Magyar Péter: Tóniék megtalálták rajtam a fogást

  • narancs.hu
  • 2024. február 14.

Belpol

A Mandineren luxusórának nevezik, amit 3000 euróért vett. Ő viszont most Orbánról is megoszt egy pénzes történetet.

„Szakértő: Milliós luxusórával a kezén adott interjút a Partizánnak Magyar Péter” – ezzel a címmel közölt cikket szerdán a Mandiner.

A hírportál a Beszéljünk órákról Facebook-oldal elemzését idézi, amely szerint Magyar órája, amit az interjú közben viselt, 1,2 millió forintot érhet.

A Mandiner emlékeztet, az exférj felrótta a kormánynak, hogy nem szolidáris az elesettekkel. 

Magyar Péter ironizáló Facebook-posztban reagált a cikkre, mondván,

„Tóniék” alighanem megtalálták rajta a „fogást”. 

Arról ír, hogy 7-8 évvel ezelőtt, még diplomata korában Brüsszelben 3000 euróért vette azt a karórát, amelyet interjú közben viselt. Nagyon szereti, eddig egyszer kellett javíttatni. 

A posztból kiderül, hogy az órát bankkártyával vette. Ennek azért van jelentősége, mert aztán megoszt egy hihető történetet a miniszterelnökről:

„Ekkortájt történt, hogy az egyik Európai Tanács szünetében miniszterelnök úr előkapott a zakója zsebéből egy köteg 500 euróst és megkérte az egyik kollégát, hogy vegyen a lányának valami különleges teát. Hiába mondta szegény, hogy az 500 euróst nem fogadják el a boltban… Mert ugye csak a készpénz!”

A Narancs.hu forrása szerint tény, hogy sokan nem adnak ki ennyi pénzt órára, de a vezető beosztásúak körében ez, amit Magyar Péter viselt, inkább középkategóriás holminak számít. Vagy ha tényleg luxusórának nevezzük, akkor kell találni egy másik kifejezést a 20 milliós és annál többe kerülő órákra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.