„Gyerekek, kezdjük már el, nem ezért keltem fel hajnali négykor” – mondja egy lány nevetve a Teleki Blanka Gimnázium dísztermében, amikor negyed tízkor még mindig nem kezdődik el a kilencre meghirdetett Rendkívüli Országos Diákfórum. Miközben a szervezők a hangosítással bajlódnak, majdnem minden résztvevő elfoglalja valamivel magát. Készülnek a szelfik, van, aki arról értekezik a barátjával, mennyire jó lenne, ha átállnánk más oktatási modellre, és a tanulók választanák ki, miből mennyit szeretnének tanulni. Közben lassan megtelik a terem, már alig van hely, mintegy száz diák várja, hogy elmondhassa, mi a problémája az oktatással, és miként lehetne orvosolni a gondokat.
| ||
Mindannyian a Független Diákparlament rendezvényére jöttek, amit stílszerűen a Teleki Blanka Gimnáziumba szerveztek, mert ez az iskola lett az elmúlt hónapok oktatási tiltakozásainak egyik szimbóluma. Mellesleg omlik a vakolat, ezért Pukli István igazgató már előre megüzente: „Csak a lehulló tégláktól óvakodjatok, gyerekek!” Nos, a vakolat nem omlott senkinek a fejére, azonban sokan valamiféle retorziótól tartottak, ezért név nélkül is alig akartak nyilatkozni nekünk. „Ez megjelenik valahol?” – kérdezi egy gimnazista lány, amikor megkérjük, beszéljen egy kicsit arról, miért jött el. Megnyugtatjuk: ha akarja, nem jelenik meg a neve. „Ha meg sem próbálunk változtatni a helyzeten, akkor nem fog történni semmi. Legalább egy minimális esélyt szeretnék adni annak, hogy valami legyen” – mondja. Úgy látja, az elmúlt hónapok eseményei ellenére sincs változás, de szerinte nem szabad feladni. Még soha nem volt sem diákfórumon, sem a Diákparlament rendezvényén, és az osztályából sem jött senki, valószínűleg azért, mert „ez nagyon hosszú rendezvény, senki nem tud estig maradni”. Valóban: a fórum egész napos, és míg délelőtt a problémákat, majd a szükséges változtatásokat vitatták meg, a délutánt leginkább a konkrét cselekvési terveknek szentelték.
„Tisztára olyan ez, mint a valódi parlament” – jegyzi meg egy mögöttünk ülő srác, amikor elkezdődik a fórum, a Diákparlament képviselői elfoglalják a helyüket, és köszöntik a résztvevőket. Rövid kis happeninggel indul, a szervezők arra kérik a diákokat, fogják meg egymás kezét, és így fejezzék ki, hogy együtt vannak, együtt küzdenek egy jobb oktatásért. Hatásos jelenet, amit csak az tör meg, hogy néhány operatőr minél jobb felvételt szeretne készíteni erről, ezért majdhogynem eltapossák egymást.
Kezdésnek a szervezők felolvassák Pukli István üzenetét, aki nem tudott eljönni, ezért levélben mondta el, hogy megint az történik, mint a történelem során annyiszor: „Előbb cselekednek, aztán gondolkodnak a döntéshozók.” „Átgondolatlanul vezetnek be minden reformot, a diákok megkérdezése nélkül… Kedves diákok, nektek kell fölépítenek azt a világot, amiben élni fogtok. Tiétek a jövő, ezért rendbe kell tenni a jelent” – írta Pukli. Hatalmas, éljenző taps a díszteremben.
| ||
Aztán jönnek a felszólalások, mindenki negyvenöt másodpercet kap, és a diákok elkezdik mondani, hogy mi a baj az oktatással. Csak mondják és mondják, de nem elkeseredettek, hanem tenni akarnak. Többen a füzetükbe írják fel a maguk pontjait, hogy még véletlenül se fussanak ki a megadott időkeretből. A legkülönbözőbb helyekről érkeztek, a kaposvári Katalin például arról beszél, hogy hiába tanul informatikát, és szeretne ezzel foglalkozni a jövőben, jelenleg még olyan program sincs az iskolában, amivel lehetséges volna megírni a speciális érettségit.
Többen az óraszámokra panaszkodnak: vannak, akik nap mint nap fél négykor végeznek, de volt olyan is, aki arról számolt be, hogy hetente 47 órájuk van, ami láthatólag még az ittenieket is meglepte, sokan elhűlve hallgatták a felszólalót.
„Tizenegyedikes vagyok, de fogalmam sincs, mi is lesz a valódi követelmény az érettségin” – mondja egy fiú, amikor az érettségire terelődik a szó. Mintha az váltotta volna ki a legnagyobb felháborodást, hogy a kormány úgy alakítgatja a vizsgakövetelményeket, ahogy neki tetszik, és egyik évben még egészen mást kérnek, mint a következőben. Van, aki úgy véli, az volna a megoldás, hogy a középszintű érettségi jóval könnyebb lenne, csak kompetenciákat kérne számon, míg az emelt szintű legyen nehéz. Volt, aki egyenesen kimondta: „A magyar érettségi nem az életre készít fel.”
Egy gimnazista fiú azzal hozakodott elő, hogy ezek a problémák nem is rendszerszintűek, merthogy szerinte amiről néhány felszólaló beszélt, az iskoláktól is függ, így nem a közoktatás problémáiról van szó. Erre elég sokan rázták a fejüket, egy hozzászóló pedig úgy vélte, vannak egyéni problémák, de ezeket mind a rendszer okozza. „Egy fűtetlen tanteremben, a karikás szemű tanár átadja a kijavított szónoklattan-dolgozatomat, amiben nem is szónoklatot kellett írni, hanem azt kellett tudnom, mi az a deduktív érvelés” – egy fiú szerint ez a jelenet pontosan kifejezi a mai magyar oktatási rendszert.
| ||
Közben egyre melegebb kezd lenni a díszteremben, néhányan elindulnak kifelé, a következő blokkra már kevesebben maradnak. Pedig ekkor jönnek a megoldási javaslatok, a diákok arról beszélnek, szerintük hogyan kellene javítani a jelenlegi rendszeren. Van, aki kissé félve mondja ki, hogy szerinte az iskolának semmiféle tárgyi tudást nem kellene adnia, hanem a kompetenciákat kellene fejleszteni, mert „ha valakit valami érdekel, úgyis foglalkozni fog vele komolyabban”. Sokan az informatika mélyebb oktatását sürgették, ugyanis viccnek tartják, hogy „jelenleg a programozást a Comenius Logo nevű programmal tanítják”. Az sem volt kevésbé népszerű javaslat, hogy a közoktatás biztosítsa a jogosítvány ingyenes megszerzését, és segítsen hozzájutni a mindennapi élethez – banki ügyek, hitelfelvétel – szükséges ismeretekhez. „Nem tudjuk, mi az a demokrácia, mert valójában nem tanítják meg nekünk” – foglalta össze egy felszólaló, akinek ezért elég nagy taps járt. Amihez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy ezek a diákok éppen most élnek a demokratikus jogaikkal.
A rendezvény folytatódik, jelenleg is tart. Minden sarokba benéztünk, de sem Palkovics Lászlót, sem a kormány más képviselőjét nem láttuk. Lesz valaki, aki meghallja a diákok hangját?
