Lovasi, aki egyszerre imádja és utálja a politikát

  • Mészáros Eszter
  • 2020. január 30.

Belpol

A zenész nem csak a vasárnapi győri választási kampányban szólalt meg, mindig is volt véleménye a közéletről.

A győri időközi polgármester-választás előtti napokban Lovasi András, a Kispál és a Borz egykori frontembere letette voksát a Fidesz polgármester-jelöltje mellett. Állásfoglalása meglepte a rajongói egy részét, a közösségi médiában élénk vita alakult ki arról, hogyan kell értelmezni Lovasi gesztusát, hiszen a zenész még nem is olyan rég élesen bírálta az Orbán-rendszert.

A Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba András kardiológus a kampányhajrában tette ki azt a videót a Facebook oldalára, amiben Lovasi kiállt mellette. Ebben ez zenész így fogalmazott: „Szóval, hogy ha a Fidesz minden jelöltje olyan lenne, mint Dézsi Csaba András, akkor én Fidesz-szavazó lennék.”

Pontosított

Nem sokkal később viszont Lovasi egy szöveget is nyilvánosságra hozott, mert úgy érezte, a videóban nem volt elég egyértelmű. Ebben többek között ez szerepel: „Dézsi Csaba Andrást kb. 15 éve ismerem, mint rockzenét kedvelő ember sokszor megfordult a győri koncertjeinken, személyében egy rendkívül segítőkész, okos, toleráns embert ismertem meg, egy igazi nagybetűs Orvos. Ha minden politikusunk ilyen lenne, egy sokkal jobb világban élnénk, függetlenül attól milyen színű a zászló, ezért amikor megkért erre a kiállásra, egyből igent mondtam, hiszen minden igaz, amit állítottam. Nem vagyok Fidesz-szavazó, sőt kifejezetten utálom ezt a rendszert, amiben élünk, de frontharcos sem vagyok, aki mindenre lő, ami a túloldalon mozog.”

Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Lovasi meglepőt húzott - legalább is korábbi, a NER-t és a Fideszt bíráló nyilatkozatai fényében.

Tavaly sok kritikát kapott, amiért a Kiscsillaggal elment zenélni a Fidesz fesztiváljára, Tusnádfürdőre, ahol Orbán Viktor minden évben beszédet mond (többek között ott hirdette meg az illiberalizmust és a keresztény szabadságot). A 444.hu meg is kérdezte döntése okairól, amire a zenész így válaszolt: “Szívből gyűlölöm a pártpolitika kicsinyességét, és a szélsőliberális hörgést, ami ugyanannyira meg akarja mondani nekem, hogyan viselkedjek, mint ahogy a szélsőjobbosok meg akarják”.

Dudorászik, tehát szabad

Ez rendesen felkavarta az állóvizet, a filozófus-publicista Tamás Gáspár Miklós írásában így reagált: "Szabad vagy, Lovasi. Annyira kiegyezhetel a legótvarosabb, népellenes, posztfasiszta rendszerrel, hogy a szemed – meg a rajongóid szeme – kiguvad belé”. A zenész nem késlekedett a válasszal: “dudorászunk ahol lehet, Pécsett, Tusványoson, ahová, ameddig hívnak, mindenhol ugyanazt. Önök meg persze, csak írjanak útmutatásokat nekünk tovább, hová nem megy, kinek nem énekel egy bárd."

Tavaly az is sokakat meglepett, hogy megkapta a Családok Angyala-díjat többek közt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője és Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár mellett. 2016-ban pedig az keltett kisebb vihar körülötte, hogy 1,4 millió forintos támogatáshoz jutott a Cseh Tamás Programból az európai turnéra a se nem rászoruló, se nem filléres gondokkal küszködő, és egyébként hivatalosan már nem is létező Kispál és a Borz.

Erről Lovasi akkor ezt nyilatkozta: „Úgy látom, hogy egy ilyen pályázattal a zenészektől – vitatható jogszabályokkal – elvett pénz egy részét visszaszerezhetjük. A támogatás nélkül is keresünk a produkción, amennyiben telt házas, de így egy fokkal kényelmesebb, tudunk például vendégzenészeket hívni. Erről az NKA-t kell megkérdezni, nem én írtam ki a pályázatot, mi csak éltünk a lehetőséggel. Ha én irányítanám a Cseh Tamás Programot, nem így működne. De nem én irányítom.”

