„Itt még sohasem futottam bele abba, hogy nincs gyógyszer, nincs kötszer, nincs műszer. Szóval, bármilyen különös, de ami itt van, az egy működőképes rendszer. (…) Nálunk nincs hiány, több mint negyven orvos dolgozik az osztályon” – ezt Zacher Gábor nyilatkozta lapunknak 2016 februárjában. Akkor már két és fél éve vezette az MH Egészségügyi Központ (ismertebb nevén Honvédkórház) sürgősségi betegellátó osztályát (SBO). De nem kell ilyen régre visszanyúlni, hogy a jelenlegi kommunikáció ellenkezőjével találkozzunk: az eredeti szakmáját tekintve toxikológus orvos idén júniusban a Magyar Hírlapnak ugyan elismerte, hogy az ideálisnál valamivel kevesebb a sürgősségi szakorvos az osztályon, de hozzátette, az „ellenzéki médiumokban” megjelent, a Honvéd SBO-jával kapcsolatos hírek arra voltak jók, különösen a választások előtt, hogy „kétes értékű politikai előnyöket kovácsolva” ostorozhassák a kormányt. Zacher Gábor augusztus 31-i felmondása azt mutatja, az „ostorozás” mégsem volt alaptalan.
Kettős beszéd
Tavaly decemberben látott napvilágot az a hír, hogy egy szívproblémákkal a Honvédkórház sürgősségijére szállított nőnek több mint öt órát kellett várakoznia, és már nem tudták megmenteni; januárban egy daganatos férfinak kellett órákat rostokolnia ugyanott, ő másnap halt meg. Márciusban egy felháborodott háziorvos a kórház orvos-igazgatójának címzett nyílt levelében no-go zónának nevezte az intézmény SBO-ját. Ezek után nem voltak meglepőek azok az értesülések, amelyek szerint az osztályvezető Zacher Gábor vagy felmond maga, vagy elfogadja a felmentését. Igaz, ezt áprilisban cáfolta, a kórház pedig közleményben tudatta: minden a legnagyobb rendben, a bizalom töretlen. Néhány csöndesebb hónap után Zacher augusztus végén robbantotta a bombát: felmondott. Döntését azzal indokolta, hogy akkora a személyügyi és tárgyi krízis az osztályon, ami már veszélyezteti a munkavégzést, ezzel természetesen a betegeket is, ő pedig nem tud elszámolni a lelkiismeretével, ha folytatja. „Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni” – mondta a hvg.hu-nak. Felmondása napján az orvos a PwC Outlook rendezvényén kijelentette: az elmúlt öt hónapban kilenc kollégája mondott fel, és közel kerültek ahhoz, hogy bedőljön a rendszer. Később ennek videófelvételét Zacher kérésére eltávolították a PwC YouTube-csatornájáról.
Egy nappal később egy levél jutott el az Index szerkesztőségébe, amelyet még Zacher Gábor írt Kun Szabó Istvánnak, a Honvédkórház parancsnokának. Az abban foglaltak szerint akkora a szakorvoshiány az intézmény sürgősségi centrumában, hogy októberre összeomolhat az ellátás. Hatan a felmondási idejüket töltik, ketten gyereket várnak, van, aki pályaelhagyásra, van, aki PhD-re készül, valakit külföldi misszióra küldtek, és többen félállásban vagy kevesebb óraszámban szeretnének dolgozni. Az ügyelet megszervezése így egyre nagyobb probléma, a személyi állomány mellett az eszközök terén is komoly hiányosságok vannak, több működésképtelen közülük.
És ha mindez nem lett volna elég, Zacher felmondása előtt egy nappal a Népszava arról írt, hogy értesülései szerint 112 orvos mondta fel a kórházban az önkéntes túlmunkával kapcsolatos szerződését (a 40 órás munkaidő után 8 óra túlmunka rendelhető el, ezen felül pedig még 12 órát lehet önkéntesen vállalni az intézményben dolgozó orvosoknak; utóbbiért kiemelt díjazásban részesülnek vagy részesültek volna). Ezt a kórház cáfolta, miként azt is, hogy orvosok mondtak volna fel, Zacher távozására pedig úgy reagáltak: az orvos szerződése egyébként is lejárt volna az év végén, s arról már korábban döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg; Zacher nyilatkozatait sértődöttségének tudták be. Érdekes, hogy az ezt kommentáló hírben már azt írták: az orvos négy és fél évig vezette a centrumot, mely idő alatt közel 200 szakember távozott az osztályról.
Az egyszer cáfoló, egyszer beismerő kommunikációban az sem segít eligazodni, hogy míg a kórház szerint rendben van minden és mindenkit időben kifizettek, addig múlt kedden délelőtt a kórház vezetése meglepően nagy béremelést ígért: a vezető sürgősségi szakorvosoknak 5-ről 13 ezerre, az osztályon dolgozó szakorvosoknak 4-ről 10 ezer forintra emelik az óradíját, az ápolóknak túlórapénz-kifizetést, az orvosoknak az önkéntes túlmunkák után járó pénzt ígértek. Ugyanezen a napon délután két új lélegeztetőgéppel és négy betegőrző monitorral gazdagodott a Honvédkórház SBO-ja. A felmondásokról, az esetleges hiányról és az eszközökről a tisztánlátás érdekében megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot is, ám lapzártánkig nem érkezett tőlük válasz. Zacher Gábor azt válaszolta megkeresésünkre, hogy még „nincs itt az idő a nyilatkozatra”, amit akart, azt már elmondta, a többi „már csak ömlengés vagy vádaskodás lenne”, amibe nem akar belemenni.
Komplex probléma
Az általunk megkérdezett szakemberek mindegyike úgy látja, hogy ami a Honvédkórház SBO-ján történik, nem elszigetelt eset, még csak nem is a sürgősségi osztályok problémája (erről lásd: „Meddig kell még várni?”, Magyar Narancs, 2018. március 8.), hanem az egész egészségügyi ellátórendszer gondja. „Rendszerszintű a probléma, ami történik, az tökéletes indikátora az egész magyar egészségügynek” – mondja Kunetz Zsombor oxiológus szakorvos és egészségügyi szakértő. A sürgősségi osztályok előtérben vannak, mert azokat veszi igénybe a társadalom legszélesebb rétege, a speciálisabb ellátási formákkal már kevesebben találkoznak. „Ez nem a sürgősségi hibája, hanem az egész rendszeré” – tette hozzá. Hasonlóan vélekedik Lénárd Rita belgyógyász főorvos is, aki szerint a háziorvosi és szakorvosi rendszer mellett a háziorvosi ügyelettel is vannak gondok; ha mindez jól működne, nagy teher alól szabadulnának föl az SBO-k. „A sürgősségi osztályok leterheltsége különböző, Budapesten nagyobb – mondja –, a Honvédkórházé pedig a legnagyobb. Egyrészt, mert több millió ember tartozik hozzá, ez a legnagyobb és legjobban igénybe vett SBO az országban, másrészt ott látják el a legveszélyeztetettebb réteget, a rendőrség, a katonaság, a katasztrófavédelem embereit. Egyszerűen érthetetlen, hogyan hagyhatták ezt az osztályt működésképtelen állapotba kerülni.”
A problémák sok évvel ezelőtt kezdődtek és mindig más-más helyen válnak tarthatatlanná – most épp a Honvédban. Zacher személye miatt ez nagyobbat szólt, mint a többi hasonló, de legalább ráirányíthatja végre a figyelmet az SBO-k sanyarú helyzetére. „Dicséretes, hogy megemelik a sürgősségi szakorvosok bérét, és kapnak új eszközöket, de ettől nem lesz több műtő és műtőteam, a CT-re, a röntgenre és a műtétekre ugyanúgy várni kell majd. Be kellene látni, hogy a problémát egészében kellene kezelni, hogy egyik elem sem választható le a másikról, és hogy ezzel a tűzoltással csak beljebb tolódik a frontvonal” – mutat rá Kunetz, aki szerint a mostani intézkedést maximum azok érzik meg, akiknek rögtön stabilizálni kell az állapotát, a magasabb bérek miatt ugyanis több sürgősségi szakorvos lesz az osztályon. Lénárd Rita szerint ez óriási bérfeszültséget fog okozni, hiszen „ha az egyik osztály jobban felszerelt és magasabbak bérek, elszívja a munkaerőt a többi elől”.
A Honvéd más osztályait is érinti a humánerőforrás-krízis. Egy, az intézményt ismerő forrásunk szerint a radiológiáról rengeteg orvos hiányzik, a traumatológián is hasonló a helyzet, az ápolók pedig mindenhol nagyon kevesen vannak, kétszer-háromszor több kellene az intézménybe. Ezt egy nemrég felmondott intenzíves dolgozó is megerősítette lapunknak: „Érlelődött egy ideje a gondolat bennem, hogy nem akarom tovább csinálni. Teljesen kiégtem, fizikai tüneteim lettek. Jött egy megkeresés egy 8 órás munkára nagyon jó fizetéssel, és nem is gondolkodtam rajta, azonnal elvállaltam. Hiányzik a szakma és az emberek segítése, de a saját jövőmet nézve nem is hozhattam volna jobb döntést” – mondja. Elmesélte, átlagosan havi 40–60 túlórájuk volt, a gyógyszerek rendszeresen hiányoztak, kölcsön kellett kérni más osztályokról. „Orvoshiány nem volt, de amikor eljöttem, az ápolók közül már hat hiányzott a minimumfeltételekben foglaltakhoz képest. Minden műszak után hullafáradt voltam, sokszor csak délután négykor ültem le enni, és senkinek nem tudtunk megfelelni, se a hozzátartozóknak, se az orvosoknak.” Forrásunk elmondta, hogy a fizetés szinte sosem volt teljes, vagy az intenzíves pótlék, vagy a túlórapénz maradt le, amit aztán vagy kifizettek a hónap végén, vagy csak három hónap múlva.
