Lyukas blokádot hirdetett a Kossuth térre a Momentum

  • narancs.hu
  • 2025. április 14.

Belpol

Háromtól zárták le a teret, de a fideszes politikusok már korábban be lettek rendelve.

Ma szavaz az Alaptörvény tizenötödik módosításáról az Országgyűlés, a Momentum pedig ezen a napon blokádot szervezett a Parlament épülete elé. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy három órától igyekeztek megnehezíteni a képviselőknek a bejutást az épületbe. Elsősorban a parkolókat állták el, így a kormánypárti politikusok kénytelenek voltak gyalogolni. Vagyis kényetelenek lettek volna, mert ők egyszerűen jóval a blokád előtt, már egy órakor bementek a Parlamentbe. Az ülés akkor kezdődött, ám a szavazásokra csak háromtól került volna sor. Így legalább most először a napirend előtti felszólalásokat is meghallgathatták a képviselők.

Az élő közvetítés kettő óra után akadozni kezdett, majd teljesen leállt, internetprobléma miatt. Végül megjavították a rendszert, így a közvetítést a Kossuth téren is hallgathatják a blokádozók. A DK azt mondta: szolidárisak a Momentummal és ők sem vesznek részt a szavazáson, a Jobbik pedig úgy határozott: nem fogják megszavazni a módosítást. 

A Momentum azzal indokolta a blokádot, hogy az Alaptörvény módosításával "végérvényesen elvennék tőlünk a gyülekezési alapjogunkat – HA HAGYJUK! Uszító és egyszerre gyáva hatalom ez, mindent elvennének tőlünk, de egyszer meg kell vetnünk a lábunkat, és AZT KELL MONDANUNK, HOGY ELÉG VOLT!"

A blokáddal aligha akadályoznak meg bármit is. A napirend szerint az Alkotmány-módosításáról öt óra után kezdődik a szavazás. Ahhoz, hogy az Alkotmány-módosításhoz szükséges többség meglegyen az Országgyűlésben a 135 Fidesz-KDNP-s képviselő közül legalább 133-nak az ülésteremben kell tartózkodnia. Hacsak fizikailag nem akadályozzák meg három képviselő bejutását az ülésterembe, ez azért összejöhet. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.