Mi van a jogtalanul titkosított iratokban? - Szervi bajok

  • Mészáros Bálint
  • 2009. október 22.

Belpol

Több mint tíz évig törvénytelenül rejtegettek Kenedi János történész elől néhány belügyminisztériumi iratot, amiket megannyi hazai és európai bírósági döntés után végül is nemrégiben megkapott. A dokumentumok átolvasása után körvonalazódik, hogy mégis mi volt az évtizedes sunnyogás oka. Nem a dokumentumok tartalma, annyi szent.
Több mint tíz évig törvénytelenül rejtegettek Kenedi János történész elől néhány belügyminisztériumi iratot, amiket megannyi hazai és európai bírósági döntés után végül is nemrégiben megkapott. A dokumentumok átolvasása után körvonalazódik, hogy mégis mi volt az évtizedes sunnyogás oka. Nem a dokumentumok tartalma, annyi szent.

Kenedi János még 1998-ban perelte be a Belügyminisztériumot (BM), mivel a tárca nem engedélyezte neki, hogy több, a titkos minősítését már elveszített iratba betekintsen. A kutató akkoriban a legfelsőbb szintű bűnözésről, az állami korrupcióról készült könyvet írni, márpedig e machinációk egyik irányítója egykor az ügynököket, operatív tiszteket fizető, a feketepénzeket mozgató, a "K" (konspirált) és "T" (találkozási) lakásokat vásárló-eladó BM Külügyi Osztálya, valamint a Terv és Pénzügyi Osztálya volt. A szervtörténet kutatása azonban elakadt, amikor a megelőző évekkel ellentétben a történész elől egyszer csak elzárták a minisztériumi dokumentumokat. Kenedi János viszont ezt tőle egyáltalán nem szokatlan módon nem hagyta annyiban, hiszen a múltfeltárás elmaradásának mindig súlyosak a következményei: az ismerethiányos társadalom törvényszerűen megvezethetőbb, manipulálhatóbb.

A bíróság már 1999-ben kötelezte a kérdéses nyolc iratcsomó átadására a tárcát, de az nem adta. Helyette inkább időhúzásba menekült: a nem titkos iratokra titoktartási nyilatkozatot és publikálási tilalmat kért volna, a végrehajtási végzés ellen felfüggesztést kért - és fizette a bírságokat. A dokumentumok egy részét 2003-ban állítólag a Magyar Országos Levéltárba szállították (hivatalosan sosem közölték), ám egy iratcsomó nyilvánosságát olyan irtózatosan veszélyesnek tartották, hogy azt továbbra is hét lakat alatt őrizték. Emiatt mondta ki idén májusban az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy az ügyben sérült Kenedi János tisztességes eljáráshoz és a véleménynyilvánítás szabadságához való joga; megítélt neki továbbá 6000 euró nem vagyoni jellegű kártérítést, ügyvédjének pedig 7000 euró költségtérítést.

Hogy mik vannak!

Bár a strasbourgi bíróság a magyar joggal is ellentétben álló önkényes magatartásnak ítélte a hatósági eljárást, a hazai szerveknek továbbra sem volt érkezésük betartani a jogszabályokat. Úgy döntöttek, hogy a kártérítést mellényzsebből kifizetik, de az iratokat nem adják. Az Önkormányzati Minisztérium és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) bőven elvolt azzal, hogy az ügyben melyikük a BM jogutódja (mindig a másik). Képbe került a Honvédelmi Minisztérium (HM) is, mivel 2004-ben állítólag a Hadtörténeti Levéltár a BM kérésére letétként átvette az iratokat. E tárca belépése jót tett a fáradó történetnek: új show-elemként azt füllentették, hogy Kenedi tulajdonképpen már négy évvel ezelőtt megnézte a dokumentumokat - csak hát nyilván olyan retardált, hogy még mindig ezen rugózik. Az természetesen senkit nem zavart, hogy közokiratot nem (csak magánokiratot) lehet közlevéltárban letétbe helyezni. Úgy tűnt, az örvénylő hazudozás még évekig fényesítheti a magyar állam jó hírét, ám az ügy végül elérte a kormány ingerküszöbét. Először Bajnai Gordon nyilatkozott, hogy "az ítéleteket mindenkinek be kell tartania", majd Draskovics Tibor igazságügy-miniszter berendelte az iratokat az IRM-be, ahol aztán átadták őket a kutatónak.

Tíz év alatt bőven volt mód a találgatásra, vajon miféle információk dugdosása érhet meg ennyit az államnak. Kenedi János mindig óvatos volt ebben, nem sejtetett korábban semmit, sőt nem zárta ki, hogy a titkolózás mögött egyszerűen "buta presztízsszempontok" állnak. És valóban, az immár megismerhető paksaméta sokkal inkább a miért? kérdését veti fel.

