Ma éjszakára ígérik az előválasztás végeredményét a szervezők

  • narancs.hu
  • 2021. október 17.

Belpol

Az első részeredmény már dél körül meglehet.

Vasárnap számolják össze az ellenzéki előváasztás második fordulójában leadott szavazatokat az előválasztás szervezői. Ezúttal minden urnát Budapestre szállítottak, és itt, egy helyszínen zajlik a szavazatszámlálás reggeltől várhatóan késő éjszakáig.

Az Országos Előválasztási Bizottság korábbi közleménye szerint megyénként, Budapesten pedig választókerületenként jelentik majd be az eredményeket. Egyszerre mindig egy megye és egy fővárosi választókerület eredményeit ismertetik élő videós bejelentkezésben.

A végeredményt várhatóan késő éjszaka jelentik be sajtótájékoztatón, persze, ha a két jelölt között nagy lesz a különbség, már korábban eldőlhet a győztes kiléte.

Márki-Zay Péter és támogatói a budapesti Anker közben tartanak eredményváró rendezvényt este héttől. 

Dobrev Klára hasonló eseményt egyelőre nem hirdetett, a DK jelöltje vasárnap reggel egy videóban mondott köszönetet az előválasztás lebonyolítóinak és a szavazóknak. Azt hangsúlyozta, bárki is lesz a győztes, Orbán Viktort csak az ellenzéki összefogás tudja leváltani, ezért mindenkinek be kell állnia a miniszterelnök-jelölt mögé és meg kell őrizni az ellenzéki egységet.  

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.