapest Kongresszusi Központban. A küldöttek megszavazták a liberális párt terjedelmes választási programját, és egyszersmind soraik közé fogadták Kóka János gazdasági minisztert. Cél: a győzelem, egészen pontosan a nyolc százalék elérése.
Habemus program! - tréfálkozik mellettünk az egyik dunántúli delegátus, miközben a kongresszusi központ derűs familiaritástól és aftershave-illattól belengett előcsarnokából a közelmúltban fölújított Pátria terem felé araszolunk. Valóban, mindannyian vígan lóbáljuk kezünkben a párt vaskos, 216 oldalas választási programtervezetét, melynek megtárgyalása és elfogadása alkotja a jelen küldöttgyűlés fő feladatát. A teremben a mindenkor rokonszenves Pető Iván fogad bennünket, aki megnyitójában újfent tanúbizonyságát adja a politikai szónoklat műfajával szemben táplált olthatatlan ellenszenvének. Széttartó, mondhatni parttalan megnyitóját követően (benne a legnagyobb meglepetésünkre a Demszky-ellenes plakátok, valamint az SZDSZ egyéni képviselő-jelöltjeinek esélytelensége mellett a kollégánk által elnyert Gőbölyös Soma-díj is fölemlíttetik) Kuncze Gábor pártelnök lép a szónoki emelvényre. Ám mielőtt még a múló-félben lévő kormányzati ciklus elérményei meg a programtervezet főbb elemei szóba kerülnének, az óriáskivetítőkön megtekinthetjük az induló SZDSZ-kampány egyik reménybeli gyöngyszemét. A reklámfilm főszereplője egy poligráf, magyarul hazugságvizsgáló, amely a jelek szerint épp Kuncze Gábor testére lehet csatlakoztatva: kiderül, hogy a liberális pártelnök nem rajong a kampányért, s még kevésbé a polgári oldal miniszterelnök-jelöltjéért, ellenben álma békés és háborítatlan, illetőleg bízik a nyolcszázalékos eredményben. A reklám mulatságos, bár a slusszpoénként sulykolt nyolc százalék (különösen a 2002-es "Több mint tíz" után) üzenetnek kissé ványadt. Szemre jóval ambiciózusabb az a jelmondat, amely úgyszintén Kuncze Gábor beszédéhez kapcsolódva tárult elibénk a pódium hátterében: "A 2006-os választásokat mi, liberálisok nyerhetjük meg!"
Kuncze pártelnök elöljáróban összefoglalja az SZDSZ kormányzati sikereit: a sorkatonaság eltörlését, a diplomás minimálbér bevezetését, a - legalább részleges - adócsökkentést, az oktatáspolitikai reformokat s a miniszterelnök-váltást. Méltatja az SZDSZ-es minisztereket, Magyar Bálintot, Csillag Pistát, meg - úgymond - "Kóka János rendkívüli szuggesztivitását", de jelzi azt is, hol s miben maradt adós a Korszakváltás Programjának megvalósításával a liberális párt. Az egészségügy rendbetétele, noha ezt a 2002-es kampányban, mint emlékezetes, fennen hirdették, nem valósult meg, s az előzetes elképzelésekhez képest csak szolid haladást értek el az adópolitika, valamint a kisebb és átláthatóbb közigazgatás kiépítése terén is. Az SZDSZ elmúlt négy évének ezen bevallott adósságai kerültek most ismételten a Szabadság, verseny, szolidaritás 2006-2010 című választási program középpontjába.
Kuncze Gábor
ezúttal kategorikusan fogalmazva, alapfeltételnek nyilvánítja az adóreform, illetőleg az egészségügy rendezésének kérdését. (Horn Gábor kampányfőnök pár nappal korábban az egykulcsos adó bevezetéséről, valamint a versenyhelyzetet teremtő több-biztosítós modell létrehozásával és a magántőke bevonásával elképzelt egészségügyi reformról ekképp nyilatkozott: "Mindkét kérdés olyan, hogy koalíciós feltétel, ha tetszik." A küldöttgyűlés szünetében a jelenleg a koalíciós pártok törékeny harmóniája fölött őrködő államtitkár érdeklődésünkre megerősítette: 2006 után e területeken az SZDSZ kormányzati tisztségeket kíván szerezni, hogy személyi garanciái is legyenek e reformok keresztülvitelének.
