Márki-Zay Karácsonnyal egyeztetett, egyikük biztosan visszalép majd

  • narancs.hu
  • 2021. október 1.

Belpol

Miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként indulnának neki a második fordulónak, még nem tudni, ki lép vissza kinek a javára. 

Sajtótájékoztatót tartott péntek délután Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom előválasztási miniszterelnök-jelöltje, aki a harmadik helyet megszerezve a miniszterelnök-jelölti előválasztásnál Dobrev Klára és Karácsony Gergely mellett a második fordulóba jutott. 

Márki-Zay azt mondta, 

szerinte joggal számíthat a második fordulóban Jakab Péter 14 százalékára és a Momentum szavazóira is, ezeket összeadva pedig ő lenne az esélyes jelölt.

Hozzátette, komoly társadalmi támogatottságot érez maga mögött, és többször odaszúrt Dobrev Klárának is, mondván szerinte őt olyanok támogatták, akik a 2010 előtti korrupciót sem akarják vissza. 

 
Márki-Zay Péter
Facebook
 

Márki-Zay bejelentette, pénteken a Momentum vezetőivel is egyeztetett, valamint hosszan beszélt Karácsony Gergellyel is. Azt mondta, mindannyiuk számára tisztán látható, hogy ha három induló marad az előválasztás második fordulójában, annak az a kockázata, hogy Dobrev lehetne végül a közös jelölt, amikor szerinte pont neki van a legkisebb esélye arra, hogy Orbán Viktor kihívója legyen, mint fogalmazott "rajta kívülálló, családi és pártokok miatt". 

Bejelentette, Karácsony Gergellyel megállapodtak abban, hogy ketten csak együtt mehetnek tovább. Mint fogalmazott, egy közös csapatban szeretnék meggyőzni a választópolgárokat. Később kérdésre pontosította, hogy ezt úgy képzelik el, hogy

egyikük miniszterelnök-jelölt lenne, a másikuk miniszterelnökhelyettes.  

Márki-Zay azt mondta, Karácsonnyal találtak egyetértési pontokat,

egyetértenek abban is, hogy szakértői kormány álljon majd fel.

Hozzátette, bár több szakmai kérdésben is közeledett az álláspontjuk, abban nyilvánvalóan nem értenek egyet, hogy melyikük lépjen vissza, és hogy melyikük mögé sorakoznak majd fel nagyobb számban a választók. A legfontosabb szempont ugyanis szerinte, hogy ki tud újabb szavazókat bevonni.

Erről a következő héten ismét tárgyalnak majd, meghívta Karácsonyt Hódmezővásárhelyre, ott lesz a következő egyeztetésük. Mint fogalmazott, konzultálnak egymással, programot egyeztetnek, elemzéseket néznek, és majd az alapján döntenek. Kérdésre válaszolva azt mondta, alapvetően az előválasztás alapján akarnak dönteni, de beszélnek közvélemény-kutató céggel is, és minél hamarabb szeretnének egy újabb közvélemény-kutatást is. 

Arról is beszélt, hogy az MMM örömmel vállalkozik a cigányság és más kisebbségek képviseletére, és szerinte egy "új keresztény alapú kultúra megjelenítésével" sok embert tudtak megszólítani. Azt is mondta,

az előválasztást szervező hat párttól azt kéri, vegyék be hetedik szervezetnek az MMM-et is, tekintettel az ő miniszterelnök-jelölti eredményére. 

Azt mondta, az Új Világ Néppárttal is akar szövetkezni, és ezért arra számít, hogy "lesz egy frakciója a konzervatív, korrupcióellenes embereknek is". 

A Dobrev és Karácsony közötti fő ütközéspontról, az alkotmányossági kérdésről azt mondta, ő már Dobrev előtt csatlakozott azokhoz, akik szerint semmilyen alaptörvény vagy döntés nem lehet jogszerű, amely csak egy pártot szolgál ki. Szerinte ez még a fideszes alaptörvény szerint is tilos, ezért mivel az intézkedések alapból alaptörvényellenesek, ezért ezt ki lehet mondani és el lehet tekinteni a fideszes kinevezések tiszteletben tartásától is. 

A DK-s kritikákra, hogy nekiálltak egyezkedni, Márki-Zay azzal válaszolt, hogy a DK-t ez nem zavarta, amikor a Jobbikkal az előválasztás előtt megegyezett, és visszaléptek a jelöltjeik egymás javára. 

Azt is mondta, a második fordulóra Karácsony teljesítményén is változtatni kell, de egymást jól ki tudják egészíteni. Ezért is jutottak arra, hogy míg egyikük miniszterelnök lenne, másikuk miniszterelnök-helyettes. Kérdésre megemlítette azt is, hogy egy leendő ellenzéki kormányban szívesen vinné a gazdasági, vagy a roma felzárkóztatási tárcát is. 

Márki-Zay egy ponton azt is mondta, ő egyébként ha hárman indulnának, akkor is erős esélyes lenne, mert Jakab és Fekete-Győr szavazói úgyis mögé állnának be. 

A kormány propagandavideóira, amelyekben őt "statisztának" nevezik, azt mondta, ez tulajdonképpen megtisztelő, mert vele lehet a legkevésbé "Gyurcsány-show-zni", ugyanis róla már Hollik István is kimondta, hogy ő nem Gyurcsány embere. 

Az előválasztás második forudlójának még nincs meg az időpontja, jelen állás szerint október 9-től kezdődne és 8 napig tartana, ezt mindenki elfogadta, Gyurcsány Ferencet kivéve. 

Márki-Zay korábban három feltételt határozott meg, hogy minek a teljesülésekor lenne hajlandó visszalépni. Karácsony csütörtök este a Partizánnak adott interjújában szintén arról beszélt, hogy Dobrev legyőzése miatt ő is elkerülné, hogy hárman maradjanak a második fordulóban, de szerinte az ő visszalépése nem feltétlenül Márki-Zayt segítené

További cikkeink az előválasztásról itt! 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.