Egykori forradalmárok, művészek és rengeteg ember a Tisza Párt '56-os megemlékezésén

  • narancs.hu
  • 2024. október 23.

Belpol

A résztvevők kifütyülték Orbánt, többször felhangzott a "Mocskos Fidesz!" és a "Ruszkik haza!" 

Az előzetes tervek szerint délután három órakor megkezdődött Magyar Péter és a Tisza Párt megemlékezése az 1956-os forradalomról a budapesti Bem téren. A tér és a környéke a kezdésre megtelt a párt szimpatizánsaival, Magyar Péter fel is szólította a rendőröket, hogy állítsák le a rakparton a villamosforgalmat. Magyar ezt követően szavalni kezdett, Márai Sándor Mennyből az angyal című versét adta elő. Közben megjelent egy 56-korabeli GAZ-69-es szovjet teherautó is a hamarosan következő vonulás felvezetőjárműveként. A színpadon pedig Michał Wawrykiewicz lengyel EP-képviselő üdvözölte az egybegyűlteket, a tömeg közben azt skandálta: Ruszkik haza!

A színpadon felszólalt Pongrátz Ernő, Pongrátz Gergely unokaöccse, aki arról beszélt, a forradalom lángja 1989 után tért vissza Magyarországra.

Ezután a tömeg Magyar Péterék vezetésével egy „1956-ban a magyarok nem féltek” feliratú molinó mögött elindult a Margit körút felé. Az aktivisták fáklyákat osztanak a felvonulóknak, és arra kérnek mindenkit, ne üljenek fel provokációnak, nyugodtan, békésen vonuljanak.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Hazaáruló Attila!  - a hvg.hu beszámolója szerint egy férfi még a Bem téren üvöltözött magából kikelve az M1 riporterének, Császár Attilának. 

A tömeg eleje ezekben a percekben ér be a Széna térre, ahol önkéntesek osztogatnak nekik lyukas magyar zászlókat - de azt is hozzáteszik, hogy a tüntetés végén vissza kell adni azokat. Közben a vonulók felváltva skandálják, hogy „Árad a Tiszta!”, illetve „Mocskos Fidesz!”

Füstölgő villamos és korhű jelzmezbe öltözött színészek emelik a hangulatot egy stilizált barrikádon.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Néhány perces bejátszásban Lipták Béla hangját lehet hallani, az '56-os forradalmár arról beszélt: nem szabad félni. 

Közben Orbán Balázs elhíresült mondatait is bejátsszák, alákeverve '56-os hangfelvételeket és Orbán Viktor korábbi oroszellenes futamait. Péter Petra, a megmozdulás műsorvezetője azt mondja a színpadon: 1956 mindannyiunk közös története, a magyar nép szembeszállt a diktatúrával, azt mondta hangosan, hogy elég volt. 

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Ujlaki Dénes színművész is a pódiumra lépett, ő arra kért mindenkit, hogy szeressék egymást, mosolyogjanak úgy, ahogy az '56-osok tették egykor. Hozzátette: fogják meg egymás kezét az emberek, gondolkozzanak együtt és legfőképp ne féljenek. 

A műsor következő programpontjaként Rost Andrea énekeltette meg a közönséget a Ha én rózsa volnék... című dallal.

  Fotó: Sióréti Gábor
 

A következő bejátszásban Andrew Zsigmond hangját halljuk; az egykori forradalmár, akinek el kellett hagynia az országot a forradalom után, azt mondja: szeretné, ha mindenki értené: mi győztünk, nem az oroszok. A Szovjetunió nincs többé, de Magyarország van.

Ezt követően Debreczeny Csaba színművész szavalja Orbán Ottó egyik versét, majd Koltai Róbert lép fel, aki Nemes István versét énekelte, amit Dés László zenésített meg.

 

  Fotó: Sióréti Gábor
 

Egy újabb bejátszásban Orbán Viktor hangját halljuk, aki Oroszország Grúziai beavatkozása kapcsán azt nyilatkozta: „Ami katonai agresszió, az katonai agresszió.” A tömeg ezt a felvételt hangos fújolással fogadta.

Következőnek Jordán Tamás lépett a tömeg elé, aki felelevenítette, hogy 1956-ban élete nagy élménye volt a forradalom, ami valódi katarzis volt számára, és most is kezd hasonlót érezni. Ezután Jordán József Attila egyik versét szavalta el.

Jordán Tamás után Nagy Ervin következik a színpadon, a tömeg őt nagy üdvrivalgással fogadja. Árad a Tisza – hallható a skandálás. Nagy Ervin egy Örkény István írást szaval el, a Fohász Budapestért:

„A kerek világon, minden térképen és glóbuson, ma átírják a nevedet, Budapest. Ez a szó nem várost jelöl már. Budapest ma ennyit tesz, mint a tanknak neki lehet menni puszta kéz­zel. Budapest, minden nyelvén a világnak, azt jelenti, hűség, önfeláldozás, szabadság, nemzeti becsület. Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: Légy te is olyan, mint Budapest!”

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)