Majd a jövő eldönti - Koldulás Szegeden

  • Nagy Sebestyén
  • 2005. június 9.

Belpol

Betiltotta belvárosában a csendes koldulást Szeged önkormányzata. Miért volt erre szükség? És vajon a türelmi időszak elteltével mit tesz a város koldusaival a rendőrség? Hogy megtudjuk, elmentünk koldulni Szegedre, aztán átöltöztünk és bekopogtunk a rendelet szerzőjéhez. De nem lettünk se gazdagabbak, se okosabbak.

Betiltotta belvárosában a csendes koldulást Szeged önkormányzata. Miért volt erre szükség? És vajon a türelmi időszak elteltével mit tesz a város koldusaival a rendőrség? Hogy megtudjuk, elmentünk koldulni Szegedre, aztán átöltöztünk és bekopogtunk a rendelet szerzőjéhez. De nem lettünk se gazdagabbak, se okosabbak.

Nehéz elkezdeni a koldulást. Egy ideje csak sétálok le-föl a szegedi Váci utcán, a Kárászon, pénzesnek tűnő járókelők és jobbnál jobb padok között, de nincs merszem belekezdeni. Kivetkőzni magamból, letenni magam elé a sapkám. Pedig mintha már most mindenki engem nézne, mintha már látszana, hogy "na, ez is mindjárt koldulni fog".

Négy óra van, verőfény, kora nyár és kora délután, ideális koldulóidő. Tele az utca boldog emberekkel; házastárs és fagyi a kézben, aki meg egyedül van, az trendi papírtáskával jár. Egy közeli padról éppen feláll egy öregember, és ez kihagyhatatlan ziccer: a helyére ülök, baseballsapkámat hirtelen mozdulattal leteszem az utcára, két méterrel magam elé, a kapucnimat jól a fejembe húzom, és úgy maradok. Most már koldulok. Megszegem a helyi törvényeket.

*

Szeged önkormányzata - az úttörő kaposváriak után - az országban másodikként tiltotta be a belvárosban a koldulást, ami pedig a magyar törvények szerint nem büntetendő, csak abban az esetben, ha "gyermekkorú személy társaságában történik" (1999/LXIX. tv. 146. §), vagy "ha együtt jár mások zaklatásával" (218/1999. sz. kormányrendelet 5. §). A "néma" koldulást is szabálysértésnek minősítő önkormányzatok arra hivatkoznak, hogy egy alkotmánybírósági határozat értelmében (17/1998) nem alkotmányellenes, ha egy önkormányzat városa egyes területein megtilt olyan tevékenységet, amelyet az országos jogszabály megenged.

A szegedi szigor februárban támadt fel: egy centrumos és két szocialista helyi képviselő, Pintér Ferenc, Szőke Péter és Szondi Ildikó rendelettervezetet nyújtott be a szegedi közgyűlésnek, mely a koldulás minden formáját bünteti a Mars téren és a belvárosban. Az indok: "a lakosok biztonságérzetének romlása", "kedvezőtlen hatások a város idegenforgalmára és az ide látogató vendégek közérzetére", továbbá "a közlekedés biztonságának veszélyeztetése". A tervezet azt is megemlíti, hogy Szeged koldusai javarészt idegenek: "Tapasztalatok szerint a jelenleg Szegeden ismert kolduló személyek döntően nem városunk lakói, illetőleg nem országunk állampolgárai."

A rendelet a pénzbírságot így szabályozza: "Figyelemmel arra, hogy a zaklató koldulás a kormányrendelet szerint harmincezer forint összegű pénzbírsággal sújtható, javasoljuk ezért az önkormányzati rendeletben a pénzbírság mértékét alacsonyabban, huszonötezer forintban meghatározni." A rendeletet végül a szegedi önkormányzat szocialista, Centrum párti és MDF-es képviselői támogatták, amely így március 15-től életbe lépett - igaz, másfél hónapos "türelmi időszakot" engedett meg. Vagyis Szeged koldusainak május 1-jéig kellett volna észhez térniük.

*

Először az időérzék vész el. Az előbb még rohadt kevés ideje, aztán hirtelen már rohadt régóta ülök itt. Az első esemény, hogy feltűnik: zsibbad a karom. Eddig észre se vettem, hogy kezemmel ösztönösen takarom az arcom. Takarókezet váltok, és közben egyfolytában lefelé nézek, baseballsapkámra, melyben ott a hozott áru, egy marék apró.

Semmi mást nem látok, csak lábakat és kisgyerekeket. Lábak, lábak, lábak, gyerek, lábak, lábak, gyerek, lábak, lábak, ezek mennek. Annak drukkolok, hogy egy ilyen láb lelassítson a sapkám előtt. A gyors lépteket fel se fogom, de egy lassú andalgásból bármi lehet.

