Magyar ugar

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lassan véglegesen zátonyra futó szocializációm miatt nem nagyon járok olyan társadalmi megmozdulásokra, ahol nem lehet nyugodt szívvel a virágcserépbe hányni, de életemben először, idén ellátogattam a Filmszemlére, ahol nagy örömömre a szervezők átvállalták a 25 forintos (nőknek 50) WC-használati díjat. Néhány film megtekintése után bízvást állíthatom, e gesztus bölcs előrelátásról tanúskodott.

Lassan véglegesen zátonyra futó szocializációm miatt nem nagyon járok olyan társadalmi megmozdulásokra, ahol nem lehet nyugodt szívvel a virágcserépbe hányni, de életemben először, idén ellátogattam a Filmszemlére, ahol nagy örömömre a szervezők átvállalták a 25 forintos (nőknek 50) WC-használati díjat. Néhány film megtekintése után bízvást állíthatom, e gesztus bölcs előrelátásról tanúskodott.

Nem voltak információim, csak álltam hülyén, mint egy ősbölény, az előcsarnokban, aztán szereztem egy programot, amiből ugyancsak kevés dolog derült ki számomra, bár voltak benne címek meg nevek, hogy az időpontokról ne is beszéljek. Kiszúrtam a Csinibabát, arról írt az ÉS, meg az Egészséges erotikát is szerettem, azóta viszont nem láttam Tímár Pétertől semmit, állítólag szerencsére.

A digitális rendszer tökéletesen működik, az alkalmazott bedugja a kártyát a leolvasóba, a monitoron pedig megjelenik a nézőtér stilizált mása, tessék, mondja, tessék, mármint az alkalmazott, erre már nincs jegy. Hiába, a magyar szeret nevetni, sírva vigadni, főleg a hatvanas években játszódó dolgokon, azok olyan kis kerek, konszolidált tragédiák voltak, tele lélekkel. A filmet nem láttam, gondolom, simán nyeri a derbit, mert másik hármat viszont igen.

A rendszer azt is kiszúrja, ha valaki két jegyet próbál igényelni egy előadásra. Azt nem szabad. Állnak a tudósítók a pult előtt, cserélgetik a kártyákat, hogy összejöjjön a megfelelő jegyszám, idióta helyzet, de klasszul lehet ismerősöket szerezni.

Az első csapás

az Irány Kalifornia! című darab volt. Már itt feltűnt, hogy a mai magyar filmgyártás milyen figyelemmel kíséri a mai magyar valóságot, milyen aktuális és égető problémákat próbál feldolgozni milyen hihetetlenül alacsony szakmai szinten. Ez a film pocsék, csak a később látott Gyilkos kedv és a Mindenki fél a törpétől miatt nem akarom elpazarolni rá a katasztrofálisan szar jelzőt. Látom magam előtt az alkotókat, amint egy napilap vasárnapi mellékletével és a Blikk-kel felfegyverkezve ülnek valahol és gányolják a forgatókönyvet, ami egyébként felületes, unalmas és kábé annyira eredeti, mint Stadler Utolsó vacsorája. Nem vesztegetnék rá sok szót, csak megemlítem a főbb paneleket, amelyek a többi hasonlóan színvonalas alkotásban is előkerülnek, úgymint kölcsön, pénzbehajtás, könnyű pénzszerzés, kiegészítve kicsiny antirasszizmussal, ingatlanpanamával, mindezek persze áthajtva egy testnevelő tanár (Puskás Tamás) lelkén, aki annyira becsületes, hogy csak öreg katolikus papok és egészen hülye filmírók képzeletében létezik. A huszadik perc után legszívesebben orcán rántanám egy letépett Zsiguli- motorháztetővel, aztán csak szipogok csendesen, mert a kulturális rovatvezető azt mondta, hogy végig kell nézni a filmet, amiről írok. Ez érdekes hozzáállás, mert egyetlen alkalommal sem történt olyan a megnézett filmek második felében, ami megcáfolta volna az ötödik perc után kibontakozó véleményemet, de ő tudja, már a Filmvilágnál is dolgozott.

Vasárnap

már biztosra mentem, zsebemben voltak a jegyek, rögtön délben, ebéd helyett beültem a Gyilkos kedv című alkotásra. Megint egy aktuális probléma, tizenöt éves gyermeklányt elrabolnak a faszszopó török kamionosok, megerőszakolják, kiadják lízingbe, apa (Cserhalmi György) és anya (Ozsda Erika) meg persze aggód, fordulnak rendőrséghez, de azok olyan tesze-toszák, akár a valóságban, úgyhogy a család, kiegészülve egy óvodás rajzánál kissé gyengébben árnyalt jellemű szomszéddal és annak szófukar fiával, kezébe veszi az ügyet. Panelek: pedofília, kamionparkolós kurvák, tehetetlen rendőrség.