Válságok
Beszélgetőpartnereim szerint az ellátórendszer általánosabb problémái mellett azt is meg kell jegyezni, hogy a kórházmenedzsment inkompetenciája is közrejátszott a dolgok elfajulásában: az intézmény kapacitását nem vagy nem jól használják ki. „Ha az elmúlt időszakban két haláleset is történt az osztályon, ha a betegek 16–18 órákat is várakoznak, ha jelenleg több polgári peres eljárás is folyamatban van az intézmény ellen betegpanaszok és elégedetlenség miatt, az nem elég figyelmeztető jel?” – kérdezi László Imre orvos, aki előbb a Honvédkórház, majd a Szent Imre Kórház főigazgatója volt, 2018-tól pedig a DK országgyűlési képviselője. „A katonai eskünek van egy olyan része, hogy felelős vagyok mindenért, amit teszek vagy tenni elmulasztok. Ha tehát a kórház vezetése tudta, hogy mi a baj és nem lépett, akkor ezért alkalmatlan a vezetésére, ha nem tudta, akkor pedig azért.” László Imre szerint azzal, hogy a kórház egyik napról a másikra megvásárol régóta hiányzó eszközöket és bért emel, lényegében elismeri, hogy hibázott. „Hat évig vezettem a Honvédkórházat, ahol máig fantasztikus tudású szakemberek dolgoznak, kiváló orvos- és nővérgárdával rendelkezik, amit butaság nem kihasználni.” Mint mondta, az ő idejében egy főorvosokból felállított klinikai tanács segítette a munkáját, akik figyelmeztették, mi az, amire szükség lenne, mire kellene több forrás. „Nem tudom, hogy működik-e ilyen most is a kórházban, de a jelek nem erre utalnak.” A korábbi igazgató megjegyzi, az is sokat elárul, hogy a jelenlegi vezető nem orvos: Kun Szabó István ugyanis az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka volt, mielőtt 2017. október 1-jén kinevezték volna a Honvédkórház parancsnokává.
László Imre szerint 1993 óta, amióta az egészségügy finanszírozása teljesítményorientált, gyakorlatilag folyamatosak a bérek és műszerek beszerzése körüli anomáliák, az intézmények adósságproblémái. „Egyik válságból a másikba jutunk. De ezen nyilvánvalóan az sem segít, hogy míg az Európai Unió tagállamai egy évre vetítve több mint 2700 eurót költenek egy polgár egészségügyi ellátására átlagosan, addig ez a szám Magyarországon a fele sincs, csupán 1200 euró.”
Az SBO-k finanszírozása bonyolult, alapvetően három forrásból jutnak pénzhez: a fix díjból – ez kompenzálná a rendelkezésre állást –, amelyet ugyan két éve jelentősen megemeltek, de további emelésre lenne szükség; a sürgősségi HBCS-ből (SHBCS), amely a 6–24 órás esetek ellátását célozza meg, ám ilyenekből kevés van, ritkán alkalmazzák; továbbá a HBCS bevételarányos része, amelyet a kórházaknak a megfelelő endofinanszírozás (a társadalombiztosítástól származó és egyéb intézményi bevételek belső, részlegek közti elosztásának rendszere) mellett munka- és költségarányosan kellene visszaosztaniuk az SBO-knak. „Ezen a területen van felelőssége az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK) mint fő kórházi fenntartónak. Megfelelő módszertant kellene kidolgoznia és bevezetnie az általa felügyelt kórházakban” – mondja Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász.
Abban minden megkérdezett szakember egyetért, hogy a jelenleg az SBO-kra fordított forrás igen csekély. „A nagy adag pénz önmagában nem elég – állítja Kunetz Zsombor –, egy pici időt lehet vele nyerni, de addig is neki kell állni a struktúra átalakításához, azt nem lehet megspórolni. Ráadásul pénzzel nem is lehet mindent megoldani, a feudális, parancsuralmi rendszert és az ellátási strukturálatlanságot például biztosan nem.” A szakértő úgy véli, rövid távú megoldások kevéssé léteznek, ezért szükség van egy intézkedési tervre, amit végre is kell hajtani, lehetőleg azonnal. „Kétharmad van, mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell.”
„A bérrendezésnek mindenhol meg kell történnie, ez legalább a feszültség oldásában segítene. Emellett szükség lenne egy telefonos helpline kialakítására, a háziorvosi ügyelet átgondolására, a háziorvosi kompetenciák kiterjesztésére és a diplomás ápolók bevonására és képzésére” – teszi hozzá Lénárd Rita. Úgy látja, a háziorvosi praxisjog megfelelő kompenzációjú kivezetésére is szükség lenne, ezek megvásárlása ugyanis egyre kevésbé népszerű. Az ügyeleti rendszer és az SBO-k párhuzamosságát pedig egy közös rendszer kialakításával lehetne kiküszöbölni, amelynek egyik fő eleme egy közös triázs rendszer lehetne, amelyben a beérkező betegeket a problémájuk szerint lehetne irányítani az ügyeletre vagy a sürgősségire. „A két párhuzamos rendszer fenntartására ugyanis nincs sem elég ember, sem elegendő kapacitás.”