Az 1965-1968 között keletkezett iratok egy Budapesthez közeli, egykori bunker, a "K-I objektum" úgyszólván napi problémáit taglalják. A föld alatti létesítmény a Horthy-érában épült, rövid ideig Rákosiék is használták, majd 1950-től "Fémtömegcikk Művek" néven lőszergyár, 1962-től a polgári védelem céljait szolgálta. Az iratok keletkezésekor éppen azon fáradoztak, hogy felújítva alkalmas legyen amolyan főhadiszállásként az ország és a honvédség vezetőinek elszállásolására vészhelyzet esetén. Az objektum léte nem lehet valami nagy titok, hiszen az 1960-1980 közötti évi rendes Mozgósítási Tervekben is szerepelt, azok pedig szabadon kutathatók. (Amúgy a keresőbe beütve is találhatók a bunkerről adatok, fotók.)

Rejtegetnivalóként maradnak tehát az iratcsomók konkrét információi. Például: a K-I objektum kivitelezése olyan minőségben sikerült, hogy "átvenni nem lehetett, nemegyszer megépített dolgokat fel kellett bontani". Még izgibb, hogy veszélybe került az objektum fedése, mert "építőanyagokat vasúton küldenek, a vasúti kocsit az állomáson nagy nyilvánosság előtt kipakolják, és széles körben ismertté válik a szállítmány tartalma" sőt, "világos nappal, mindenki előtt hordták be az objektumba az íróasztalokat, fekhelyeket, szőnyegeket". Egyértelmű napjainkban a nemzetbiztonsági kockázata annak is, hogy az 1965. november 30-i feljegyzés szerint "jelenleg a dieselek generálozás alatt állnak", sőt, "ezredes elvtárs jelentette a levegőellátás problémáját, egyben a megoldást, hogy biztosítsák a ventilátort, az ehhez szükséges motort, illetve gázszűrő betéteket".

Hugyos Steve

Kutató számára érdekes információkat is alig találni. Az egyik ilyen lehet, hogy mennyi energiát és pénzt öltek a létesítmény operatív védelmére. Az iratokból kiderül, hogy négyezer ember vett részt az objektum tervezésében és építésében, s ezek közül hatan Nyugatra disszidáltak - igen nagy volt az aggodalom, hogy információkat adnak át az ellenségnek. Volt közöttük mérnök, technikus, karbantartó, akikről ki kellett deríteni - "az ellenséges hírszerző szervekbe beépüléssel is" -, hogy miről köptek. Az egyik különösen veszélyes 56-os disszidens 1966-ban hazalátogatott a környéken élő rokonaihoz, és "itt tartózkodása alatt több nőnek, köztük A. I. - az objektum dolgozója - lányának ígért házasságot. Tiltó névjegyzékbe vettük." Az öszszesen 108 gyanús család miatt égető szükség volt mindenféle felderítésre, eltávolításra, feldolgozásra, megelőzésre, megakadályozásra, nem elfeledkezve az "aktív propagandamunkáról" sem. A kapitalista diplomaták felderítő tevékenységére is felkészültek. Egy ízben például DT rendszámú, angol követségi autó állt meg az "A" vízműnél, utasai ki is szálltak. "Nyilván pisilni" - mondja Kenedi János. Szó van még a bunker személyi állományának rendbetételéről is, miszerint ki kell rúgni a politikailag megbízhatatlanokat, akiknek nyugati kapcsolataik vannak, és törekedni kell arra, "hogy még a takarítónők is párttagok legyenek". Egy azóta elfeledett közgazdasági alapvetés értelmében úgy látták, hogy "ha az idősebbeket elküldjük nyugdíjba, helyettük fel kell venni valakit. Az állam fizeti a nyugdíjat, de a helyét betöltőt is." Mindent egybevéve Kenedi János úgy véli, ha 1998-ban nem állítják le, talán két iratról készített volna cédulát, esetleg két oldal fénymásolatot is kér.