Valószerűtlenül sok idő telik el, amikor az utca túloldaláról egyenesen hozzám szalad egy szőke, hosszú hajú, ötévesnek látszó kislány, nagy erővel a sapkámba dob egy százast és elrohan. Valami végtelen, undorító boldogságérzet uralkodik el rajtam, a "mégis rendben vannak a dolgok" pillanatnyi őrülete - ezzel a százassal értelmet kapott, hogy itt ülök.

*

Szilassi-Horváth Jenő rendőr főhadnagy ajtaján egy amolyan vicces felirat olvasható: "Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának." A városi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője a felirat mögött, irodájában elmondja: a türelmi időszak vége óta eltelt 25 nap alatt "négy esetben készült szabálysértési feljelentés, illetve a területről történő eltanácsolás", de még egy koldust sem állítottak elő a rendőrkapitányságon.

Az osztályvezető szerint az önkormányzat célja a rendelettel nem az volt, hogy büntessék a koldusokat, hanem a belvárosi lakók és a turisták nyugalmának biztosítása, ezért kollégái "toleranciával kezelik" a problémát. Ha egy szegedi járőr a Tisza körút és a Tisza által határolt területen (vagy a Mars téren) némán kolduló embert lát, odalép hozzá és felhívja a figyelmét arra, hogy szabálysértést követ el, majd megkéri, hogy fejezze be ezt a tevékenységet és hagyja el a területet. "Ekkor még hozzá se érünk. Csak verbális kapcsolatban vagyunk az ügyféllel, hogy úgy mondjam" - mondja Szilassi-Horváth Jenő. Kérdésemre, hogy elég-e, ha az ügyfél befejezi a koldulás tevékenységet, vagy el is kell hagynia a Tisza körút és a Tisza által határolt területet (plusz a Mars teret), az osztályvezető kiigazítja magát. "Ott maradhat. Elég, ha összecuccolja egy kicsit a kalapját, nem ül a földön stb., vagyis megszünteti a szabálysértés elemeit. A mozgásában nem korlátozhatjuk, ott tartózkodhat ő is, ahol bármelyik szabad állampolgár."

A szegedi járőrök akkor jelentik fel a kolduló embert, ha az többszöri felszólításra sem szünteti meg a koldulás szabálysértés elemeit. "De általában engedelmeskednek, és mi úgy gondoljuk, hogy ezzel elértük az önkormányzat célját: így már nem zavarják az ott dolgozó vagy szórakozó állampolgárokat - mondja a rendőrfőhadnagy. - Persze ez egy kicsit szélmalomharc, ha a koldussal másnap ugyanott találkozunk, megint az elejétől le kell folytatnunk a teljes intézkedést."

Szeged belvárosában egy időben két járőrpáros dolgozik, ebből egy csak a Kárász utcában és környékén. Sokszor nekik kell eldönteniük, hogy ki számít "passzív" koldusnak, ami néha nem is egyszerű. "Koldus az illető, ha a magatartása ráutal arra, hogy valamilyen juttatást szeretne - magyarázza Szilassi-Horváth Jenő. - Például kirakja a kalapját, egy dobozkát vagy feliratot, amiből következtetni lehet arra, hogy nemcsak pihen a közterületen, hanem valamilyen anyagi haszon reményében teszi, amit tesz." És mi a helyzet, ha egy kalapját az utcára kitevő ember zenél is? ' utcai zenész vagy koldus? - kérdezem a rendőr főhadnagyot. "Ez egy egész más terület. A zenélésre közterület-használati engedélyt kell kérni az önkormányzaton, velük nincsen probléma."

Körülbelül ezer hajléktalan él Szegeden, a helyi szociális munkások szerint ezeknek az embereknek egy kis része tengődik koldulásból. Kérdés, hogy Szegeden kit zavarnak a csendes, "passzív" koldusok. "Napi szinten érkeztek az ügyeletre bejelentések. Az állampolgárokat külön irritálta, hogy a rendőr kiment, igazoltatott, aztán távozott, és folytatódott a passzív koldulás. Most jobb helyzetben vagyunk, van jogalapunk intézkedni. Nyilván mindenkinek megvan a nyugodt élethez való joga, de ez nemcsak a koldusokra vonatkozik, hanem azokra az állampolgárokra is, akik itt laknak vagy ide érkeznek vendégként. Nem biztos, hogy az ő nyugodt pihenésüket az biztosítja, hogy a Kárász utcán X számú kolduson kell átverekedniük magukat. És sajnos az is tény, hogy ezeknek a személyeknek a többsége higiéniailag olyan állapotban van, hogy az nem szívderítő. Adott esetben egy kávézóba azért nem megy be a vendég, mert olyan személy ül a közelben, aki elveszi a kedvét a fogyasztástól."

