Ma hat településen lesz időközi választás

  • narancs.hu
  • 2020. január 12.

Belpol

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Az év első időközi választásait rendezik ma: Banán, Cserépváralján és Esztergályhorvátiban polgármestert, Lakhegyen polgármestert és képviselőket, Orosházán és Lendvadedesen pedig önkormányzati képviselőt választanak – írja az MTI.

A Komárom-Esztergom megyei Banán azért tartanak időközi polgármester-választást, mert az októberi önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a polgármester-jelöltek között. Az időközi választáson hat jelölt indul a tisztségért, ebből öten függetlenként – köztük az őszi választáson az első helyen végzők –, egy jelölt pedig a Nemzeti Zöld Koalíció jelöltjeként.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépváralján ugyancsak azért tartanak időközi választást, mert ősszel a három jelölt közül a két legjobban szereplő induló egyenlő számú szavazatot gyűjtött be. A mostani voksoláson az ősszel a legtöbb szavazatot kapó két jelölt indul, függetlenként. A választói névjegyzékben 359 cserépváraljai lakos szerepel.

A Zala megyei Esztergályhorvátiban szintén szavazategyenlőség miatt lesz időközi választás, miután októberben a négy jelölt közül a két legjobban szereplő induló egyenlő számú szavazatot gyűjtött be. Az időközi választáson három független jelölt – köztük az őszi választás két legtöbb szavazatot kapó jelöltje – mellett elindul a Nemzeti Zöld Koalíció jelöltje is.

A szintén Zala megyei Lakhegyen tavaly októberben jelöltek hiányában elmaradt a képviselő- és polgármester-választás. Az időközi választáson hat polgármesterjelölt indul: öten függetlenként, egy jelölt pedig a Nemzeti Zöld Koalíció színeiben.

A falu, ahol senki sem akar polgármester és képviselő lenni

A Zala megyei településen senki sem akar indulni vagy újraindulni, így október 13-án csupán megyei listára szavazhatnak a lakosok. Van néhány olyan település az országban, ahol október 13-án az önkormányzati választás elmarad, mert a szeptember 9-ei határidőig nem jelentettek be jelölteket. A közel 400 fős Veszprém megyei Balatonszepezden például nincsen polgármesterjelölt, a Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentandráson pedig képviselő-jelölteket nem regisztráltak.

A Békés megyei Orosháza 1-es egyéni választókerületében ugyancsak az októberi választáson kialakult szavazategyenlőség miatt tartanak időközi választást, a képviselői helyért hárman indulnak, és 2261-en szavazhatnak.

A Zala megyei Lendvadedesen pedig azért lesz időközi képviselő-választás, mert a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. Két jelölt indul, 28-an szavazhatnak rájuk.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.