Kuncze röviden szól még azokról, akik a pártban művihart próbálnak kavarni, teljes mellszélességgel kiáll a fővárosszerte köztéri plakátokon ócsárolt főpolgármester mellett, majd programközpontú, szabad szellemű, az igényes szavazókra összpontosító kampányt ígér híveinek. "Legyetek büszkék!" - szítja a liberális libidót a párt jelöltjeiben, akikben - legalábbis érzése szerint - "egyre erősödik a hit".
Kuncze után a programtervezet ismertetői következnek, elsőnek a széltében-hosszában az SZDSZ reményembereként hírlelt Kóka János. Fájdalom, az ifjú és energikus gazdasági miniszter szerepléséről szólva nehéz elkerülnünk a kínos jelző használatát. Kóka János ugyanis egy belépési nyilatkozatot lenget a kezében, s mi pillanatok alatt az egykor oly kedvelt Urbán Ernő valamelyik drámájában érezzük magunkat: Kevély Nagy Márton nagygazda belépett a téeszcsébe, rajta az egész falu szeme. Kikeveredve a merész képzettársításból, higgadtan vesszük tudomásul, hogy a miniszter "lélekben mindig liberális volt", akinek egyébiránt van szíve, s kedvét lelné abban, ha "mindenki kigazdagodna a szegénységből". Bill Clintonról őszinte ámulatunkra megtudjuk, hogy Schröderhez és Blairhez hasonlóan ő is "jó adag liberalizmussal elegyítette nagy baloldali pártját", s nyugtázhatjuk, miszerint Kóka János játszva képes Adam Smithtől Kornai Jánosig bezárólag közgazdászokat fölsorolni. Hogy az új tag a listán hanyadik helyet foglalja majd el, nem tudhatjuk, a befutó pozíció nyilván biztos, s minél közelebb lesz a rajtszám az egyeshez, annál erősebbnek tudhatjuk majd Kóka helyzetét a párton belül. Miközben a régi harcosok hajlamosak amolyan gyüttmentnek tekinteni, s gyors emelkedését ferde szemmel nézni - és milyen kapóra jött nekik az ifjú üzletember kezdeti csetlés-botlása a miniszteri poszton! (Legutóbb Böhm András fővárosi frakcióvezető fakadt ki, mondanivalóját szociális ihletettségbe csomagolva finoman.) Kóka mindenesetre egyéniben a főváros I. kerületében bizonyíthat, ahol is Mécs Imre helyett indítja őt el a párt: a 2002-es második fordulóban Mécs a szocialista szavazatok begyűjtése után alig pár száz szavazattal kapott ki a fideszes Nagy Gábor Tamástól, a körzet tehát nem könnyű, de nem is eleve reménytelen.
A gazdasági minisztert követően a program egészségügyi fejezetének főfelelőse, Molnár Lajos lép a pódiumra. Lapunk információi szerint a jelenleg egészségügyi középvezetőként működő Molnár Lajos voltaképp akár miniszterjelöltnek is tekinthető, s mint ilyen, megnyugtató határozottsággal tör lándzsát a szocialista rendszer egyetlen túlélője, az egybiztosítós rendszer fölszámolása mellett. A potenciális egészségügyi minisztert az oktatási tárca jelenlegi vezetője,
Magyar Bálint
váltja a pulpituson, hogy számot adjon az elmúlásnak indult ciklus intézkedéseiről. Magyar Bálint hosszan sorolja tárcája sikereit, s kiemelten szól a "magyar felsőoktatás nagykorúsításáról", a maradiság és a középszer ellen folytatott engesztelhetetlen küzdelmeiről. Utóbb a szünetben két pártkorifeus is nyíltan érzékelteti fönntartásait a felsőoktatási reform kivitelezésével kapcsolatban. Ugyancsak hangot adnak azon meggyőződésüknek is, hogy Magyar Bálint emberileg megfáradt, politikailag pedig elkopott.
