Ujhelyi: Orbán maga adott utasítást, hogy Magyar Péterhez kiszálljon az ellenőrzőhivatal

  • narancs.hu
  • 2024. február 14.

Belpol

A szocialista képviselő elmondta, a KEHI soron kívüli ellenőrzést csak a kormány, a miniszterelnök vagy az illetékes miniszter utasítása alapján köteles végrehajtani.

Orbán személyesen rendelte el Varga Judit volt férjének „figyelmeztetését”? – teszi fel a kérdést közleményében Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (KEHI) 2020-ban rendkívüli vizsgálatot tartott a Diákhitel Központban. Ezt az akciót Varga Judit volt igazságügyi miniszter korábbi férje a legfelsőbb kormányzati körökből érkező „figyelmeztetésnek” nevezte.

Ahogy arról mi is írtunk, Magyar Péter a Partizánnak adott interjújában arról is beszélt, a hatalom meg akarta akadályozni, hogy feleségével elváljanak egymástól. „Behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom.” Mivel Magyar az interjúban tett kijelentései szerint nem ment bele a felkínált opciókba, jött „a botos megoldás.” Pár nappal később a KEHI be nem jelentett vizsgálatot tartott akkori munkahelyén, a Diákhitel Központban, számítógépeket és telefonokat is lefoglaltak.

Magyar arról is beszélt az interjúban, hogy ezt követően felhívta a KEHI vezetőjét, Gaál Szabolcs Barnát – akit még 2010 júniusában nevezett ki Orbán Viktor a szervezet élére –, aki azt közölte vele, hogy a vizsgálat valójában „egy figyelmeztetés”. Magyar Péter elmondta, hogy később rendeződött a kapcsolata a feleségével, a KEHI vizsgálata pedig mindenfajta megállapítás nélkül lezárult.

Ujhelyi Isván emlékeztet: „Nem ez lenne az első olyan KEHI-ellenőrzés, amely mögött a szakmaiságon túl direkt politikai szándék sejlik fel.” Felidézi, hogy 2014-ben hosszú hónapokon át tartó vizsgálatot tartottak a Norvég Alap pénzeit elosztó Ökotárs Alapítványnál. Végül egyetlen civil szervezetet sem marasztaltak el, az egyik esetben pedig még a bíróság is kimondta, hogy az eljárás indokolatlan és törvénytelen volt. A TASZ két éves pereskedésének köszönhetően derült csak ki, hogy a KEHI-vizsgálatot maga Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el a hivatal vezetőjének írt utasításában.

„A hatályos törvények szerint a KEHI a kormány által jóváhagyott éves ellenőrzési terv alapján végzi a vizsgálatait, soron kívüli ellenőrzést csak a kormány, a miniszterelnök vagy az illetékes miniszter utasítása alapján köteles végrehajtani” – írja Ujhelyi István. Azonban abban az időben, amikor Magyar elmondása szerint a vizsgálat történt, még csak a kormány vagy személyesen a kormányfő rendelhette meg a vizsgálatot. A jogkört az illetékes miniszternek csak 2022 szeptemberében adták meg egy törvénymódosítással.

„Egy biztos: Gaál Szabolcs Barnának, a KEHI elnökének mielőbb és egyértelműen tisztáznia kell, hogy ki és milyen alapon adott utasítást a Diákhitel Központ 2020-as soron kívüli ellenőrzésére, az milyen eredménnyel zárult és megfelel-e a valóságnak, hogy a vizsgálati eljárást nem szakmai alapon, hanem politikai/személyes megrendelésre végezte” – zárja a posztját Ujhelyi.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.