Magyar törvényhozás vs. Európai Unió - Cikkelyhajlítók

  • Tamás Gábor
  • 2009. július 30.

Belpol

Az Országgyűlés a tavaszi ülésszak végén két olyan törvényt, illetve törvénymódosítást is elfogadott, amely a magyar élelmiszer-termelők (vélt) érdekében súlyosan sértheti a magyar és az uniós versenyjogot. A köztársasági elnök az egyiket megfontolásra visszaküldte a törvényalkotónak, a kereskedők a bosszút latolgatják, és kinézhet egy uniós versenyjogi eljárás is.
Az Országgyűlés a tavaszi ülésszak végén két olyan törvényt, illetve törvénymódosítást is elfogadott, amely a magyar élelmiszer-termelők (vélt) érdekében súlyosan sértheti a magyar és az uniós versenyjogot. A köztársasági elnök az egyiket megfontolásra visszaküldte a törvényalkotónak, a kereskedők a bosszút latolgatják, és kinézhet egy uniós versenyjogi eljárás is.

A két jogalkotási gyöngyszemről többször beszámoltunk (például: Fizetünk, gazduram, 2009. július 2., Reformok és még reformok Agráriában, 2009. július 16.). Az egyik - a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló tv. - súlyos szankciók kilátásba helyezésével megtiltja, hogy a kereskedők különféle címeken (polcpénz, hozzájárulás a marketingköltségekhez stb.) pénzt szedjenek a beszállítóiktól; szabályozza a fizetési határidőket, és arra is tartalmaz tiltásokat, hogy a kereskedők milyen olcsón nem árulhatnak ezentúl. A második azt mondja ki, hogy ezentúl a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csak a szakminiszter engedélyével indíthat vizsgálatot olyan esetekben, ha élelmiszer-termelőkkel szemben merül fel a kartellezés gyanúja.

E párosból az elsőt Sólyom László július 15-i dátummal átgondolásra visszaküldte a törvényhozónak - s ha a tény maga nem is meglepő, az indoklása annál inkább az. Az államfő az alapvető szándékkal igen, a meghozott törvénnyel azonban nem értett egyet, mert azt átgondolatlannak, szövegét jogi ellentmondásokkal terheltnek, kitűzött céljai elérésére alkalmatlannak találta. Sólyom László levelében felhívta a figyelmet arra, hogy "bár a törvény leginkább a magyarországi élelmiszer-beszállítókat kívánná védeni, hatása mégis az lehet, hogy a kereskedők a magyar helyett külföldi forrásból szerzik be az élelmiszereket". Az államfő szerint az új törvény "a világ legnagyobb multinacionális élelmiszergyártóit védi, és meghiúsítja azt a törekvést, hogy a magyarországi üzletek polcaira 80 százalékban magyar áruk kerüljenek". Sólyom tehát a multikereskedők kordába szorítását célzó, a termelői beszállítók kiemelt jogait rögzítő passzusokat a szintén multik uralta élelmiszeripar védelmeként értékelte - az uniós belépéssel elfogadott alapvető versenyjogról ezen összefüggésben egyetlen szava sem volt.

A maga módján az államfőnek persze igaza lehet, sőt a javára írandó, hogy a törvényhozónál jobban átlátta a kereskedők várható reakcióit. Õk ugyanis, bár hivatalosan nem mondták, paratextuális üzeneteikben (például amikor nagy nyilvánosság előtt mérlegelték a "minőségi, közvetlen és olcsó import" üzleti lehetőségeit) nyilvánvalóvá tették: ha ez a törvény hatályosul, bolondok lesznek a hazai szállítókkal milliárdos büntetések terhe mellett alkudozni, mennek inkább a szomszédba áruért. A kereskedők az államfői döntést - indoklás ide vagy oda - szívből üdvözölték is, és jelezték, hogy a helyzet tisztázásáig természetesen sem az új törvényt, sem az áprilisban "sérelmükre" kierőszakolt élelmiszer-etikai kódex korlátozó passzusait nem tartják kötelező erejűnek.

Kontrapasszus

A második jogszabály viszont az EU vonatkozó, az egyes tagországokra kötelező főszabályával tűnik ellentétesnek. Mi ugyanis egyes kiemelt élelmiszer-termelő és -gyártó ágazatok számára gyakorlatilag megengedjük a kartellezést. A törvény betűjével: "A termékpálya szereplőinek érdekképviseletét ellátó szakmai szervezetek a termékpálya vertikális működésének elősegítése érdekében (...) történő együttműködésükkel kapcsolatban önszabályozó megállapodást köthetnek. (...) A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a (...) törvény szerinti beszállítók érdekképviseletét ellátó szakmai szervezet tagjai számára az adott piacra, illetve az ott alkalmazásra kerülő árakra, beszerzési és értékesítési lehetőségekre, ösztönzők alkalmazására, a termékek piaci helyzetének javítására, illetve kiegyensúlyozott piaci viszonyok biztosítására vonatkozó felmérést végezhet, információt adhat, valamint a tagok között erre irányuló koordinatív egyeztetést folytathat. Az ilyen tevékenység nem minősül a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 11. §-ában foglalt tilalom megsértésének."