A programismertetők sorában még a lojális belső ellenzék pro-minense, Fodor Gábor, valamint Demszky Gábor emelkedik szólásra a délelőtt folyamán. Az előbbi az - információink szerint Gyurcsányék elképzeléseivel is összhangban álló - kormányzati karcsúsítás fölemlítése (10-12 minisztérium), valamint tüzes antiklerikalizmusa mellett azzal a tagadhatatlanul kissé furcsán hangzó mondattal kelt föltűnést, miszerint ha nincs az SZDSZ, "még ma is Medgyessy Péter lenne a kormányfő!" Az elmúlt héten szándékától függetlenül az érdeklődés középpontjába került, s a küldöttgyűlés által különös szeretettel fogadott Demszky Gábor beszédében az általánosságok szintjén mozog: szól a városokban rejlő lehetőségekről meg a konzervatív Budapest-politika nemlétéről. Nem beszél viszont az újraindulásról, amely pedig ugyancsak téma volt a közeli napokban (erről lásd keretes írásunkat).
Az ebédszünetet követően a délután első fele szekcióülésekkel telik. Magunk a gazdasági fejezeteket pertraktáló "Szabadság és verseny" szekciót részesítjük előnyben, s e döntésünket nincs okunk megbánni. Az elnöklő Csillag István a program monopol- és haszonélvezetijog-ellenességét domborítja ki, s egyértelművé teszi, hogy nézete szerint a térségünkben kialakult nyilvánvaló adóversenybe hazánknak is be kell immár neveznie. Az egykulcsos adórendszer (melynek bevezetését pillanatnyilag mindkét nagy párt elveti) ugyanis a különböző adónemek közötti átjátszásokat megszüntetve, nemcsak átláthatóbb helyzetet teremtene, de komoly gazdaságélénkítő hatással is bírna. Csillaggal szemben a párt-ellenzék legmarkánsabb alakja, Bauer Tamás óvja pártját a liberális populizmustól, amely nézete szerint 2002 óta jellemzi az SZDSZ gazdaságpolitikáját. Bauer úgy ítéli meg, hogy a Fidesz-kormány destabilizációs politikájával a 2002-ben hatalomra került balliberális koalíció sem szakított, s ebben bizony az SZDSZ is ludas. Az egykulcsos adó pedig, aminek a bevezetését most megígéri az új program, nemcsak igazságtalan, de nélkülözi a gazdasági ellentételezést is, vagyis az adócsökkentést a valóságban adósságnöveléssel ellensúlyoznák. Bauer Tamás, mintegy negligál-va Csillag Istvánt, végül arra utal, hogy a gazdasági program szakmailag üres, a mögött már komoly közgazdász nem áll. A vitába többen is beszállnak, s szintúgy többen is jelzik határozott fönntartásaikat az egykulcsos adórendszer bevezetésével kapcsolatban, mely fönntartásokkal szemben Csillag István újfent szól arról, hogy az adóreformot egy komoly konszolidációs szakasznak kell majdan megelőznie, illetve az adóreformot szociális intézkedések fogják kísérni. A szekció döntő többsége végül változtatás nélkül hagyja helyben az eredeti programtervezet gazdaságpolitikai fejezeteit.
A plenáris ülés folytatása előtt még lehetőségünk nyílik megismerkedni a program külpolitikai fejezetével, amely az általunk megkérdezettek szerint jól illusztrálja az egész tervezet szolidan újszerű jellegét. A Korszakváltás Programjától eltérően ugyanis nemcsak az azóta valósággá vált uniós tagságunk ténye eredményez megannyi új megközelítést e fejezetben, de az állásfoglalás két ponton (a demokrácia terjesztésének kérdésében, illetve a határon túli magyarság problematikáját érintve) is határozottabb hangot üt meg a korábbiaknál.
A délután hátralévő része újra csak a plenáris ülésé, amelynek keretében számadást kapunk a szekcióülések lefolyásáról. Sándor Klára ügyvivő a nők esélyegyenlőségét tárgyazó fejezetet, az úgynevezett üvegplafon fölszámolását nevezi a program legbátrabb elemének, míg Kovács Kálmán informatikai miniszter a diszkrimináció ellen beszél, mondván: megítélésünk immár ne függhessen "pártkapcsolataink (sic!) milyenségétől". A nívós vita lezárásaképpen Pető Iván szavazásra bocsátja az SZDSZ választási programtervezetét, melyet a jelenlévők egy ellenszavazat és egy (valójában inkább kettő) tartózkodás mellett, gyakorlatilag egyhangúan konfirmálnak.
Megvan hát az elfogadott választási program (amely ráadásul, dacára az SZDSZ kispártiságának, a magyar valóság majd' minden problémájára választ keres), s Horn Gábor szájából újra fölhangozhat a hő epedés, hogy ugyan szóljon már végre a kampány a programokról! Az SZDSZ immáron hosszabb ideje hangoztatja, hogy kész a pártprogramok ütköztetésére, a részletes programviták lefolytatására. Nagy kár, hogy mire - a parlamenti pártok közül elsőként - elfogadást nyert az SZDSZ programja, addigra a hazai médiapolitológia kalákája (amely átlagosan két hét alatt termel ki, majd emészt fel egy-egy új megközelítést) éppen lecserélte a "miért nem a programokról szól a kampány?" sablont "az idei kampányban esik arány-lag a legtöbb szó a programokról!" kezdetű lózungra.
Még szerencse,
hogy azért Horn Gábor sem veszi halálos komolyan e kérdést, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a reklámfilm, amelyet paradox módon éppenséggel a programközpontú kampány illusztrálására vetít le az SZDSZ-es küldötteknek kampányfőnökük. A mérsékelten szellemes félpercnyi mozi ismét csak Kunczét állítja a középpontba: a pártelnök itt kerek, illetve négyszögletes szemüvegeket próbál fel, majd jelzi, neki hál' istennek jó a látása. A jelszó természetesen a liberalizmus, ám "gondolkodó és igényes választópolgár" legyen a talpán, aki ebből a program bármely elemére következtetni tudna.
A kampány utolsó hetére nagygyűlések helyett liberális házibulikat szorgalmazó kampányfőnöktől zárásképp újra Kuncze Gábor veszi át a szót. ' úgymond sajnálja, hogy tagadhatatlanul oly sokan elkujtorogtak az SZDSZ háza tájáról (az ugyancsak veszteséglistára került Mécs Imrét egyébiránt meg sem említik e napon), de jelzi, sokan is maradtak. Eme kijelentésének a bizonyítására egyenként a színpadra szólítja a párt 1990 óta hivatalban lévő polgármestereit, s mi meggyőződhetünk arról, hogy kellőképpen hosszadalmas bemutatással másfél tucatnyi emberből is végtelennek tűnő sort lehet megalkotni. A W betűhöz érve föllélegzünk, de még nincs vége, mert az SZDSZ lelkes és hű szervezői is a pódiumra szólíttatnak. Köztük a tántoríthatatlan Heves megyei instruktor, aki "nem tud úgy beszélni az SZDSZ-ről, hogy ne legyen mindjárt könnyes a szeme". Legeslegvégül a színpadra tódulnak a párt idei képviselőjelöltjei, döntő többségük hangsúlyozottan a győzelem esélye nélkül vállalja a megmérettetést. Talán nincs jobb programjuk.
Demszky, az utolsó bástya
A küldöttgyűlés résztvevőit élénken foglalkoztatta a főpolgármester körül keltett lejárató kampány, ám még inkább az a kérdés, hogy vajon kíván-e ötödször is versenybe szállni Demszky Gábor. Az elmúlt héten egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a sajtóban, s a hét végére csak a bizonytalanság vált biztossá. Nos, lapunk úgy tudja, korántsem tekinthető véletlennek, hogy Demszky Gábor kivár a bejelentésével, s lebegteti újraindulásának lehetőségét. Döntési szempontjai - melyeket a Budapesti Riport plakáthadjárata nem befolyásol - politikailag némiképp intuícióellenesek, ám emberileg nagyon is érthetőek. Információink szerint ugyanis a főpolgármester semmi esetre sem kívánna a posztján tovább szolgálni, ha a Fidesz nyerné meg a parlamenti választásokat, mert egy második Orbán-kormánnyal való négyéves huzakodásban aligha lelné immáron örömét. Hasonlóképpen beérné eddigi négy főpolgármesteri ciklusával, ha az SZDSZ nem kerülne be a parlamentbe, mert egy ilyen forgatókönyv megvalósulása ugyancsak számtalan konfliktust eredményezhetne. Demszky tehát az országgyűlési választások eredményeinek ismeretében hozza majd meg döntését, így addig marad a találgatás, s tovább folyhat a totózás arról is, hogy ugyan ki más lehetne a szabaddemokraták főpolgármester-jelöltje. Hiszen amint az ismeretes, mind a pártban, mind a politológusok körében többen is fölvetették már Kuncze Gábor, illetve Kóka János jelölésének lehetőségét.
