Ez az ország viharos történelme során több ízben megjárta a poklot, de a mélypont az idei május elseje volt (le nem írjuk a sör és virsli szavakat, becsszó). A kora délutáni órákban - amikor a kevés számú túlélő mindhiába próbált menekülni a helyszínről, a gyanútlan áldozatok tömegei viszont számolatlanul érkeztek a mentális vágóhídra - az ország szívét-lelkét szimbolizáló helyen, a Hősök terén felállított színpadon egy magyarnóta-énekes képviselte a sóbizniszt. A tatárjárás ehhez képest egy SZOT-beutalós, karlsbadi reumakezelő kúra: a hatalmas Hősök terén azt üvölti egy nótafa, hogy "sej, de kijiviráááágzojottttazoooooorgona néééééééééééééékem" (vagy valami hasonlót), a színpad előtt pedig napszúrta és szeszfok sújtotta emberek ténferegnek, jelentős részük vagy kisgazda érzelmű, vagy csak úgy viselkedik, de az közös bennük, hogy az Önök kérték műsorban valami szép és szórakoztató számot kérnének, mer´ egész nap dolgoznak, és amikor fáradtan leülnek tévézni, akkor ki szeretnének kapcsolódni végre, nem azokat a veszekedő politikusokat nézni, na.
De a dalra fakadás magasztos pillanatáig még nagyon sok mindennek kell történnie a Liget emberhorda nyűtte gyepén.
Kora reggel kezdtük a napot: gépjárművünk lassan halad a kihalt Andrássy úton. A Kodály köröndnél ugyan kisebbfajta tömeg idéz múltat vörös zászlókkal és vidéki bérelt buszokkal, de sokat látott kollégám leint, ne álljunk meg, Thürmer Gyula fél tízkor mond beszédet a Városligetben. Autónkat kilenc órakor negyedik parkoló objektumként támasztjuk le a Hősök terén. Közben találgatunk, miért nem haladnak már el előttünk a Munkáspárt zászlókkal felszerelt tömegei. Egy: okulva az előző esti Kusturica-filmből (Underground), a föld alá vonultak, kettő - és ez nem zárja ki az előzőt - az Oktogon-Széchenyi fürdő távolság leküzdésére a millenniumi vasút a legalkalmasabb. Mi persze gyalog megyünk, a meghirdetett beszéd időpontjában mégis ott állunk (hiába) a Munkáspárt sátránál, ahol a büfés - önkényesen értelmezve a párt választási jelszavát - tiszta sört önt a pohárba. A pártelnök egyelőre sehol - pedig az elkövetkezendő harminc évet tekintve ez az a nap, amikor majdnem ugyanannyi újságíró várja beszédét, ahány tagja jelenleg van a pártjának. A Népszabadság tudhat valamit, május elsejei beszámolójukból kihagyják Thürmert, akinek "egy beszéde van, azt mondja öt éve". Pedig annyit igazán megért volna a Munkáspárt, hogy az ő sátruknál a legjobb a DJ; a várakozás perceit New York-i gengszterrap színesíti. Aztán, ismét csak Thürmer helyett, egy roma zenész- csapat érkezik, cimbalommal és egyéb rekvizitekkel. Előkerül egy aktivista is, akitől megtudjuk: "A Thürmer-beszéd az Oktogonnál van, illetve volt, ha nagyon sietnek, a végére még odaérnek." Hivatkozunk a kiadott programra, válaszként valami röplapot kapunk, úgyhogy nem sietünk, nem érünk oda, el sem indulunk: azt, hogy a Munkáspárt kommunikációs rendszerében zavar támadhatott, jelzi egyikük mondata: "A társadalmi viszonyokat a választók határozzák meg." Ennél több nekünk sem kell, törjük egy ideig egymás fejét, vajon miért áll valaki húsz-egynéhány évesen jelöltnek a Munkáspárthoz, ha az apja nem Thürmer Gyula. Az ifjabbik Thürmernél ez érthető, mi is néha segítünk saját apánknak (idősebb P. Ottónak - a szerk.), de ha Bányász Rezsővel vállvetve kellene politikai küzdelemre indulnunk, lehet, hogy szakítanánk a családdal.
A kérdések benn maradnak, a válaszra illetékesek akkor kerülnek elő, amikor már mi, a végsőkig kitartók is messze járunk.
A Városliget a legjobb arcát mutatja felénk, azt, amiből franciaországi és más tisztességes zarándokhelyeken ilyenkor könny csordul. Csodára várók, gyógyulást remélők, vakok és bénák várják a jelet. Közben kaszálnak a bűnbocsánat-cédula árusok, a búváróra-kereskedők, mindazok, akik nem sajnálják a munka ünnepére fordított munkát.
Horn Gyula sokadjára is képes egy mondatával összezavarni. "Tudják, mi történt ma hajnalban?", kérdi, s mi lázasan kutakszunk a merevlemezen. Volt pálinka, néhány hosszúlépés, a két tál saláta után még néhány szelet szalonna és kolbász, de egyébként semmi extra. Mit akar ez már megint? Csak nem a szlovákiai "kutyakalbaszt" és az ebből fakadó megbetegedéseket kéri számon rajtunk? Nem. Horn fényesít egy kevést magán az amerikai szenátus NATO-döntése kapcsán, csak úgy vitaindításként az MSZP színpadán, Sándor László szakszervezeti és Endrei Judit műsorvezető társaságában. Aztán Horn bejelenti, neki nincs min vitáznia a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnökével; néhány léggömb száll az ég felé, Schmuck Andor elégedetten dörgöli a kezét a színpad mellett, kell egy kis csalódás a gyerekeknek, hogy belépjenek a Xéniába, este nyolckor már csak a tagkönyveket kell majd szignálnia.
Hazafelé menet veszünk egy bonsait. A Hősök terén délben így mi vagyunk a legkomolyabb kisgazdák. Nóta indul.
- pásztorok -
