Magyar Péter: 2500-an jelentkeztek már a Tisza pályázatára

  • narancs.hu
  • 2024. október 30.

Belpol

A politikus képviselőket kasztingol 2026-ra.

Magyar Péter közleményben is megismételte keddi cikkünkre adott reakcióját, ami szerint a Tisza Szigeteknek jogilag semmi közük a jelenleg is csak 25 fős Tisza Párthoz, emiatt teljesen alaptalanul jelenti ki bárki a civil szerveződésekből, hogy ő lehet a jelöltjük.

Mint megírtuk, a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás keddi alakuló ülésén ugyanis Dudaszeg Krisztiánt, egy hivatalosan független alpolgármestert választottak a társulás elnökének a fideszes, vagy azzal szövetséges polgármesterek, Dudaszeg pedig magáról azt mondta, a Tisza Párt Békés megyei koordinátora, és szerinte ha nem találnak nála jobbat, akkor ő lesz a párt helyi képviselőjelöltje is 2026-ban. Magyar erre reagálta már korábban is, hogy Dudaszeg csak egy helyi csoport, egy úgynevezett Tisza Sziget tagja, és nem megyei koordinátor.  

A friss posztjában emellett viszont megemlített egy ennél sokkal érdekesebb számot:

állítása szerint az október 23-án elindult pályázatukra már 2500 fő jelentkezett.

Magyar Péter egyfajta céges válogatásként tervezi megtalálni a Tisza jelöltjeit a 2026-os választásokra, illetve a párt életében valamilyen formában részt vevő embereket. A jelentkezési határidő november 20.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.