Megszüntette a nyomozást a rendőrség a nagymarosi polgármester költségtérítési ügyében

Belpol

Heinczinger Balázs nagy valószínűség szerint szabálytalanul vett fel költségtérítést, ami miatt korábban kétmilliós összeget visszautalt az önkormányzatnak. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. 

„Elektronikus úton érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya – tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette” – tájékoztatta a Narancs.hu-t a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Még a tavasszal számoltunk be róla, hogy Heinczinger Balázs polgármester nagy valószínűséggel szabálytalanul vett fel költségtérítést, ami miatt egy kétmillió forint feletti összeget vissza is utalt az önkormányzat számlájára. Az ügyben nem indult fegyelmi eljárás, miközben az esetlegesen jogszerűtlen gyakorlat a település előző vezetőjét, Petrovics Lászlót is érintheti. 

Áprilisban hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentés született, azonban akkor a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, a rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el. Ez azt jelenti, hogy az eljárás megindítása előtt a hatóságnak további információra van szüksége. A rendőrség májusban viszont arról tájékoztatta a Narancs.hu-t, hogy elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen. Kevesebb mint fél évvel ezután a rendőrség be is szüntette a nyomozást. 

 
Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2023. május 10-én. 
Fotó: Kovács Attila / MTI
 

Heinczinger Balázs egy márciusi képviselő-testületi ülésen hangsúlyozta, jóhiszeműen járt el a költségtérítésével kapcsolatban egészen addig, amíg ez az ügy ki nem borult. Állásfoglalást kért a kormányhivataltól, valamint a Belügyminisztériumtól, hogy szabályosan járt-e el: az egyik állásfoglalás egyértelműen kimondta, hogy nem vehette volna fel az összeget, a másik pedig arról szólt, hogy milyen feltételek mellett tehetné ezt meg. A képviselő-testület szavazott arról, hogy induljon-e fegyelmi eljárás az ügyben, de ezt – Heinczinger voksával együtt – leszavazták. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.