"A tiszások a néppel akarnak szövetséget kötni" - Magyar Péter bejelentette programját

  • narancs.hu
  • 2024. október 23.

Belpol

Elindítják a párt jövőbeli vezetőinek kiválasztását, kezdeményezik, hogy legfeljebb két ciklusra szóljon a miniszterelnöki tisztség.

A Tisza Párt 1956-os megemlékezésének első részéről szóló tudósításunk itt olvasható.

1956 a közös történetünk. Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták és nem igazoljuk a gyilkosokat – ezzel az Albert Camus-idézettel kezdte ünnepi beszédét a Széna téren Magyar Péter, több ezer ember előtt a hvg.hu beszámolója szerint. A Tisza Párt elnöke, aki egy 1956-os lyukas zászlóval lépett a színpadra úgy fogalmazott, a magyar föld nem eladó, nem játszható át semmiért sem. Szent és sérthetetlen. Ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak és minden külügyminiszternek – ezzel nyilvánvalóan Orbán Balázsra és Szijjártó Péterr utalt.

Magyar Péter Orbán Viktornak is üzent, amikor azt mondta: ma is élnek köztünk gyáva, sehonnai, bitang emberek, akik harminc NER-ezüstért elárulták a hazánkat. Ma is köztünk élnek, irányító pozícióban vannak még – tette hozzá. Olyanok, akik büszkén vallják, hogy nem tették volna meg azt, amit a pesti srácok 14-16 évesen megtettek a hazájukért. Vannak olyanok, akik egy puskalövés nélkül adnák fel hazájukat, akadnak olyanok, akik kitüntetést vesznek át az oroszoktól, amikor azok éppen feltörik rendszerét és lopnak tőle (ez megint Szijjártó Péterre vonatkozott). Vannak olyan vezetők, akik az áldozatokat hibáztatják, amikor őket az oroszok támadják meg, folytatta. Aztán úgy fogalmazott,

egy olyan ember vezeti ma Magyarországot, aki 1956-os hősökhöz hasonlóan még az oroszok kivonását követelte, ma viszont meggyalázza a forradalom örökségét.

Hova tűnt a ruszkik haza, miniszterelnök úr? – címezte a kérdést Orbánnak. A tömeg erre a "Ruszkik, haza!" rigmust kezdte skandálni.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

A Tisza Párt elnöke szerint 1956 hősei mindannyian hazafiak voltak. Igaz magyar emberek voltak, akik tudták, mi a különbség a hazaárulás és a haza szeretete között. Szabad, független, igazságos országért és hazaszerető kormányért küzdöttek.

Magyar Péter a beszéde második felében már nem a múltról, inkább a jövőről beszélt, amikor részletesen felsorolta leendő kormányzása prioritásait. Mint Magyar mondta: Magyarországon nem lesz tovább három millió ember létminimum alatt, nem hagyják magára a vidéket, a szülészeteket nem bezárják, hanem felújítják, az állami oktatást fejlesztik, a fiatalokat hazacsábítják Nyugatról. A pártelnök arról is beszélt, hogy egy kormányváltás esetén rögtön belépünk az Európai Ügyészségbe, a befagyasztott uniós ezermilliárdokat elhozzák, a költségvetés hatalmas réseit betömik, az orbáni oligarchiát beszüntetik. Kitért arra is, hogy a V4-es országok együttműködését is meg fogják újítani. Magyar kijelentette, hogy maximum két ciklusra lehet majd valaki miniszterelnök, továbbá a propaganda beszüntetéséről és a visszaállítandó önkormányzatiságról is beszélt.

 
Fotó: Sióréti Gábor
A Tisza Párt vezetője ismertette frissen elindult programjukat, a Magyarok Hangját is. A párt programírása november ötödikétől kiegészül egy társadalmi párbeszéddel, egyfajta konzultációval, amihez mindenki hozzászólását kérik. Magyar megjegyezte: egyre több magyarnak nyílik ki a szeme, de az út neheze még hátra van.

Magyar bejelentette: a mai napon elindítják hivatalosan is a jövő tiszás vezetőinek kiválasztását a honlapjukon.

Mint mondta: olyan embereket keresnek, akik a maguk szakterületén kiemelkedőek, világos vízióval rendelkeznek, és vállalják a közszereplői léttel járó nehézségeket is. Ez azért is nagyon fontos, mert Magyar szerint ma rengeteg olyan pozícióban, ahol szakemberekre lenne szükség, most bólogató pártkáderek ülnek szakmai hozzáértés nélkül.

A fideszesek egymással, a tiszások a néppel akarnak szövetséget kötni – fogalmazott Magyar.

Lassan mondom, hogy a karmelita palotában is megértsék: a haza a népé, a haza a népé! – ismételte meg többször is a pártelnök, majd azzal folytatta, hogy mindenkire szükség van, aki szembe akar nézni a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerével. Mindig voltak Döbrögik – zárta beszédét Magyar Péter –, de mindig lettek új Lúdas Matyik, akik legyőzték az elnyomókat és háromszor verték vissza az elkövetett bűnöket.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk