Már mindkét jelölt szerint lesz ellenzéki előválasztás az V. kerületben

  • narancs.hu
  • 2024. április 8.

Belpol

Hosszú vita után született meg a döntés.

Most már biztos, hogy egy újabb fővárosi kerületben is lesz ellenzéki polgármesterjelölti előválasztás, méghozzá az V. kerületben, ezzel Belváros-Lipótváros a harmadik budapesti városrész, ahol így oldják meg az ellenzéki nézeteltéréseket – írja a hvg.hu. A régóta a Fidesz egyik legbiztosabb terepének mondható városrész ellenzéki térfelén hosszú vita előzte meg a bejelentést, ami közben két főre, az egykori MSZP-s Kovács Alex Gáborra és a jelenleg szintén független, de a Momentum, a DK, a Párbeszéd, a Márki-Zay-féle MMN és a Jakab-féle Nép Pártján által támogatott Juhász Péterre szűkült. Az előválasztás jövő héten, tehát április 15-18. között tartják online és személyes voksolással

Pár nappal korábban rendeznek egyébként a XIV. kerüeltben is előválasztást, de ott kicsit trükkösebb háttérrel, ugyanis az MSZP-s Horváth Csaba minden valószínűség szerint nem fog rajta elindulni, hogy megmérkőzzön a momentumos Rózsa Dániellel és a szikrás Sudár Orsolyával.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.