Az EU alapszerződésének 81. §-a, annak is nevezetes kartellbekezdése viszont a következőképpen szól: "A közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Így különösen: a) a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése; b) a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása vagy ellenőrzése; c) a piacok vagy a beszerzési források felosztása (...)." Nem kell jogásznak lennünk, hogy megállapítsuk: ez határozottan ellentmond annak, amit a magyar parlament egységes gombnyomással elfogadott. Mi van ilyenkor? - tettük fel a kérdést a versenyhivatal szakértőjének, aki nyomatékosan kérte, hogy információit szakmai forrásként és ne hivatalos állásfoglalásként kezeljük.

Kettős joghelyzet

Kezdjük a végén: uniós versenyjogsértés akkor van, ha ezt a bizottság illetékesei megállapítják. Idáig azonban hosszú út vezet. Tételezzük fel, hogy olyan jelenséggel találkozunk, ami az uniós szabályt sérti, de az új hazai törvénynek megfelel. Először is, versenyeljárás akkor indul, ha a versenyellenes helyzet már előállt. (Az élelmiszer-etikai kódex ügyében is az aláírása után kezdett vizsgálódni a magyar hivatal.) Ekkor azonban a hivatal - az uniós és a hazai egyaránt - maga is elindíthatja a procedúrát, egyetlen feltétel a visszás helyzet "észlelése". Brüsszeli forrásból kapott példáink szerint ez meglehetősen változatos formában történhet meg. Vizsgálat indulhat hivatali tisztviselő személyes tapasztalata alapján éppúgy, mint mondjuk egy tényfeltáró sajtómunka, vagy egy mínuszos napilaphír nyomán, netán diplomáciai vagy üzleti körökben keringő pletykából kiindulva. Legegyszerűbb persze a bejelentés: ekkor ki kell tölteni az unió hivatalos honlapjáról letölthető formanyomtatványt, elküldeni az abban szereplő címre, és várni - legfeljebb tizenkét hónapot, ugyanis a szakhivatali belső rend szerint ennyi időn belül kell választ kapnunk arra, vajon a panaszunk jogosnak tekinthető-e.

Ha ez a döntés elutasító, akkor még mindig fordulhatunk bírósághoz. Ha viszont pozitív, akkor a brüsszeli hivatal felszólítja az érintett versenypiaci szereplőket, hogy a jogsértő helyzetet szüntessék meg, s ha kell, szankciókat is kiszab, vagy az ügyet átadhatja az adott tagország versenyhivatali apparátusának további vizsgálatra. A mi konkrét vizsgálatunk tárgya azonban kissé bonyolultabb szituációkat is előidézhet. Például ha a magyar jogszabályban foglalt "egyeztetési lehetőséggel" élő húsipari termékpálya-szervezet ellen nyújt be kifogást egy holland feldolgozó, akkor kettős joghelyzet áll elő. Mivel az uniós szabályozás magasabb rendű, a kartellezést nagy valószínűséggel megállapítják a brüsszeli illetékesek, de hogy a helyzet tovább ne állhasson fenn, a magyar jogalkotást is fel kell szólítaniuk a koherenciazavar kiküszöbölésére. De megbüntetni nincs kit, mivel a kartellező joggal hivatkozhat arra, hogy ő jóhiszeműen, a tagországi szabályoknak megfelelően járt el; a "félretörvénykező" állam viszont közvetlenül nem szankcionálható. (A sokat emlegetett agrártámogatási visszafizetési kötelezettségeket is általában "egyes visszaélések összegzéseként" szabják ki, de azokat sem a versenyhivatal bürokratái.) Ha viszont az illető tagország nem lép, akkor a magasabb diplomáciának kell beavatkoznia - az uniós alapjogok folyamatos megsértése végső soron a kizárás lehetőségét is felvetheti. Elvileg tehát kerek és egész lenne a történet, ám maga az EU bizottsága is gondoskodik róla, hogy sajátos kivételek kavarják meg kissé a helyzetet. 2006-ban például hoztak egy rendeletet (a 1184. számút), amely egyes agrártermelési ágazatok esetében - kissé emlékeztetve a magyar megoldásra - bizonyos közösségi érdekek mentén engedélyez némi piaci egyeztetést, ám hogy pontosan mi is kerülhet ebbe a körbe, azt a bizottság dönti el.

*

Mindez azonban információink szerint kevéssé hatja meg a magyar törvényhozókat. Úgy tudjuk, e pillanatban a magyar törvényjavaslatot jegyző képviselők arra készülnek, hogy ősszel lényegében ugyanazzal a tartalommal, néhány helyen "fogalmakat pontosítva" és ismét sürgős tárgyalást kérve kívánják a plénum elé vinni az ügyet. Egyikük (nem ellenzéki honatya) a tudósítónak "a magyar vidék, a hazai agrártermelés létérdekének, igazi hazafiúi törekvésnek" minősítette a paragrafuscsomagot.

Figyelmébe ajánljuk