Mit lehet tenni

ilyen esetben?

Az apa alvilági kapcsolatához fordul, aki ugyancsak gyermekszerető, de hát a pénz megrontotta. Még szerencse, hogy a végén felébred benne az emberi érzés, és ad egy mobiltelefont Cserhalmi Györgynek, bár szerintem neki is van már. A kertben pitbullok, testőrök és örökzöldek, bár ez utóbbiakban nem vagyok biztos.

Indul a keresés: fegyvervásárlás, kupleráj, a szomszéd régi, komcsi kapcsolatainak kiaknázása, még szerencse, hogy a vágó időben véget vetett a szenvedéseinknek, és nem kellett megnézni, amint apa és gyermek egymás nyakába borul.

Nincs osztályzat,

Erdőss Pál rendező elcseszett egy fontos témát, ez után az alkotás után évtizedekig nem mer magára valamit adó filmes a gyermekprostitúció, illetve -erőszak témájához nyúlni, pedig az ügy megérdemelne egy jó feldolgozást.

Lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém, de a Mindenki fél a törpétől ugyancsak ebbe az aktuális kérdések szarul megcsinálva-vonulatba illeszkedett. A három alkotás közül kétségkívül ez volt a legrosszabb annak ellenére, hogy szegény Varga Zoltán jó volt a munkanélküli-leendő vállalkozó-apa szerepében, sokkal jobb, mint amilyet ez a film érdemelt.

Panelek: illegális vendégmunkások, munkanélküliség, embercsempészet, gyógyszerárak, áfás számla.

Ez az a fajta film,

ami alatt a néző szégyelli magát, izzad a tenyere, roppantul kínosan pillant körbe, hogy vajon mások is érzik-e, mennyire menthetetlenül ciki ez az egész színes szar ott a vásznon, hogy mennyire végtelenül primitív és demagóg az anya könnyes tekintete, amint a patika pénztárától távozva a menekültek gyermekeinek szánt adományok perselyére siklik, hogy milyen ostobán szájbarágósak a bizományiban, a műhelyben és a kocsmában játszódó jelenetek. De jó, érzik mások is, nem én vagyok a hülye, tényleg ilyen ez a film, alulmúlhatatlan és nézhetetlen. Az az aktualizálási csúcsbaromság, amikor az elkeseredett apa kilopja a szemaforból az akkumulátort, már csak

hab a tortán,

addigra már minden mindegy, csak várom, hogy üsse el végre a gyerekét szállító kirándulóbuszt a Balkán (!) expressz, és mehessek ki a levegőre.

Ez a film amellett, hogy rossz, még káros is, szépen alájátszik az idegengyűlöletnek, egy ügyes kvázináci szónok boldogan vetítheti nyájának esténként, hiszen tessék, itt feketén-fehéren be van bizonyítva, hogy egy rendes magyar embert a betelepülő bitangok kényszerítenek a becstelenség útjára.

Ebből a három alkotásból az bízvást leszűrhető, hogy becsületesnek lenni

a legnagyobb baromság,

kicsit becstelennek lenni pedig ugyancsak, csak az igazán mocskos gengszterek és a pedofil pszichopaták ússzák meg az életet sérülések nélkül. Ez sajnos részben vagy egészben igaz is, csakhogy a gond az ábrázolás hihetetlenül alacsony színvonalával van. Vannak kurvák, pénzbehajtók, illegális munkavállalók, tehetetlen rendőrök, munkanélküliek stb., csak semmi közük a vásznon megjelenő sztereotípiákhoz. Ezek a filmek, függetlenül attól, hogy mindenben vagy csak részben hazudnak, egyszerűen szarok.

Még jó, hogy mindezek ellenére ott maradtam Sára Sándor

A vád

című filmjére. Nem vagyok az idős mester különösebb tisztelője, még sohasem üvöltöttem rá az asszonyra, hogy hallgasson, ha egy filmje ment a tévében, de ez a mostani felüdülés volt a többihez képest. Korrekt, tisztességes film jó színészekkel, szép képekkel, nem csapott a földhöz a katarzis, de ha nagyobb lesz a lányom, meg fogom nézni vele, mert már én is alig hittem el a nagymamámnak, hogy milyen volt a szovjet megszállás, de ő - mármint a lányom - simán kiröhögne e nélkül a film nélkül, bár lehet, hogy ezzel együtt is. Mindenesetre jó ötlet volt adni egy apró szerepet Kéri Edit néninek, legalább vehet egy új dobot.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra