Magyar Péter: Megvan a megállapodás Matolcsy és Orbán között

Belpol

"Ugyanaz a játék, mint ami Simicskánál volt."

„Az a deal a Don és a másik Don, az »aldon« között, hogy ezt a pakettet át kéne passzolni Tiborcz Pistának, Mészáros Lölőnek és a Donnak, és akkor béke van. Ugyanaz a játék, mint ami Simicskánál volt" – mondta Magyar Péter népszavazással egybekötött országjáró körútjának miskolci állomásán kedd este.

Hogy milyen pakettről beszélt a Tisza Párt elnöke, arról a Válasz Online írt hétfőn. Eszerint a Matolcsy György köréhez sorolt magántőkelapoknak összesen 23 százalékos részesedésük van a Mészáros Lőrinc portfóliójába sorolt MBH Bankban. Mivel a bank piaci kapitalizációja 2100-2200 milliárd forint, ez a csomag nagyságrendileg 500 milliárd forintot ér – írja a lap, amely szerint a következő időszak nagy kérdése, hogy mi lesz ezzel a gigantikus üzletrésszel, ki veszi majd át ezt a vagyont. 

A Tisza Párt elnöke a miskolci sportcsarnok előtti placcon tartott nagygyűlésén a Matolcsy-ügyről azt mondta: „Ott van a Magyar Nemzeti Bankból teherautóval, fényes nappal kihordott lóvé. Most ugyan azt csinálják a fiúk, mintha a Nemzeti Bank független lenne, és ők erről nem tudnak semmit. Ők is meglepődtek. (...) Most eljátsszák itt ezt a táncot, hogy majd néhány oligarchát bekaszniznak pár hétre, (...) de szeretném jelezni: megvan a megállapodás a Matolcsy-klán és az Orbán család között. Ugye minimum 650 milliárdról van szó. Ebben vannak ingatlanok, például egy 15 milliárdos New York-i lakás, van egy száz darabos Porsche és Ferrari gyűjtemény budapesti mélygarázsokban, magánrepülők és rengeteg ingatlan, részvény, svájci kastélyok, de

a legnagyobb, a koronagyémánt, az a hazánk második legnagyobb bankjának, az MBH Banknak a 20-25 százalékos részvénypakettje.

Az a deal a Don és a másik Don, az »aldon« között, hogy ezt a pakettet át kéne passzolni Tiborcz Pistának, Mészáros Lölőnek és a Donnak, és akkor béke van. Ugyanaz a játék, mint ami Simicskánál volt. Valamennyit megtarthat, megtarthatja a lakást, az oldtimereket, meg a Porschékat, a részvények meg menjenek át – mondta Magyar Péter, majd Lázár Jánossal folytatta beszédét:

"Itt van a második nevettető, Gróf Batidai Lázár János elvtárs, aki kilovagolt reggel a batidai kastélyából és azt találta mondani grófi ruhájában, hogy ő megunta a luxizást, a luxust. Ő, aki az egész életét a közszférában töltötte, azt nem mondom, hogy a közért dolgozott, az kicsit túlzás lenne, de táskahordóként kezdte, majd polgármester lett, végül képviselő és miniszter" – emlékeztetett Magyar, aki szerint Lázárról "tudjuk, hogy mennyit keresett, de azt nem tudjuk, hogyan sikerült több tízmilliárdot összeharácsolnia". Magyar azt kéri Lázár minisztertől, számoljon be arról, hogyan sikerült a batidai kastélyt fölépítenie, több száz hektáros földdel. "Honnan a tízmilliárdok gróf úr?" – kérdi Magyar egy mai posztjában:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.