Már a köztévé riportere is felhúzta magát Németh Szilárd ostobaságán, és feltett neki egy valódi kérdést

  • narancs.hu
  • 2018. január 19.

Belpol

Ilyen is ritkán van.

Sorosozni és Szél Bernadettet ügynöközni ment a köztévébe tegnap este Németh Szilárd, aki a beszélgetés elején kapott egy váratlan, a kormánypropagandában igen szokatlan kérdést.

„Hogyan lehet kitiltani egy parlamenti bizottság üléséről egy Magyarországon törvényesen bejegyzett és működő pártnak a társelnökét, aki ráadásul országgyűlési képviselő?”

– tette fel a kérdést Gulyás István a Ma estében, arra utalva, hogy a Fidesz-alelnöke a hét elején olyanokról beszélt, hogy kitiltatnák Szél Bernadettet a nemzetbiztonsági bizottság üléseiről, később pedig azt mondta, ha Szél Bernadett megjelenik az ülésen, ők kivonulnak a teremből (a kivonulás egyébként nem szokatlan Németh Szilárdtól, volt már, hogy kiszaladt a bizottság üléséről, amikor a Fidesz számára kellemetlen dolgokra terelődött a szó). Utóbbi természetesen teljesen abszurd, hiszen a bizottság egyik tagját nem lehet kitiltani az ülésekről, a kivonulás pedig inkább valami kisóvodás tettnek tűnik.

Szerencsére Németh Szilárdot ez a kérdés nem tudta kizökkenteni,

ő elvégezte a feladatát, és elmondta, hogy szerinte Szél Bernadett „Soros György érdekeit szolgálja, nemzetbiztonsági kockázatról van szó”. Majd a műsorvezető is folytatta a köztévén szokásos tempót, és alákérdezett Némethnek.

false

 

Fotó: M1

Az összeesküvés-elméletek nagy mestere egyébként azt is mondta, hogy „Soros Györgynek az a célja, hogy a kormányt elmozdítsa és egy bábkormányt akar létrehozni, melynek többek között olyan tagjait vizionálják, mint Szél Bernadett (…)”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.