Már ötvenezer beteg kapott ellátást az új ügyeleti rendszerben

  • narancs.hu
  • 2023. május 28.

Belpol

Az OMSZ sikerekről számol be, a jelek szerint az ügyfelek visszajelzése is jó, de a polgármesterek és orvosok tetszését nem nyerte el az ügyeleti rendszer átalakítása.

Pünkösdre átlépte az 50 ezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma. A szóvívő, Győrfi Pál emlékeztetett, a február 1-én Hajdú-Bihar vármegyében indult egységes rendszerhez Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom vármegye is csatlakozott.

Tájékoztatása szerint több mint negyvenezer beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, 5500 esetben telefonos tanácsadás történt, mintegy 3500 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek és a lakásukon látták el őket. A jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, kevesebb mint 4500 beteget kellett további szakellátásra vagy kórházba küldeni. Az alapellátási ügyeletben ellátottak 37 százaléka gyermek volt.

A közlemény szerint a 1830-as hívószám jól működik, az 1-től 5-ig elégedettségi skálán összességében 4,3 minősítést kapott.

Az új ügyeleti rendszer a polgármesterek és az önkormányzatok körében nem örvend népszerűségnek, és az orvosok is kritikusan viszonyulnak hozzá, a Győr megyei orvosok kétharmada nem is vállalt ügyeleti munkát. Senki sem örül neki, ha a falujában, városában megszűnik az orvosi ügyelet, a túrkevei polgármester kifakadása jól illusztrálja a helyzet faramuci voltát. Sallai Róbert Benedek arra panaszkodott, hogy az önkormányzatoktól elvették az ügyelet megszervezésének feladatát, de annak „átvételével a Magyar Állam nem készült el”, és forrást sem rendelt hozzá. „Honnan kerítsek a városba orvosokat, akik ügyeletben bizonytalan ideig, akár hónapokig ellátják az ügyeleti orvosi feladatokat úgy, hogy még azt sem tudni miből és hogyan tudjuk kifizetni?” – írta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.