Érvek

Miközben sok bírálat éri a nyilatkozataiért, sokan meg is védik a közösségi médiában azt hangsúlyozva, nem Lovasi dolga a rendszer ellenzékének lenni, zenei teljesítménye indokolja a díjakat, a támogatást, s miért ne állhatna ki egy fideszes jelölt mellett, ha egyszer úgy véli, rendes ember függetlenül attól, hogy melyik párt politikusa.

Akik bírálják, azt hangsúlyozzák: az utóbbi években igen cifrákat mondott a NER-ről, a Fideszről, Orbánról, amik után meglepő, hogy hirtelen egy fideszes jelölt mellett kampányol. 2017-ben – jóval a tusványosi fellépése előtt – még arra panaszkodott az Azonnalinak, hogy három koncertjét is lemondták, miután lapunkban, a Magyar Narancsban bírálta a politikai rendszert. “Az jár jól, aki kussol” - fejtegette a portálnak.

Az állítólag kifogásolt, Narancsban megjelent mondatai ezek voltak: “Kurvára unom, meg amúgy is, mit mondjak? Elmondhatom most például a Narancsban, hogy 'hú bazmeg, mennyire utálom a Fideszt', de minek, ha csak azokhoz beszélnék, akik ugyanúgy utálják, mint én. Azoknak kellene érvelnünk, akik még mindig támogatják ezt a rezsimet. Tök fölösleges bizonygatni egymásnak ugyanazt, és egymás kezét fogva félni.”

Egyébként a NER ideológusairól megvan a véleménye, tavaly azt mesélte lapunknak, hogy megkereste őt a Terror Háza igazgatónője, a kormánybiztos Schmidt Mária, hogy írjon nekik egy dalt. Erről így vélekedett: “Persze csodálkoztam, hogy ő engem egyáltalán számon tart, és hogy létezem az ő térképén. Mondtam neki, hogy én ritkán tudok felkérésre dalt írni.” Ebben az interjúban azt is fejtegette, nem szeret már megnyilvánulni közéleti kérdésekben, jobban örül, ha nem kérik erre. Ennek fényében meglepő, hogy a fideszes Dézsi felkérésére most igent mondott.

Azért is meglepő a mostani kiállása a Fidesz jelöltje mellett, mert 2017-ben a Magyar Narancsban még arról lamentált, hogy le kell váltani a kormányt, amíg nem késő, nem okoz túl nagy károkat. Azt is elmondta, szerinte mi a kormányváltás receptje: “Ha a balosok meg a kispártok az LMP-től a Momentumig összehoznának egy választási koalíciót a Jobbikkal. Ennek a koalíciónak az lenne az egyetlen célja, hogy a Fidesz–KDNP-kormányt elküldjék, ami azért lenne fontos, mert szerintem ez az utolsó esély, hogy ez választásokon történjen meg. Ha nem így lesz, márpedig úgy tűnik, hogy nem, akkor úgy harminc-negyven évig maradhat, ami most van, kábé ennyi az autokráciák és diktatúrák szavatossági ideje…”

Lovasi András 2009-ben, az európai parlamenti választásokon egyébként az LMP-jelöltje volt, egy ideig nekik szurkolt. Egy évvel az EP- választások interjúztunk vele, ekkor szóba került az is, mi újság az LMP-vel. “Természetesen akkor is és azóta is próbálnak rávenni, hogy országgyűlési listás legyek, de mondtam, hogy bár szívesen artikulálom a szándékaikat, egy percig se gondoljanak arra, hogy a választások kapcsán számíthatnak rám, mert ez lelkiismereti kérdés, és tök hülye helyzet volna, hogy elindulok, megszavaznak, és rögtön lemondanék. Mert lemondanék. Ettől függetlenül nagyon szeretném, ha bejutnának a parlamentbe, még mindig jobb, mint ha nem. Ennyi.”

Figyelmébe ajánljuk