*

Folytatom arra utaló tevékenységemet, hogy valamilyen juttatást szeretnék. (Például kiraktam a kalapomat, amiből következtetni lehet arra, hogy nemcsak pihenek, hanem anyagi haszon reményében ülök az egyre keményebb fapadon.) A kislány százasa okozta eufória hamar elmúlt, már egy pillanattal később azon kaptam magam, hogy számolok. Mondjuk, hat ilyen százas kislány egy délután, az hatszáz. De aztán elszégyelltem magam. Továbbra sincs erőm felnézni, csak bámulom a sapkámat, a körülötte elszórt csikkeket és az elvonuló lábakat.

Ha sokáig ugyanazt nézed, felerősödnek a hangok körülötted. A Kárász utca is egyre erősebben zúg, csak egy-egy félmondat jut le hozzám. Most éppen ez: "Kisfiam, miért kell mindenhol megállnod?" - és a kisfiú kiszalad a látókörömből. Már fáj a hátam a görnyedt póztól, a lábam folyton zsibbad, és ha nevetnek a tőlem két méterre kezdődő kávéházi teraszon, mindannyiszor azt gondolom: rajtam.

*

Szondi Ildikó "szociálisan nagyon érzékeny embernek" tartja magát, a szegedi jogi egyetemen tanít társadalomstatisztikát. Egyetemi szobája mellett, a falon megint csak egy idézetet találok: "Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a benső világosságból környezetére sugarat bocsát."

Szondi Ildikó a szegedi belváros képviselője, a koldusrendelet egyik szerzője. Szerinte több okból is szükség volt a rendeletre. "Kezdett Szegeden tarthatatlanná válni a helyzet: az emberek gyakran megállítottak, hogy arra ébrednek: házuk előtt egy kinti élet zajlik. Ott esznek, alszanak és végzik a dolgukat mások, ami sok szempontból nem vállalható. Másrészt ez egészségügyi kérdés. Ha például olyan padra ül le valaki a belvárosban, ahol előtte egy tbc-s ember ült, annak kemény vonatkozásai vannak. Harmadrészt a belváros most lett felújítva, nagyon szép, és ez külföldről is idevonzotta a vendégkoldusokat." Arra, hogy ez utóbbi honnan tudható, a képviselőnő azt mondja: "Ránézésre meg lehet állapítani, hogy nem szegediek. Főleg Romániából jönnek."

Szondi Ildikó szerint rendeletük segélyhívásként értelmezhető, amit viszont én nem tudok egy pillanatra értelmezni. "Pedig az! Segélyhívás, hogy emberek, tegyünk valamit! Az alamizsnával ugyanis nem segítünk, csak öt percre megnyugtatjuk vele a lelkiismeretünket. Ki kell mondanunk, hogy a koldulás korszerűtlen, nem vagyunk a középkorban. Kell a hivatkozási alap, hogy itt nem lehet koldulni. Bejöhet a koldus, nézheti a várost, de nagyon szépen kérjük, hogy itt ne kolduljon. Nem illik a Kárász utcába az elesett koldulás."

"Mi az, hogy elesett koldulás?" - kérdem.

"Ha valaki feladja önmagát és nem küzd tovább. Belekerül egy sodródó folyamatba, amiben elveszti önbecsülését, mindenét."

"Van olyan koldus, aki nem >>elesett<"Én ezen elsősorban az alkoholért való koldulást értem. Ami azért folyik, hogy utána a koldus elmenjen az első italboltba és megvegye az alkoholt abból, amit a Kárász utcában megkeresett. A rendelettel jogcímkeresés is folyik ahhoz, hogy elfogadható rend szerint folyjon itt az élet. Nem hiszem, hogy az alkoholmámor támogatása egy Szeged típusú város képébe illene."

"Honnan tudja, hogy egy koldus alkoholbeteg vagy nem?"

"A közterület-felügyelők ismerik azokat, akik rendszeresen alkoholra költik az így megkeresett pénzt. És hát ez egy idő után külső nyomok alapján is érzékelhető."

"Ön szerint lehet a szegénységet büntetőjogi eszközökkel kezelni?"

"Ez, amiről beszélünk: rossz eszköz, de szükséges rossz. Olyan, mint néhány egészségügyi szabály. Például kell-e oltás? Erről is sok vita van mostanában. De az ilyen népszerűtlen szabályokra is szükség van, hogy kényszerítsük az embereket arra, ami számukra és a nagy közösség számára is jó."

A felvetést, hogy a rendelet a belvárosi szavazók voksára kacsingató intézkedés volna, a képviselőnő visszautasítja. Szerinte a szegedieket is megosztotta a koldusrendelet. "Kaptam sok, a lelkiismeretemre apelláló telefont, ami komolyan elgondolkodtatott." Szondi Ildikónak van egy kedves koldusa a városban. Neki hetente többször is ad - étkezési jegyet.

