Meghalt Falus Ferenc

  • narancs.hu
  • 2022. június 2.

Belpol

Az egykori országos tisztifőorvos 71 éves volt.

Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos – írja a Telex az elhunyt fia, Falus Dániel tájékoztatása alapján. Úgy tudni, Falus múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték, és mára, csütörtökre virradóra, álmában érte a halál.

Falus 1979-ben végzett tüdőgyógyászként, de dolgozott mentőorvosként is. Később a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezetője, majd 2001-től a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója volt. 2007-től 2010-ig országos tisztifőorvos volt.

2014-ben az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje lett, de nem sokkal a választás előtt visszalépett.

Falus Ferenc rendszeresen nyilatkozott lapunknak a koronavírus-járvány idején, figyelmeztetett az óvintézkedések és a vakcina fontosságára, a túl korai lazítás veszélyeire.

(Telex)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.