Még nem tudja a külügy, mire költi el a szeptember végén kapott 100 milliárdját

  • narancs.hu
  • 2021. október 20.

Belpol

Valószínűleg ebből vettek volna földeket Szlovákiában, de most ez a terv bedőlt. 

Több mint 300 milliárd forintot osztott szét egy szeptember 30-i kormányhatározattal a kormány a Gazdaság-újraindítási Alapból, ennek harmadát a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapta. 

A határozat szerint a külügy "tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadásokra" kapott 100 milliárd 800 millió forintot tesz ki, és ez beruházásokra fordítható. Ugyanilyen jogcímen 150 milliárdot kapott a Pénzügyminisztérium is. 

A határozat mejelenése után az MSZP-s Korózs Lajos kérdezett rá a minisztériumoknál, hogy mire kívánják költeni a pénzt, mire a Pénzügyminisztérium válaszolt ugyan, a külügy válaszából azonban sok minden nem derült ki. 

Tállai András, a PM államtitkára azt írta, a 150 milliárdból a minisztérium a "Gazdaságfejlesztési Magántőkealapot" fogja létrehozni, amely "hosszú távon támogatja a magyar gazdaság fejlődését a vállalkozások versenyképességének növelését segítő tőkebefektetések megvalósításával". A válasz további részéből az derül ki, hogy a tőkealapból vállalkozásoknak fognak pénzt juttatni, mondván "a vállalkozások termelőkapacitását is segítve hozzájárul az új munkehelyek teremtéséhez és akár a nemzetközi piacra való belépéshez lehetőséget biztosít". 

A külügy a válaszában csak annyit írt: 

"A felhasználással kapcsolatos döntések jelenleg előkészítési szakaszban vannak."

A külügy 100,8 milliárdja valószínűleg a "Termőföld Magántőkealapba" ment volna, ez az a tőkealap, amelyen keresztül a kormány Szlovákiában akart volna földeket venni, de végül a szlovák kormány felháborodása miatt visszakoztak. Így érthető, hogy egyelőre nem tudják, mire fogják költeni a pénzt. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.