*

Az előbb egy sietős láb bedobott egy ötforintost, és most ugyanúgy örülök neki, mint a kislány százasának. Vajon kezdő koldus dolog-e, hogy többre értékelem a gesztust, mint magát a pénzt? Nincs időm végiggondolni, mert pörögnek az események: húsz perc múlva egy kissrác lép hozzám katonásan, bedob egy húszast a koldusjátékgépbe, és a szemem közé rikkantja: "Szívesen!" Hosszú idő óta most szólalok meg először. Azt mondom a takonypócnak a húszasáért: köszönöm.

Valamivel később a görnyedezés kínjait egy utcaseprő töri meg; felbukkan és se szó, se beszéd, körbesöpör. Lassan, gondosan körbetakarít: a lábam mellett, a sapkám körül... Ide-oda hajladozok, aztán felemelném a sapkámat, de rám szól: "Jaj, hagyjad csak ott, így is megvagyunk."

*

Béki Gabriella országgyűlési képviselő (SZDSZ) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egymástól függetlenül indítványt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, és kérik, hogy semmisítse meg a "passzív" koldulást büntető kaposvári és szegedi helyi rendeletet. "A szegedi rendelet után Pécs is elkezdett gondolkodni a szigorításon, Budapesten az MDF-es képviselők erőltetik ugyanezt, pillanatok alatt országos jelentőségű lett az ügy" - mondja Béki Gabriella. A képviselőnő szerint "a nem zaklató koldulás, a puszta jelenlét nem veszélyezteti még enyhébb fokon sem a társadalom általánosan elfogadott együttélési normáit". Ugyanakkor a két városi rendelet sérti az emberi méltóság alkotmányos jogát és az ebből levezethető önrendelkezés jogát, valamint az általános cselekvési szabadságot. Sérti az alkotmány biztosította diszkriminációmentes elbánást vagyoni helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

Béki Gabriella a Szegedi Liberális Klubban találkozott Szondi Ildikóval. "Az volt a döbbenetes, hogy Ildikó elmondta: a rendeletnek nem is akarnak komolyan érvényt szerezni, csak elrettentésnek szánják. Mivel Szegedet szerintük ellepték a koldusok, kifejezetten csak azt remélik a rendelettől, hogy híre megy."

*

"Ha valaki bejön hozzánk, hogy az utcán szeretne zenélni, akkor mondjuk neki, hogy ehhez nem kell közterület-használati engedély. Ez a tevékenység nem engedélyköteles, tehát nem is büntetjük - tájékoztat Orosziné Polner Kinga, a Szegedi Önkormányzat Általános Igazgatási Irodájának vezetőhelyettese. - Persze, hogy mi számít koldulásnak és mi zenélésnek, néha nem könnyű kérdés. Ha csak azért van a szájában egy harmonika, hogy azt mondhassa, szolgáltat valamit, azt nehéz megítélni. De ha mondjuk ez a zeneszolgáltatás vagy kornyikálás már bántó mások fülének, az már esetleg minősülhet csendháborításnak is."

*

Tényleg fogalmam sincs, mióta ülök itt, de már fázom. A nap nagyon szemből süt, a lábak is ritkábban járnak, hét és nyolc között lehet. Rendőr nem jött, eltelt legalább három óra, és kerestem 125 forintot, ami nagyon kutya bér. Persze kezdő vagyok, még szégyellős és még túl jó bőrben, ráadásul az elmúlt órában egy gitáros ült le éppen velem szemben. Tevékenységét sokkal inkább zeneszolgáltatásnak nevezném, mint csendháborításnak, csengenek is neki a húszasok, én meg se kutyát, se utcaseprőt, se gyereket nem érdeklem, legjobb lenne kotródni már.

De a koldulást abbahagyni se olyan egyszerű. Álljak fel, vágjam zsebre az aprómat, és legyek megint koldusból járókelő? Az nem ilyen egyszerű, csak elkezdeni lehetett ilyen hirtelen. Magamhoz húzom a sapkám, aztán felemelem, mintha csak számolnám a benne lévő fityfirittyeket. Még mindig a földet nézve, behúzott nyakkal felállok, és sietősen elhúzok a kávézó terasza mellett. A Kárászon még koldus vagyok, majd egy mellékutcában kiegyenesedem.

*

Koldus: Nem tartja abszurdnak, hogy koldusokat büntetnének 25 ezer Ft-tal?

Szondi Ildikó: A büntetőjog számos abszurditást hordoz magában. Nem ez az egyetlen.

K: De abszurdnak tartja?

SZI: Teljes mértékig.

K: Akkor mondhatjuk, hogy azt gondolja: hozott egy abszurd rendeletet?

SZI: Ezt majd a jövő igazolja. Évtizedek múlva fog kiderülni, mi volt abszurd ebben a világban, amiben éltünk.

Neked ajánljuk