Mégis megépülhet a balatonföldvári strand területén a kikötő

  • narancs.hu
  • 2022. november 17.

Belpol

A kormányhivatal teljesen figyelmen kívül hagyta a bíróság megállapítását, hogy a kikötő építése ellentétes a helyi építési szabályzattal.

A 175 hajós kikötő építési engedélyét szeptemberben hatályon kívül helyezte a bíróság, de a Veszprém Megyei Kormányhivatal néhány napja újra kiadta az engedélyt – derült ki az RTL Híradó riportjából. A Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke szerint az eredetileg elektromos hajóknak szánt kikötőből csupán 15 hely lett volna az elektromos hajóké, több mint száz pedig vitorlásoké.

Az egyesület már korábban bíróságon támadta meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal erre kiadott építési engedélyét. Ezt a Pécsi Közigazgatási Bíróság hatályon kívül is helyezte szeptemberben. A Kormányhivatal az egyesületet most mégis arról értesítette, hogy új engedélyezési eljárást indítottak.

Az egyesület elnöke, Herényi Károly szerint két nap alatt futtatták végig a saját rendszerükön az engedélyeztetést, és annak eredményeként egy 26 oldalas határozatban indokolják, miért lehet a kikötőt megépíteni. Teljesen figyelmen kívül hagyták a bíróság azon megállapítását, amire a megsemmisítés alapult: hogy ez ellentétes a helyi építési szabályzattal, amit az önkormányzat önmaga fogadott el 2006-ban. A strand ugyanis gyakorlatilag a kikötő megépítésével megszűnne, ami viszont ellentétes a helyi építési szabályokkal.

Az RTL kereste a balatonföldvári polgármestert, de nem akart nyilatkozni.

A Narancs.hu korábbi cikkei a témában:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.