Ennélfogva sokkal érdekesebb az az erőfeszítés, amivel a szegény belügyérek próbálták 2086-ig titkosítani a semmit. Az alaphelyzet mérhetetlenül egyszerű: a titoktörvény értelmében az 1980 előtt keletkezett iratokat 1996. június 30-ig felül kell vizsgálni, ellenkező esetben elveszítik a minősítésüket. A felülvizsgálat elmaradt, az iratokra a "Szigorúan titkos!" bejegyzés után rákerült a "Minősítés megszűnt az 1995. évi LXV. tv 28 §-ára figyelemmel" pecsét, azaz itt a történet elvben véget ért. Ám 2001. június 12-én a megszüntetést még egyszer megszüntették: "Törölve - Honvédelmi érdek nem áll fenn" - olvasható az iratokon. A fordulat két hét múlva, 2001. június 26-án következett, amikor a kétszeresen nyilvánossá tett dokumentumok lassan betelő fejlécei "Az irat nem tartozik az 1995. évi LXV tv. hatálya alá" bejegyzéssel gazdagodtak. Az olvashatatlan aláírásból nem derül ki, hogy ki veszi a bátorságot így értelmezni a titoktörvényt, amely kivételeket egyáltalán nem említ. Két iraton viszont 2001. június 26-i bejegyzéssel az áll: "Az irat az átk-i jegyzék 8. és 64. pontja alapján államtitoknak minősül. Érv. idő: 2086. március 1." Természetesen olyan nincsen, hogy valami csupán az államtitokköri jegyzék alapján, önmagától államtitoknak minősül, hiszen minden adatot minősíteni kell (a jegyzék hivatkozott pontjai amúgy valóban a rendkívüli állapotokban használandó ún. vezetési pontok esetében teszik lehetővé a minősítést). Ráadásul ha ezt 2001-ben vezették rá az iratokra, akkor 1998-2001 között nem lehettek titkosítva - vagyis ez nem magyarázat arra, hogy addig miért nem adták ki Kenedi Jánosnak.

A 2001-es HM-BM-levelezésből kiderül, hogy az említett két hétben milyen kínban fogant magyarázattal próbálta meg a változatosság kedvéért immár a HM legálisnak láttatni a törvénytelent. A HM Információs és Dokumentumvédelmi Főosztályának vezetője június 19-én egy 1995-ös (mi sem természetesebb, szintén titkos) kormányhatározatra hivatkozik, ami alapján a "származtatott minősítés végrehajtható" - tehát egy, a törvény előtt keletkezett, alacsonyabb rendű joghelyre hivatkozik, feltételes módban.

Huszárvágás

Két nappal később jobb ötletük támadt. Rájöttek, hogy a nyitva álló időszakban mégiscsak megtörtént a minősítés felülvizsgálata, "az iratokon minősítési záradék került elhelyezésre". Eszerint a minősítés indoka, hogy "az irat a 'K' vezetési rendszernek elhelyezésére, működtetésére, védelmére vonatkozó adatokat tartalmaz. Az irat minősítését 2086. március 31-ig indokolt fenntartani. Budapest, 1996. március 10." A közlés valóságtartalmának megítélését segíti, hogy nincs aláírva, és hogy az iratokon a "minősítési záradék" szemmel láthatóan nem "került elhelyezésre".

Adott egy dossziényi gépelt oldal, amely nem titkos, nincsen benne sok érdekes, mégis, a blama, a bírságok, a kártérítések ellenére valakiknek megéri dugdosni. A pártállami reflexek, az apparátus abszurdra való hajlama adódik generális magyarázatként, de a közvetlen okot sajnos csak találgathatjuk. Az érzékelhető volt, hogy 1998-ban az addigra lassan kinyílt ajtók kezdtek szépen bezárulni, és ez valahogy egybeesett a Pintér-korszak kezdetével. (Ebből a szempontból esetleg érdekes lehet, hogy a belügyminiszteri posztra ismét bejelentkező Pintér Sándor a sajtóhírek szerint igényt tartana a titkosszolgálatok vezetésére is.) Nyilván rendnek kellett lenni újra, amibe nem fért bele, hogy minden jöttment nyitogattatja az aktákat. Ha így van, akkor az megmagyarázná, miért pont ezek a semmise iratcsomók futottak be ilyen szép karriert. A Mozgósítási Tervek közül az egyiket ugyanis 1995-96-ban külön iktatták a BM Központi Irattárában, mert valaki korábban kivette, javított rajta valamit, majd nem a helyére tette vissza. A híressé vált iratcsomók ebből az adagból származnak, azaz talán még a válogatásukkal sem kellett foglalkozni, a tartalmuk meg amúgy is lényegtelen volt. Később, a kormányváltás utáni belügyi vezetés pedig vagy nem értette a történetet, vagy egyáltalán nem érdekelte a kimenetele. Vagy értette is, érdekelte is, és tetszett neki. Egy dologban viszont Kenedi János szinte biztos: Draskovics Tibor vagy az ő megbízottja az első ember, aki végre vette a fáradságot, és elolvasta az iratokat, majd mikor látta, hogy mi van bennük, egy tollvonással pontot tett az ügy végére. "Egy centivel talán közelebb vagyunk a jogállamisághoz" - tette hozzá a kutató.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. Szerzői jogi okokból ez a terv nem valósulhatott meg, külön-külön azonban mindhárom dráma megjelent. A most kiadott gyűjteményes kötetben az Asztalizene és a Jeremiás… mellett két későbbi dráma, az Epifánia királynő (2017) és a szerző halála előtt nem sokkal született címadó mű, a Szodomában kövérebb a fű (2019) olvasható.

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.